Távozott a bajnok edző

2023.07.11. 17:47

Kovács Imre a csapat érdekében hagyja el a Semjénházát

Az egyesületet és a csapat tagjait sem érte teljesen váratlanul, hogy az edző, Kovács Imre elköszönt a Semjénháza SE vármegyei bajnok labdarúgócsapatától. A rutinos tréner három év után áll fel a kispadról.

Kerkai Attila

Gólt ünneplő semjénházi játékosok

Fotó: Szakony Attila

Nem mondhatnánk, hogy izgalommentesen alakult volna a Zala vármegyei labdarúgó-­bajnokság I. osztályában a hajrá, hiszen csak az utolsó fordulóban dőlt el az arany­érem sorsa. Amit végül a Semjénháza SE együttese szerzett meg azzal, hogy győzött, míg riválisa, a Csesztreg kikapott. Ezzel megnyílt az út az osztályozó felé is a Semjénháza csapatának, de az NB III.-ba kerülésért játszott, Dunaföldvár elleni csatában alulmaradtak a zalaiak. Ahogy akkor fogalmaztak: a lehető legnehezebb ellenfelet kapták. 

Már akkor, évértékelő beszélgetésünk során is tett rá utalást Kovács Imre, a Semjénháza SE szakvezetője, hogy a folytatásról egyeztetni fog az egyesület vezetőivel. Mindenki hagyott magának időt átgondolni a dolgait, és Kovács Imre úgy döntött, hogy búcsúzik. Az okokat pedig most elmondta lapunknak. 

Kovács Imre, a csapat távozó edzője
Forrás: ZH-Archívum

– Szeretném azzal kezdeni, hogy ez egy nagyon nehéz döntés volt részemről… – kezdte a vármegyei bajnokság egyik legrutinosabb szakvezetője. – A klub vezetői korrektek voltak, és elfogadták az érveimet, megértették, hogy miért akarok eljönni. Három évet töltöttem el a csapat élén, elkezdtünk egy munkát, ami végül beérett a bajnoki címmel. Aztán a szezon zárása után három játékos elbúcsúzott az együttestől, hárman pedig abbahagyták a játékot, és a helyükre én már nem tudtam volna odacsábítani másokat. Úgy érzem, ahhoz, hogy ez a csapat továbbra is tényező legyen a megyei bajnokságban, most el kell jönnöm. Azt is el kell mondanom, hogy nem hirtelen döntés volt, és független attól, hogy nem tudtunk az NB III-as osztályozón sikeresen túljutni. Már akkor jeleztem a vezetőknek, hogy egyeztetnünk kell. Az is fontos, hogy semmiféle harag vagy sértődés nincs a döntés hátterében. Én ugyanis csak jókat tudok mondani úgy a csapatról, mint az egyesületről és az azt irányítókról is. 

Közben megvan az utód is, hiszen az FC Nagykanizsától távozó Kovács György játékos-edzőként veszi át az irányítást a Semjénháza SE-nél. De hol folytatja Kovács Imre? – ezt is megkérdeztük tőle. 

– Kovács György érkezése jó hír abból a szempontból is, hogy hiányposztot fog betölteni a csapatban – kezdte válaszát Kovács Imre. – Ami pedig részemről a folytatást illeti: gondolom, most nem lesz csapatom. Nem azért, mert nincs már bennem úgymond kakaó az edzőséget illetően, de egyelőre nem tudom megmondani, hol folytatom.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában