Kézilabda

2023.06.22. 15:00

Átvették az érmeket a GÓ-NA SZKKE játékosai

Második helyen végzett a Zala-Veszprém-Vas megyei női kézilabda bajnokságban a Lenti GÓ-NA SZKKE csapata, a zalai együtteseket tekintve pedig elsők lettek.

Korosa Titanilla

A GÓ-NA SZKKE csapata, balról Gódor Mihály, jobbról Horváth László polgármester

Fotó: Korosa Titanilla

Nemrég ezen apropóból ünnepélyes éremátadót tartottak a Gódorné Nagy Marianna Kézilabda Munkacsarnokban.

A 11 csapatos bajnokságban a GÓ-NA 20 mérkőzést játszott, ebből 17-et zártak győzelemmel a 3 vereség mellett. Legszorosabb meccseiket a Hajmáskér, a Körmend és a Zalaegerszeg csapataival vívták.

Gódor Mihály, a csapat edzője elégedett az elért eredménnyel, bár, mint mondta nehéz összehozni a nagyrészt egyetemistákból álló felnőtt és az ifi csapat tagjait is mérkőzésekre és edzésekre, mivel iskolai elfoglaltságaik miatt jobbára csak egy-egy napra, vagy hétvégére érkeznek haza Lentibe. A nehéz felkészülés ellenére azért számítottak a jó eredményre, amit sikerült is elérni. 

Gódor Mihály arról is beszélt, hogy a következő szezonban indulhatnának magasabb osztályban, ám ehhez jelenleg nem adottak az anyagi feltételek, illetve ifjúsági csapatot sem tudnak felállítani, csak serdülőt és felnőttet. 

Hozzátette még, hogy a tavaly tavasszal átadott kézilabdacsarnok viszont nagy előrelépés, megfelelő, modern körülmények között tudnak gyakorolni és meccseket játszani nagy számú közönség előtt, illetve a szabványméretű csarnokban olyan figurákat is gyakorolnak, amiket eddig nem tudtak a kisebb tornatermekben, például a szélsőjátékot, így bővült a taktikai repertoárjuk.

Köszöntötte a csapatot és közreműködött az érmek átadásán Horváth László, Lenti polgármestere is, aki további sikereket kívánt a csapatnak.

A GÓ-NA kötelékében a női felnőtt együttes mellett 11 utánpótláscsapatban közel 100 gyermek kézilabdázik Lentiből és a környékbeli településekről az óvodásoktól az ifjúsági korú játékosokig, idén már a lányok mellett a 8 évesek korosztályban fiúk is kéziznek. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában