A bevált módszert követik a klub vezetői az igazolásoknál

2023.06.29. 12:23

A Zalakerámia ZTE KK-nál a tavalyi „modell” mentén haladnak

Az elmúlt pár napban sorra jelentette be a Zalakerámia ZTE KK férfi kosárlabda csapata a következő bajnokságra az együttesét érintő változásokat, főleg az új játékosok leigazolását. Bencze Tamás szakmai igazgató szerint mindezt így is tervezték, hogy mostanra így álljanak.

Kerkai Attila

Danilo Ostojic  (fehérben, a paksiakkal csatázik)  megtartását Bencze Tamás szakmai igazgató is komoly fegyverténynek tartja

Fotó: Pezzetta Umberto

A tervezett öt légiósból már három aláírt a csapathoz. Az egerszegiek magasra tették a lécet a legutóbbi szereplésükkel, hiszen a bajnokság meglepetéscsapata volt a ZTE KK, amely a legjobb négy közé jutott, jó és szórakoztató kosárlabdát mutatva. A szezon végén viszont kiderült, hogy nem marad a csapat élén Sebastjan Krasovec, aki nem kívánta érvényesíteni a szerződésében foglalt, a hosszabbításra vonatkozó opciót, így új szakvezetővel, a cseh Lubomir Ruzickával várja az új szezont a csapat.

És a keret összetétele is változik, ami egyébként nem nagy újdonság egyik csapatnál sem. Mostanra kezd körvonalazódni az új csapat összetétele, s azt kérdeztük Bencze Tamás szakmai igazgatót, hogy így tervezték-e az eddigieket.

-Tavaly is viszonylag korán összeállt a keret és most is az volt az elképzelésünk, hogy a felkészülés kezdetére tudjuk, kikkel számolhatunk - válaszolta Bencze Tamás. - Azért választottuk ezt az utat és nem a kivárást, mert most még sokkal nagyobb a választék a játékospiacon. Persze lehet várni is, de az már kissé lutri, hogy megéri-e... Ilyenkor még lehet olyan játékosokat igazolni, akik feljebb szeretnének lépni és a magyar bajnokság jelenleg az egyik olyan liga, amelyből ez könnyebben megy. Nem mérhető a spanyol, az olasz, a francia vagy a német bajnokság színvonalához, de az északi országok pontvadászataiból, illetve a cseh és a szlovák bajnokságoknál erősebb a miénk. Jó példa lehet erre Liam O’Reilly, akinek az itt töltött és sikeres szezonja után jócskán megugrott a piaci értéke.

-Jó, hogy említi az amerikai fiút. Nem is akarták megtartani őt?

-Dehogynem. Személy szerint magam is azt szerettem volna, ha Danilo Ostojic mellett, aki szerencsére újabb egy évet írt alá hozzánk, ő is maradjon, de nem tudtunk versenyben maradni érte. Ahogy Mitchell Smith-ért sem, hiszen az ügynökei eleve erősebb bajnokságok felé ajánlották ki a játékjogát. Ám ezzel az ő esetében is számoltunk, hiszen nagyon jó szezont zárt. Várható volt, hogy feljebb akar lépni.

– Milyen játékosokat kerestek? Olyat akit ismertek, vagy akik feltörekvők és itt akarják felhívni magukra a figyelmet?

– Tavaly is működött az a rendszer, hogy az edző válasszon játékost. Akit ő ismer, vagy akit idehaza, a magyar bajnokságban be tud illeszteni a csapat szerkezetébe. Sebastjan Krasovec már a rájátszás kezdetekor jelezte, hogy másutt szeretné folytatni, nyilván mi is elkezdtük keresni az utódját. Amikor eljutottunk Lubomir Ruzickához ő is elkezdte figyelni a magyar bajnokságban játszókat és persze a saját környezetében kosárlabdázókat. Így alakítottuk ki az eddigi keretet. Tavaly bevált ez az igazolási taktikánk és most is ebben bízunk.

–  A férfi csapat mellett a ZTE NKK második ligás női együttesénél is ellátja a szakmai vezetői feladatokat. Náluk, vagyis a lányoknál jelenleg mi a helyzet?

–  Továbbra is az Amatőr NB I. Piros-csoportjában játszik az együttes. Vannak változások, de hasonló erősségű csapattal számolunk, mint legutóbb. Jelenleg úgy néz ki, hogy Kovács Georgina és Jurkó Noémi is marad, a többiek pedig az utánpótlásunkból adottak. Az edző, Czukor Bence távozott, eddigi segítője, Rózsás Gábor veszi át a helyét. Költségtakarékosabb év elé nézünk a női együttesnél, bízunk benne, hogy átmenetileg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában