Arany- és bronzérem az egerszegi kosarasoknak

2023.06.27. 18:30

A Kölcsey fiú csapata diákolimpiai bajnok

Az idén Kaposvár adott otthont a kosárlabdázók Decathlon B33-as diákolimpiai döntőjének, amelyen az előversenyekkel együtt összesen ötszáz csapat indult. A kaposvári fináléban természetesen már csak azok vehettek részt, akik a régiós döntőkből továbbjutottak, köztük a zalai iskolák legjobbjai, akik remekül szerepeltek.

Kerkai Attila

A diákolimpiai bajnok Kölcsey-gimnázium fiú csapata felkészítőjükkel, Hersics Adriennel

Négy kategóriában hirdettek győzteseket (középiskolás lányok és fiúk, valamint általános iskolás lányok és fiúk), a mérkőzéseket egy nap alatt bonyolították le szabadtéri pályákon. A középiskolásoknál 12-12 fiú és lány csapat, míg az általános iskolásoknál 8-8 fiú és lány csapat szerepelt a döntőn.

Zala vármegyét a középiskolák közül a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium fiú és leány csapatai, valamint a Csány László Technikum leány csapata képviselte. Az általános iskolák mezőnyében az egerszegi Petőfi Sándor Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola leány csapata képviselete megyénket. A tavalyi évben az országos döntőn a kölcseys fiúk második helyezésükkel már bebizonyították, hogy korosztályukban az élvonalhoz tartoznak. Az idei tanévben – megkoronázva az egész éves teljesítményüket – öt egymást követő győzelmet szereztek és az aranyéremmel térhettek haza. A csapat tagjai: Makkos Dávid, Mészáros Ágoston, Tóth Barnabás, Kovács Áron Boldizsár. Felkészítő: Hersics Adrienn. Ezzel iskolájuk történetének első 3x3 elleni kosárlabda játék aranyérmesei lettek. Diáktársaiknak, vagyis a lányoknak a négy közé való jutásért a későbbi döntős csapat állta az útját. Egy végletekig kiélezett szoros mérkőzésen nem sikerült a bravúr, az elődöntőbe jutás, így az ötödik helyen végezett a Szórád Anna, Molnár Hanna, Óházy Julianna, és Sonkoly Fanni Rebeka összetételű csapat. Felkészítő: Hersics Adrienn.

A Kölcsey leány csapata 

A Z. Csány leány együttese a csoportmérkőzések után a keresztjátékban az elődöntőbe jutott. A finálé nem jött össze, viszont a bronzérmet hazahozták a lányok: Markó Vivien Sára, Lepár Margaréta, Molnár-Oravecz Ella, Paragi Csenge (felkészítő: Dömők Ákos).

Az egerszegi Csány szakközépiskola bronzérmes leány csapata Dömők Ákos felkészítővel

A Petőfi-iskola leány csapatának nem sikerült továbbjutnia a csoportjából, vagyis a négy közé kerülni, így nekik is az ötödik helyezéssel kellett beérniük. A csapat tagjai: Pintér Viola, Szőke Dorka, Csalló Jázmin, Vörös Luca. Edző: Molnár Anita. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában