A világbajnoki arany még hiányzik

2023.05.24. 15:51

Papp Péter már a negyedik Európa-bajnoki címénél tart

Az egerszegi veterán súlyemelő Papp Péter nem lassít, a minap tért haza Írországból, zsebében aranyéremmel. A ZTE SK emelője immár a negyedik masters Eb-aranyát nyerte, viszont az elsőt a legújabb korcsoportjában.

Kerkai Attila

Papp Péter már ismeri milyen az arany „íze”, de egy világbajnoki címre már nagyon éhes...

Forrás: ZH

Az írországi Waterfordban rendezték meg az idei masters súlyemelő Európa-bajnokságot, amin a ZTE SK versenyzője, Papp Péter - köszönhetően többek között munkahelyének, a Flextronics-nak - is részt vehetett. Az egerszegi rutinos emelő, elhagyva a negyvenesek táborát, immár az 50-54 évesek között állt dobogóra és a 61 kg-osok mezőnyében nem talált legyőzőre. A 168 kg-os összetett eredmény (78 kg szakítás, 90 kg lökés) jónak mondható, ebben a korban is.

A hazaérkezés után kérdeztük Papp Pétert, mennyire elégedett egyrészt az eredménnyel, másrészt a felkészülésével, hiszen a nyáron újabb feladatok állnak előtte.

– Igazából ez volt a terv, s noha lehetett volna egy kicsivel jobb is az összetett eredmény, de a helyezéssel teljesen meg vagyok elégedve – mondta el érdeklődésünkre a többszörös magyar bajnok súlyemelő, aki még tavaly is dobogóra állhatott a felnőtt országos bajnokságon. – Ez most már a negyedik masters Európa-bajnoki aranyérmem és van egy bronz is a tarsolyomban. Szóval, ez egy sikeres Eb volt, egy remek hangulatú csapattal, hiszen egymást segítve versenyeztünk. Augusztusban következik a veterán világbajnokság, amit Lengyelországban rendeznek. Mindenképpen ott akarok lenni, hiszen világbajnokságon van már ezüst- és bronzérmem is, de az arany még hiányzik. Ezt mindenképpen hozzá szeretném tenni a gyűjteményemhez, remélem, sikeres lesz a felkészülésem.

Többek között itthon is indul versenyen Papp Péter, hiszen idén júniusban Zalaegerszeg rendezheti meg a masters Alpok-Adria Kupa következő fordulóját, amin hat ország tartományi csapatai vesznek részt. A ZTE SK is indít csapatot, amiből pláne nem hiányozhat Papp Péter. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában