Fehér László az év edzője, aki a Split ellen is elérhetőnek tartja a bravúrt

Fehér László évtizedek óta benne van a hazai tekesportban, ám ez a mostani az első alkalom, hogy ezzel a díjjal jutalmazták. Ráadásul nem megosztott díjról van szó, hanem a férfi és a női szakágat is figyelembe vették a döntéshozók a tavalyi eredmények alapján.

– Ilyenkor fel kell tenni a kérdést: meglepődött, amikor megtudta, hogy Ön lett a tavalyi év legjobb edzője? – kérdeztük Fehér Lászlót.

– Annyira nem lepődtem meg, mert a tavalyi eredmények alapján gondoltam, hogy én is számításba lehetek véve – mondta Fehér László. – Amióta kiosztják ezeket a díjakat, azóta is voltak jó eredményeim, hiszen szövetségi kapitányként világbajnoki címeket és további érmeket hoztunk a magyar tekesportnak. Úgy tűnik, most jött el a pillanat, hogy nekem ítéljék oda ezt az elismerést. Amikor annak idején, 1991-ben junior világbajnok lettem, tíz évet vártam arra, hogy a felnőtt világbajnokságon is részt vegyek. Nagyon nehéz volt akkor bekerülni a csapatba, hiába értem el jó eredményeket. Fájt is, hogy nem kerülhetek oda… Aztán, eljött egyszer annak is az ideje, és csapat világbajnoki címet szereztünk.

– Mit gondol, edzőként miért csak most kapta meg ezt az elismerést?

– Nem tudom (mosolyog…). Kétezer-tíz és kétezer-tizenhét között voltam a férfi szövetségi kapitány, mégis elmaradt a díjazás. Ám ez már a múlt, most nagyon örültem, hogy megkaphattam. A tekesportban úgy érzem, mindent elértem. Annak örülök, hogy akiket én tanítottam tekére, mennyire boldogok tudtak és tudnak lenni, amikor eredményt érnek el. A tavalyi évben a ZTK csapatával bajnokok lettünk, a Világkupán pedig a harmadik helyezéssel öregbítettük a magyar és az egerszegi tekesport hírnevét.

– Évszámokat és korszakokat említett. Kíváncsi lennék, Ön hogy látja, mennyiben másabb most a tekesport, mint mondjuk pár évtizeddel korábban?

–  Ahogy az élet minden területén, nálunk is felgyorsult minden. Más lett a korábbi játék. Most kevesebb idő jut arra, hogy a pályán legyünk. Nemcsak egy klub, hanem több csapat és még a szabad­idős versenyzők is osztoznak egy-egy városban, településeken a pályákon. Így van ez nálunk is. Az edzéseken másfél óra jut foglalkozni a játékosokkal, de én legszívesebben két és felet foglalkoznék velük, hogy legyen még több együtt töltött időnk.

–  Megvan még az a bizonyos motiváció?

– Hogyne, természetesen. Mindig van újabb fel­adat, például a legutóbbi őszi csapat Világkupán két fiatalt is elvittünk magunkkal. Ők Gombos Gergely és Mazzag Dávid, feltörekvő ifjak, rájuk már a nemzetközi mezőnyben is felfigyeltek. Ez nekem is célom, hogy szeretnék még néhány olyan játékost kinevelni, akik nagy sikereket érnek el. Őszinte leszek: ha egyszer még oda tudnék kerülni válogatott szinten a csapathoz, égne bennem a bizonyítási vágy, hogy a korábbi eredményeket megismételjük, és ismét világbajnoki címeket nyerjünk. Jelenleg viszont ez a kérdés nem aktuális, hiszen a válogatottnál megvan, aki betölti a vezetői pozíciót.

– Ha már a motivációnál tartottunk: a hétvégén itt az újabb feladat, hiszen a Bajnokok Ligájában kellene ledolgozni a Splitben összeszedett hátrányt. Képes lehet erre a csapat?

– Mindenképpen az a célunk, hogy tovább menjünk, ám ehhez le kell vennünk a terhet a játékosokról. Szombaton úgy kell a pályára lépniük, mintha csak edzés lenne, hiszen azt vettem észre, amikor nagy a tét, akkor valami oknál fogva nem megy a csapatnak. El kell érnünk, hogy a legnagyobb koncentrációval lépjünk pályára, mégsem teherrel a vállakon. A csapat képes a bravúrra, de a horvát együttesben is vannak olyan játékosok, akik világbajnoki érmeket, aranyakat nyertek. Ők sem véletlenül jutottak el a Bajnokok Ligája negyeddöntőig. Kapaszkodni már nekünk kell az eredmény miatt. Viszont a teher talán a horvátokon lesz most, így ötven-ötven százalék esélyt adok a továbbjutásra a két csapatnak. Nem szabad letennünk arról, hogy az ottani 6:2-es vereségünk után idehaza ennél jobb eredményt érjünk el. A feladat nem kicsi, és mindent megteszünk.