Sáska játékos védett a sáskák ellen, harag lett belőle (videó)

– Tősgyökeres kiskanizsai gyerekként 16 évesen kezdtem rúgni a haverokkal a bőrt a Sáska ifjúsági csapatában, középpályásként és csatárként szerepeltem – mesélte. – Az együttesünket akkor az egykori focista Dominik Gyula bácsi irányította, aki kitűnően szervezte a csapatot. Már abban az időben kiderült, hogy az akaratom, a lelkesedésem vitt előre, ám ehhez tehetség nem párosult. A katonaság után világossá is vált, hogy a nagy pályán a felnőtt legénységben nincs helyem. A labdarúgás iránti rajongásom viszont nem hagyott nyugodni, így 1991-ben a Nagykanizsai Kispályás Labdarúgó Bajnokság küzdelmeihez csatlakoztam, ahol 35 évet töltöttem.

Dervalics György saját bevallása szerint nem a játéktudása miatt került a csapatba. Az ok sokkal prózaibb, a Coca Cola Amatil gárdájának éppen nem volt kapusa, mely lehetőséget jelentett a játékra. Bár azt leszögezte: előtte soha nem védett, nem tanulta a hálóőri feladatokat. Ettől függetlenül ekkor beállították a Mindenki Sportpályáján a kapuba, s valószínűleg olyannyira bizonyítani szeretett volna, hogy salakon kiválóan megállta a helyét, s így a pályafutása végéig őrizte a hálót.

– Ezután a becsehelyi Szerko 92 Bt. gárdájához kerültem, majd néhány évvel később a Kisflamingóban hárítottam – folytatta. – A postahivatalnál kezdtem el dolgozni, ahol Bencze László edző irányításával 1997-től kezdve a Főposta kispályás alakulatát erősítettem. A harmad-, a másod- és az első osztályban védtem a hálót.

A legemlékezetesebb, de egyben legfurcsább élménye egy nyári kispályás Kanizsa Kupához fűződik. Abban az időszakban épp nem szerepelt egyetlen csapatban sem, de mint sportrajongó a lelátóról figyelte volna a csatákat. A Rotary együttesének épp nem volt kapusa, s mivel a Tisztelet Kupa döntőjére készültek, megkérték Dervalics Györgyöt, legyen az alkalmi hálóőrük. Amikor beállt a kapuba, akkor látta, hogy az ellenfél nem más, mint a Puncs FC, vagyis kizárólag kiskanizsai kitűnő játékosokkal, barátokkal és ismerősökkel tűzdelt gárda nézett vele farkasszemet.

– Ezt látva az alkalmi csapatom edzője korrekten viselkedett, azonnal megkérdezte a Sáskák trénerét a kiskanizsai kapus jelenlétéről, de őket nem zavarta, beleegyeztek, így maradhattam – fogalmazott. – Ez tipikusan az a meccs volt, amikor szinte minden lövésüket hárítottam. Büntetőt védtem, és 3-1-re nyert az alkalmi csapatom. Persze a mérkőzés után minden voltam, csak rendes ember nem, van, aki a mai napig nem bocsátotta meg a vereséget. A nagy élmények sorába illeszthető a hazai, kiskanizsai utcabajnokság, vagyis a Móricz Kupa meccsei, nagy küzdelmeket vívtunk. Az egyik ilyen elég emlékezetes pillanat volt, amikor alig egy perccel a meccs vége előtt 1-0-ra vezetett az ellenfél. A csapattársam hátragurította a labdát, én a kapuból izomból belerúgtam egy irdatlan nagyot, erre a szemben álló játékosok elhúzták a fejüket és a hálóőr kolléga feje fölött gólt lőttem. Az egyenlítés után a büntetőkkel nyertünk, ami jó érzéssel töltött el.

Ma már nem rúgja aktívan a bőrt, de a Horváth-MÉH Kiskanizsai Sáskák SE technikai vezetőjeként a labdarúgás berkeiben maradt.

Dervalics György a stafétát Bencze Lászlónak, a Főposta egykori kispályás labdarúgócsapat edzőjének adta át.