2023.01.15. 19:30
Belga világkupa-futamon indult Bruchner Regina, a ZKSE kerékpárosa
Bruchner Regina, a megyeszékhelyi Green Zone-ZKSE kerékpárosa pályafutása második cyclocross világkupa-versenyén indult egy héttel ezelőtt: a belgiumi Zonhovenben állt rajthoz a földkerekség legjobb bringásai között.
Középen Bruchner Regina, mellette két holland világ- és Európa-bajnok kerékpáros: balról a női elit vk összetett éllovasa, Fem Van Empel, jobbra pedig a második helyezett Puck Pieterse
Forrás: ZKSE
Regina tavaly ősszel egy csehországi helyszínen merítkezett meg először egy ilyen verseny hangulatában, és az akkor elért 23. helyehez most egy 32. pozíciót tett hozzá.
– A rajt egy technikai hiba miatt sajnos nem úgy sikerült, ahogy terveztem, rögtön nagy hátrányba kerültem, és még örülhetek, hogy amerikai szerelők segítségével a mezőny után tudtam indulni – mesélte a sokszoros orosztályos magyar bajnok és válogatott kerettag versenyző. – Innentől azonban nagyon élveztem a verseny minden pillanatát. Óriási élmény volt a technikás, kihívásokkal teli pálya, de felejthetetlen az a körítés is, amit a kerékpársportot imádó belga közönség adott a viadalnak. Sok előzést sikerült végrahajtanom és így az elért helyezéssel végül is nem lehetek elégedetlen.
A ZKSE elnöke, Horváth Szabolcs elmondta: a világkupa-sorozat a világbajnokság után a terepkerékpárosok számára a második legfontosabb verseny. A mezőny – melyet a földkerekség legjobbjai alkotnak – évente nagyjából 15 helyszínen vetélkedik, ezek zöme európai, de van néhány viadal az Egyesült Államokban is. Bruchner Regina jelenleg a junior mezőnyben mérethette meg magát, a 17-18 évesek között, s a teljesítmény értékét növeli, hogy ő maga még csak a tizenhatodik életévét töltötte be. Közeledik egyébként az idei cyclocross vb időpontja is, azt a viadalt Hollandiában rendezik majd meg, és esély van rá, hogy az egerszegi tehetség ott lehet azon a viadalon is.
Addig pedig hazai pályán bizonyíthatott: az elmúlt hétvégén Fonyódon zajlott le a sportág országos bajnoksága – az eredményekről rövidesen beszámolunk.