Újra szabad a maraton

2022.12.27. 15:41

A covidos évek után régi fényében a zalaegerszegi szilveszteri futás

Ebben az évtizedben a szombaton sorra kerülő 28. Egerszegi Decathlon Mountain Man Marathon lesz az első „szabad” évzáró futóverseny a megyeszékhelyen. A hagyományos évbúcsúztató viadalt ugyanis az előző két kiírásban a pandémia miatt kényszer szülte megoldásokkal bonyolították le, most viszont minden és mindenki visszatér a rendes kerékvágásba.

Varga Andor

Ilyen vidáman kapaszkodott a mezőny Bazitára a 2019-es versenyen

Forrás: ZH-archívum

A Zalaegerszegi Triatlon Klub versenyét 1995-ben rendezték meg először a Zalaegerszeget övező dombokon, majd a seregszemle népszerűsége töretlenül növekedett: gyorsan országos vonzerejű rendezvénnyé nőtte ki magát, ahol a részvételi rekordot 522 fővel 2018-ban regisztrálták, de a következő alkalommal, az „utolsó békeévben” is 499 sportoló futott itt szilveszterkor. Aztán jött a Covid-járvány, ami miatt 2020-ban csak virtuális formában rendezhették meg a viadalt (aki akart, egyedül futhatott és a teljesítményét valamilyen okoseszközzel kellett igazolnia), tavaly pedig az egészségügyi előírások miatt 300-as résztvevői plafont kellett bevezetni, és a nevezéshez szükség volt védettségi kártyára is.

Hasonló megkötésekre a 2022-es év utolsó napján szerencsére már nem lesz szükség, a futás szerelmesei pedig a nevezésre szolgáló internetes felületek tanúsága szerint szép számban élnek is a lehetőséggel. Tegnap délelőtti állás szerint már jóval több, mint háromszázan regisztráltak (3,5 kilométer: 32 fő, 10,1: 199, 24,2: 53, 40,9: 53), és még hol  van a vége, hiszen – a szervező klub elnöke, Németh János tájékoztatása szerint – nevezni akár a helyszínen is lehet még.

Ez a helyszín pedig most is a Deák-iskola lesz, ahol december 31-én 8.30-kor indulnak a 40,9 km-es „majdnem maraton” résztvevői, míg 9.30-kor a 10 és a 24, 9.40-kor pedig a 3,5 km-es táv mezőnye rajtol. A hagyományoknak megfelelően természetesen a cél és az eredményhirdetés is ugyanitt várja majd a futókat.

Aki előzetesen ismerkedni szeretne az útvonalakkal, a Zalatriatlon Facebook-oldalán megteheti ezt videók segítségével is. De aggódni nem kell, a pálya kijelölése rendben van, ezt egy héttel ezelőtt, az ugyancsak hagyományos nyilvános pályabejárás keretében ellenőrizték a szervezők.

A főszervező Kocsis Tamás úgy tájékoztatott: a leghosszabb távon nevezési rekordra számítanak idén, s a mezőny emellett erős is lesz, hiszen például az ország legnépszerűbb ultrafutó klubját, a Sashegyi Gepárdokat is több versenyző képviseli majd.

S akkor akár még az egerszegi hegyimaraton történetének legjobb időeredményei is veszélybe kerülhetnek. 
 

Eddig ők voltak a leggyorsabbak

A Szilveszteri Hegyimaraton történetének legjobb időeredményei, illetve a legjobb zalai teljesítmények a különféle távokon.

40,9 kilométer, nők: Tiricz Irén (Budakalász, 2017) 3:07:42 óra, dr. Lubics Szilvia (Nagykanizsa, 2013) 3:14:40. Férfiak: Németh Gábor (Vonyarcvashegy, 2015) 2:45:57. 24,2 km, nők: Nagy Julianna (Budakeszi, 2021) 1:46:07, Németh Lilla (Zalaegerszeg, 2018) 1:52:13. Férfiak: Izer Ádám (Bázakerettye, 2014) 1:33:30. 10,1 km, nők: Málics Hajnalka (Zalaegerszeg, 2019) 39:56 perc. Férfiak: Bicsák Bence (Zalaegerszeg, 2015) 34:04.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában