Szombaton játsza utolsó meccsét a Technoroll Teskánd

2022.05.26. 19:24

Nosztalgia és bajnoki ünneplés Teskándon

A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságot már megnyerte, s jelenleg az NB III.-ba kerülésért harcol a Technoroll Teskánd együttese. Közben ehhez kapcsolódva volt teskándi futballisták szombatra egy kis nosztalgiázást szerveznek.

KA

A Teskánd (kék) felszabadultan játszhat

Forrás: ZH archivum

Húsz esztendeje ugyanis már volt NB III.-as csapata a Teskándnak, hiszen három szezonon át a Bakony csoportban szerepelt az annak idején Rózsa László által irányított együttes. Ennek apropóján szerveznek találkozót a teskándi öregfiúk szombatra, amikor a feljutás kapujába érkező Technoroll Teskánd hazai pályán utolsó bajnoki mérkőzését játssza. 
A szervezőmunka fő mozgatója, Szakács József is tagja volt a húsz évvel ezelőtti együttesnek, s most elmondta, miért is fogalmazódott meg bennük ennek a találkozónak a megszervezése. 
– Egyrészt 2020-ban volt pontosan húsz éve, hogy felkerültünk az NB III.-ba, de akkor a pandémia miatt nem tudtuk megszervezni a találkozót – kezdte evvel. – Most közel került a feljutáshoz a mai csapat, ráadásul idén van húsz éve annak, hogy a ZTE FC bajnok lett az NB I.-ben. A kék-fehérekkel annak idején két edzőmeccset is játszottunk a felkészülés során. Ez így együtt adta az ötletet, hogy találkozzunk újra a régi csapattársakkal, a szervezésben pedig Tóth Bálint szakosztályelnök nagyon nagy segítséget adott. Nem mellékesen olyan csapat jött össze akkor, amelyben öröm volt futballozni, remek társaságunk volt. A visszajelzések szerint mindenki eljön a programra, Rózsa László edző is itt lesz, és szombaton 14.30-tól barátságos meccset vívunk a ZTE FC-öregfiúkkal. Néhány olyan játékos is lesz a keretükben, aki tagja volt anno a bajnokcsapatnak is. 
Valóban remek szombati program lehet mindez, hiszen 17 órától rendezik meg a bajnoki Teskánd–Szepetnek-találkozót, amely után Pergel Attila tanítványai átveszik majd az aranyérmüket, hiszen hivatalos bajnoki köszöntés lesz a lefújás után. 
A Technoroll Teskánd a megyei bajnokság megnyerésével már jogot szerzett arra, hogy részt vegyen az NB III.-ba jutásért kiírt osztályozókon. Ennek sorsolását hamarosan elkészítik, de szerencsés esetben akár játék nélkül is magasabb osztályba léphet a zalai együttes. Tegyük hozzá: húsz év után újra. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában