Úszás

2022.05.10. 20:00

Nett Vivien és Nagy Napsugár is kivívta az Eb indulás jogát

A Zalaco-ZÚK két tehetsége is ott lesz az idei nyílt vízi ju­nior-Európa-bajnokságon – derült ki a Hódmezővásárhelyen lezajlott válogatón: Nett Vivien és Nagy Napsugár szállhat vízbe a portugáliai Setúbal városában.

Kerkai Attila

Nett Vivien és Nagy Napsugár is utazik Portugáliába

Forrás: ZÚK

Az európai úszószövetség (LEN) egy hónappal előrehozta a nyílt vízi junior-Eb-t (június 1–5.), így a hazai válogatók menetrendjén is módosítani kellett. A Zalaco-Zalaegerszegi Úszóklub versenyzői közül Nett Vivien a 2005–2006-os korosztályban, a 7,5 kilométeres távon vívta ki a részvétel jogát a kontinensviadalra; míg Nagy Napsugár – aki a 2007–2008-as korosztályban az utóbbi időben szintén hosszú távon hozott szép eredményeket – a Vásárhelyen elért 3. helyezésével 5 km-en szerzett jogot az Eb-indulásra. 

Tapasztalatszerzésre már nem áll rendelkezésre sok idő az Eb-ig, bár Nett Vivien addig még részt vehet egy Európa-kupán is, amelyet Szardínián rendeznek majd meg, s ahol 10 kilométert fog úszni. Napsugár viszont úgy tűnik, egyelőre itthon készül. 

– A Portugáliában megrendezésre kerülő junior-Eb-nek van még külön tétje is, hiszen számonként három magyar indulhat, akik közül a két legjobban teljesítő automatikusan jogot szerez a szeptemberi világbajnokságon való részvételre – árulta el Horváth Csaba, a Zalaco-ZÚK vezetőedzője, a lányok mestere. – Mivel a verseny időpontja változott, Nett Vivien sajnos nem tud részt venni saját korosztályának medencés országos bajnokságán, hiszen annak időpontja egybeesik az Eb-vel. Pedig bizonyosan szép eredményeket tudott volna elérni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában