Megkezdték a felkészülést

2022.01.14. 20:00

A Giro d’Italia mezőnyét Hévíz és Keszthely térségében is várják

Megkezdődött a felkészülés a májusi Giro d’Italiára: csütörtökön Hévíz, Keszthely és Alsópáhok vezetői egyeztettek a hazai szervezőkkel. A megbeszélésen számos kísérőprogram ötlete megfogalmazódott.

Péter B. Árpád

Egy korábbi kép a Giróról, a siker szinte garantált

Forrás: LaPresse

Egy korábbi kép a Giróról, a siker szinte garantált

Forras: LaPresse

A Giro d’Italiát 1909 óta – a világháborúk kivételével – minden évben megrendezték, 1965 óta pedig akadnak esztendők, amikor a prológ három szakaszának nem Olaszország ad otthont: járt már a kerékpáros körverseny például Izraelben, Belgiumban, Francia- és Írországban is.


Idén május elején Magyarország lesz a helyszín, a mezőny pedig átteker Zalán, így többek között Hévíz és Keszthely térségén is. Papp Gábor, a fürdőváros polgármestere azt mondta lapunknak az előkészítő megbeszélés kapcsán: felkészülten, attrakciókkal várják majd a versenyt, amely kitűnő lehetőség Hévíz számára, hiszen a nemzetközi közvetítést mintegy 150 millió ember kíséri figyelemmel, amelyben bemutatják az útvonalon fekvő településeket is. Ennél jobb reklám nem kell a városnak – tette hozzá. A hazai Giro-szakaszok Magyarország népszerűsítését is szolgálják, és lehetőséget teremtenek több mint hetven városnak és falunak, hogy megmutassák magukat, emelte ki Ádám Diána, a „Nagy Rajt” marketing-kommunikációért felelős munkatársa. Hozzátette: számos helyen tartanak most koordinációs megbeszéléseket, amelyek célja az, hogy felhívják a figyelmet a csatlakozási lehetőségekre, szeretnék ugyanis minél inkább bevonni a helyi polgárokat is a kerékpárosünnepbe. Karádi Szabolcs, a TEKER Egyesület elnöke kiemelte: garantált a világ figyelme, hiszen a közvetítés során bemutatják a térséget, az érintett településeket is, és információk hangzanak el például a Hévízi-tóról vagy Keszthely nevezetességeiről. Szerinte ez kiváló turisztikai lehetőséget is jelent. Az idei Giro három magyarországi szakaszát május 6. és 8. között rendezik, amely után a mezőny Olaszországban, egészen pontosan Szicíliában folytatja a küzdelmet. A 2022-es olasz körverseny május 29-én Veronában ér véget, és az előzetes hírek szerint Valter Attila mellett még két magyar, Dina Márton és Fetter Erik is részese lesz a háromhetes viadalnak.

Ezek is érdekelhetik