Gáspár Dávid: „Játékosként a munkában hittem, és nem változtam edzőként sem”

Gáspár Dávid egy térdsérülés után, a Zalakerámia-ZTE KK korszakos játékosaként vonult vissza 2016-ban. A kék-fehér klub saját nevelésű játékosa volt, és egyetlen „botlást”, az Albacompnál töltött szezont leszámítva végig zalai mezben játszott. Erősségének a védekezés számított, de sok szurkoló emlékezetében élnek szép és fontos távoli kosarai is. Volt Magyar Kupa-győztes és bajnokcsapat tagja, eljutott a válogatottba. Igazán sikeres azonban úgy tűnik, edzőként lett és lehet. De hogyan jutott idáig?

- Nem hiányzik Zalaegerszeg?

- Abban az értelemben már nem, hogy vágynék oda vissza, hiszen az elmúlt két szezon során „be­­laktuk” Sopront. De továbbra is zalaegerszeginek vallom magam, hiszen ott nőttem fel, ott lettem kosárlabdázó, életem meghatározó élményei, illetve a szüleim is oda kötnek. Mindig örömmel megyek haza és sosem fogom elfelejteni, honnan jöttem.

- Azt olvastam valahol, hogy 13 évesen vett először kosárlabdát a kezébe. Manapság ez nem lenne túl késő?

- Ez téves adat, 11 évesen jelentkeztem a klubhoz, ez volt, és most is ez a legalsó korhatár. Alig vártam, hogy elérjem. Korábban atletizáltam és úsztam, megszereztem az alapot, amelyre aztán a kosaras pályafutást építhettem.

- A mába ugorva: idén mi hiányzott inkább a hazai bajnokságból, a nézők, vagy több olyan csapat, amely felér a Sopron szintjére?

- Egymással nehezen összemérhető dolgok ezek, válaszolok külön. A nézők nagyon hiányoztak, elvégre ezt az egészet értük, nekik csináljuk. Számomra gyerekként az a hangulat jelentette az első vonzást a sportág felé, amit a szurkolók teremtettek a csarnokban. A másik kérdést tekintve úgy érzem, vannak erős ellenfelek az NB I-ben. A Diósgyőrrel, a Győrrel, a Szekszárddal sok éles csatát vívunk, ezek a csapatok a vezetőktől az edzőkön át a játékosokig azon vannak, hogy utolérjenek és legyőzzenek minket. Más kérdés, hogy egyelőre sikerült visszavernünk a próbálkozásokat, de csak kemény munkával, a sikerek nincsenek ingyen.

- Szurkolói közhely, hogy sztárokkal, illetve nőkkel sokkal nehezebb egy edző dolga. Sopronban megvan mindkettő. Milyenek a tapasztalatai?

- A szurkolók azért hiszik így, mert sosem voltak edzők. Női és férfi játékosok között nem lehet úgy különbséget tenni, hogy jobb vagy rosszabb. Mind a kettő más, ez tény. A sztárok esetében pedig az edző részéről a legfontosabb a kompetencia. Fantasztikus játékintelligenciájú sportolókról van szó, akik feltétel nélkül követik az edzőt, ha érzik, hogy segíteni tudja őket az eredmény elérésében. És ezek a kivételes kosarasok nem viselkednek primadonnaként, bármikor készek alárendelni magukat a csapat érdekének, ha a sikerhez arra van szükség.

- Mi fontosabb egy sikeres pályafutáshoz: a távlatos gondolkozás, felismerni a sorsfordító pillanatokat és jó döntést hozni, vagy mindig csak a következő meccsre figyelve folyamatosan készülni?

- Játékosként is a munkában hittem, és nem változtam edzőként sem. Úgy gondolom, hogy azt találják meg a sorsfordító pillanatok, illetve arra mosolyog a szerencse, aki minden nap minden órájában elvégzi a feladatát.

- Rengeteg amerikai csapattársa volt és játékosa van. Mitől jobbak ők annyival a magyaroknál?

- Nem csak a magyaroknál, az amerikai kosárlabda a világ legjobbja. Ebbe rengeteg dolog belejátszik a genetikától a kiválasztáson és a felkészítésen át a szakmai alapokig, de meggyőződésem, hogy a szakadék, ami az Egyesült Államok és a világ többi része közt volt, egyre kisebb. Utol fogjuk érni őket.