ritka képek a múltból

2021.02.24. 13:00

Fradi-gólokkal avatták a ZTE-stadion világítását

A Zalai Hírlap tudósítása szerint 1978. szeptember 23-án 20 ezer néző látogatott ki a ZTE-stadionba, ahol igazán nevezetes mérkőzést rendeztek: az hagyján, hogy a Ferencváros, a szurkolói fantáziát leginkább megmozgató magyar csapat volt a vendég, de ráadásul ez volt az első villanyfényes bajnoki az akkori Somogyi-Bacsó téren álló létesítményben.

Varga Andor

A felújított ZTE stadion 1978 szeptemberében

Fotó: ZH Archívum

A cikkben szereplő 20 ezer nézőt a magam részéről kevesellem is kicsit, tekintettel arra, hogy a stadion felújításáról szóló, néhány nappal korábban megjelent cikk szerint a lelátókon 22-23 ezer néző is elférhetett kényelmesen. Vajon azt a 2-3 ezer embert mi tartotta vissza, hogy nem mentek ki a pályára...?

A felújított ZTE stadion 1978 szeptemberében
Fotó: ZH Archívum
Munkában a csőfektetőgép 1978 áprilisában
Fotó: ZH Archívum

Érdemes néhány szót ejteni az említett nagyívű felújításról, mely 1978. áprilisának végén indult a megyeszékhelyi arénában. Ennek legfontosabb eleme a világítás létesítése volt (a négy tornyot a Ganz-Mávag helyi gyárában készítették), de jelentőségben alig maradt el ettől az északi lelátó építése (a helyi Tanácsi Építőipari Vállalat erői által emelt a 8,5 méter magas, 30 lépcsősoros beton építmény sok ezer embernek volt szinte a második otthona a következő évtizedekben), és akkor még a játéktér alácsövezéséről nem is beszéltünk. Utóbbit Nagykanizsai Városgazdálkodási Vállalt végezte el, és nem tudni, ennek munkásai mekkora jókedvvel dolgoztak, elvégre a kanizsai „örökös NB II” szemszögéből hevesen utált „csináltváros” csapatának otthonát csinosították...

De ha volt is bennük harag, a szakmai becsületükön nem esett folt, a munkát ugyanis kiváló színvonalon végezték el – ezt a lapunkban szeptember 15-én és 22-én nyilvánosságot kapott jelentésekből tudhatjuk. Az illetékesek mindent rendben találtak, és a ZTE (egyébként nagykanizsai származású) játékosa, Józsi György (igen, a labdarúgó szövetség jelenlegi megyei igazgatójáról van szó) remek gyepről és egyenletes talajról beszélt. A világításról ugyanő azt mondta, hogy „idehaza szerintem csak a Népstadionban van ennél jobb”, bár megjegyezte: amiatt, hogy a Zala-híd felőli kandeláber kényszerűségből kicsit beljebb került, némileg vakítja a játékosokat.

Fotó: ZH Archívum
Fotó: ZH Archívum

Hogy ennek volt-e szerepe abban, hogy a televízió által is közvetített avató meccset a Fradi gól nélküli első félidő után 2-0-ra megnyerte, nem lehet tudni. (Gyaníthatóan egyébként nem.) A gólokat Nyilasi és Martos szerezte a 47., illetve az 51. percben. Az értékelés szerint a 90 perc heves iramú, helyenként kifejezetten színvonalas és élvezetes volt. A sportág körüli kiváló hangulatot pedig az új zalaegerszegi világításon kívül fokozta, hogy a magyar válogatott az 1978-as világbajnoki részvétel után volt éppen, útban az 1982-es kijutás felé.

Fotó: ZH Archívum
Zalai Hírlap, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
Fotó: ZH Archívum

Végezetül álljon itt a két csapat összeállítása:

ZTE: Bolemányi – Fodor (Simon, 66.), Antoni, Kanász, Péter – Józsi (Konrád, 81.), Soós, Rácz – Szimacsek, Havasi, Csepregi. Edző: Kárpáti Béla.

FTC: Zsiborás – Tepszics, Bálint, Major, Vépi – Martos, Mészöly (Takács, 61.), Ebedli – Szokolai, Nyilasi, Mucha (Pogány, 46.). Edző: Friedmanszky Zoltán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában