új arcát mutatta

2021.02.04. 19:59

Erőt adhat ez a bravúr a ZTE KK-nak

A Zalakerámia-ZTE KK férfi kosárlabdacsapatának szerda esti bajnoki diadala (92-69) nem csak az ellenfél miatt fontos. De a Körmend ellen végre láttunk egy okosan, szervezetten, fegyelmezetten és nem hullámzóan játszó kék-fehér csapatot.

Kerkai Attila

Szerda este Tóth Norbertnek (13) sem volt sok esélye Durennel szemben

Fotó: Pezzetta Umberto

A ZTE KK sikere mindenkit meglepett. Ismert volt, hogy a vasiak megterhelő Európa-kupa tornáról tértek haza Hollandiából, de az eddigi teljesítmények alapján mégis a Körmend számított esélyesnek. A ZTE pedig a győzelem után elhiheti: többre képes, mint amit eddig mutatott.

Korábban már írtuk, hogy a jelenlegi ZTE KK csak akkor tud versenyképes lenni, ha a csapatból meccsenként nem egy, vagy két, de több játékos hozza a tőle elvárható szintet. Szerdán maximálisan megvalósult mindez, hiszen a csapatkapitány, Szabó Zsolt, Ja Barion Glenn, Donovan Donaldson, Tonko Vuko és az egészen extrán kosarazó Ty­reek Duren is nagyot játszott.

Szerda este Tóth Norbertnek (13) sem volt sok esélye Durennel szemben
Fotó: Pezzetta Umberto

Közülük Vuko vett részt a meccs utáni sajtótájékoztatón.

– Az első pillanattól sokkal nagyobb energiával játszottunk, mint korábban – mondta a horvát kosaras. – A védekezésünk egészen jól működött, így pedig a támadásaink is sokkal gördülékenyebbek lettek. Lényeges volt, hogy ma nagyon jól is dobtunk.

A másik oldalon Ferencz Csaba nem volt éppen feldobott hangulatban…

– Gratulálok a ZTE-nek, ma nagyon jól játszott, régen láttam csapattól ilyen dobószázalékot – kezdte a körmendi csapatkapitány. – Nekünk bocsánatot kell kérnünk a szurkolóinktól és mindenkitől, aki a klubért dolgozik. Teljesen mindegy, milyen hosszú út végén érkeztünk, ez nem lehet mentség. Össze kell fogni, hogy erről a mélypontról el tudjunk mozdulni. Megpróbáltunk mindent, kapartunk, de egyszerűen nem jöttek a pluszok, amik átlendítettek volna a nehéz pillanatokon. Ez nagy pofon volt.

Nyilvánvaló, hogy a ZTE KK minden gondja egy csapásra nem oldódott meg ezzel a szép sikerrel, de a csapat lépett egyet előre. Bemutatkozott az új szerzemény, Sekou Wiggs, a vezetőedzőt, Luca Bechit pedig arról kérdeztük: véleménye szerint mi volt az, ami most működni kezdett a csapata játékában.

– Elkezdtünk egy folyamatot, amin át kell esni, hiszen három hete készülök együtt a csapattal – válaszolta a szakvezető. – Négy mérkőzést játszottunk eddig, ebből három idegenben volt. Most volt egy egész hetünk készülni, ami sokat segített. Szerencsére új arcunkat mutattuk. És szeretnék néhány szót szólni Ante Delas­ról. Szeretném megköszönni távozó játékosunk munkáját. Ő egy profi kosaras, ezt mindennap megtapasztalhattuk. De meg kellett hozni egy áldozatot…

A horvát kosarassal azóta megtörtént a közös megegyezéssel való szerződésbontás is.

A ZTE KK szombaton az Oroszlány vendége lesz, majd a bajnokságban három hét szünet következik.

Szombaton Oroszlányban játszik a csapat, majd három hét szünet következik

A Bajnokság állása

1.

Falco

16

13

3

1435

-1256

0

,906

2.

Szolnok

18

14

4

1537

-1343

,889

3.

Alba

20

14

6

1691

-1572

,850

4.

Szeged

21

14

7

1850

-1666

,833

5.

DEAC

21

13

8

1817

-1668

,810

6.

Paks

20

12

8

1643

-1555

,800

7.

Körmend

18

10

8

1461

-1457

,778

8.

PVSK

20

9

11

1673

-1689

,725

9.

Kecskemét

20

9

11

1571

-1607

,725

10.

Sopron

19

8

11

1571

-1579

,711

11.

Oroszlány

19

7

12

1601

-1635

,684

12.

Kaposvár

20

7

13

1508

-1616

,675

13.

ZTE KK

18

5

13

1434

-1568

,639

14.

Jászberény

20

-

20

1449

-2030

,500

Kapcsolódó cikkünk:

https://www.zaol.hu/sport/helyi-sport/kormend-veressel-robbantott-a-zte-kk-4904377/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában