57 perc kellett neki

2020.08.01. 11:17

Rasovszky Kristóf új csúccsal nyerte a Balaton-átúszást (frissítve)

Az idei versenyen 8831-en indultak, már reggel nyolc óra előtt csobbantak a 38. Balaton-átúszás legfrissebb résztvevői a kikötő melletti területről, hogy legyőzve az 5,2 kilométeres távot vagy az idén először meghirdetett féltávot, a déli parton, Balatonbogláron elmondhassák, hogy megúszták. Az átúszás férfirekordját reggel megdöntötte Rasovszky Kristóf, aki kereken 57 perc alatt teljesítette a távot.

Tóth B. Zsuzsa

Mivel a Balaton-átúszáson mindig a biztonság a legfontosabb, az idén a szabályokat is átírta kicsit a járvány. Ezúttal csak előnevezéssel lehetett indulni a megmérettetésen, a programra legfeljebb tízezer főt tudtak fogadni, már a hét elején több mint hétezren jelentkeztek, a limitet pedig péntek hajnalra érték el. A 38 év alatt résztvevők száma eddig 194 002 fő volt, de mostanra így már meghaladta a 200 ezret.

Szombaton kora reggel ugyan még voltak erős szélbefújások, a hajósor nehezen állt fel, nyolc óra után néhány perccel már csendesedett a szél, és a lehető legideálisabb körülmények várták az úszókat. Már reggel 22 fokos volt a levegő és 26 fokos vízhőmérsékletet mértek.

Amint azt a Máth István versenyigazgatótól, az Aranyhíd Balaton-átúszó Sport Kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, a féltáv 1,6 kilométere Balatonboglárról startolt és oda is tért vissza, erre az úszók csupán tíz százaléka jelentkezett. A különleges kategóriát azért indították idén, mert a zárt uszodák miatt sokaknak nem volt alkalmuk felkészülni a karantén alatt az átúszásra. Minden úszó testhőmérséklet-mérést követően csobbanhatott, és a távolságtartás mellett a maszk is ajánlott volt a hajók zárt terében.

Az átúszás eddigi rekordját Papp Márk tartotta 58 perc 30 másodperccel, ezt most felülmúlta Rasovszky Kristóf ideje, viszont a nőknél a csúcstartó továbbra is Risztov Éva, aki egy óra 00:58 másodperccel állította fel a rekordot. Annak megdöntésére készült ugyan Olasz Anna, azonban kicsúszott az időből, 1:01:37 perc alatt úszta át a tavat, így is a leggyorsabb hölgyként.

Az első csobbanók a magyar nyíltvízi úszóválogatott versenyzői voltak, akik számára ez a megmérettetés volt az első és talán az egyetlen idei szabad vízi verseny. Kétszáz fővel képviseltették magukat idén újra a rendvédelmi szervek kontingensének tagjai, és a Magyar Honvédség úszó erődjének tagjai ugyancsak úsztak, több mint 200-an. Délelőtt fél tízre már az úszók harmada vízben volt, délután 14 órakor pedig még ennyien voltak vízben.

Az úszók biztonságára a vízi mentők, kórházhajók mellett idén is az úszófolyosó mellett felsorakozó 130 kishajó, vitorlás legénysége is vigyázott, a fáradt úszók szőlőcukrot és vizet kaptak a fedélzeten, de sokaknak az is elég volt, hogy pihentek pár percet a mentőövbe kapaszkodva.

Idén újra sok idős, még 80 év feletti úszó és gyermek is nekivágott a távnak, a 14 évesnél fiatalabbak szülői felügyelettel indulhattak az úszáson.

Fotó: Penovác Károly/Napló

Az átúszásra várókat és a távot teljesítőket ezúttal is katamaránok szállították a két part között,

A Balaton-átúszás 42 éves múltra tekint vissza, eddig négy alkalommal azonban nem tudták megrendezni a rossz időjárási körülmények miatt.

Ezek is érdekelhetik