Pont nélkül maradtak

2020.08.26. 20:57

Az NB III-ban zalai szempontból sikertelen volt a szerda

A labdarúgó NB III. Nyugati csoportjában is a hatodik fordulót rendezték meg szerdán. Az FC Nagykanizsai hazai környezetben szenvedett vereséget, míg a ZTE FC II. együttese idegenben.

Bedő István, Kühne László

20200826, Nagykanizsa, NB III. Nyugati Csoport : FC Nagykanizsa - Érdi Városi SE /zöldben/ . Fotó : Szakony Attila SzA Zalai Hírlap ZH

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Szakony Attila

FC Nagykanizsa–Érdi VSE 0-2 (0-1)

Nagykanizsa, 350 néző. Jv.: Zirkelbach.

Nagykanizsa: Horváth M. – Bagó, Papp Sz., Major, Horváth B. – Szabó P. (Kretz), Kovács Gy., Béli – Szegleti, Török M. (Vass Gy.), Vlasics (Péntek). Vezetőedző: Koller Zoltán.

Gólszerzők: Major (45. – öngól), Varga T. (74.)

A kanizsaiak egy fővárosi vereség, míg az érdiek hazai győzelem után érkeztek a dél-zalai mérkőzésre, és ez érződött is a találkozó menetén, hiszen Limperger Zsolt gárdája valamivel veszélyesebben futballozott. Talán ha Szabó Patrik jobban leszorítja egy lövésénél, alakulhatott volna másképpen is, így azonban a publikum csak azt konstatálhatta, hogy Major Máté öngóljával a vendégek szereztek vezetést az első félidő utolsó percében. A második játékrészben a Kanizsa az eredménynek megfelelően próbált fordítani az álláson, egy kinyílás után azonban az érdi zöld-fehérek Varga Tamás révén beköszöntek.

 

Koller Zoltán: „Csalódottak vagyunk, úgy érzem, ebben a meccsben több volt. Inkább taktikus találkozó volt, bár időnként irányítottak az érdiek. Megtettünk mindent, talán annyi hiányzott, hogy a támadó kulcsposztokon szereplő labdarúgóink közül gyengébben teljesítettek. Ezért is mondom, középcsapat vagyunk, de vasárnap ismét feladat vár ránk.”

Credobus Mosonmagyaróvári TE–ZTE FC II.

2-1 (0-1)

Mosonmagyaróvár 300 néző. Jv.: Molnár.

ZTE FC II.: Köcse – Németh E., Sebestyén, Molnár (Hegedüs), Abért (Zimonyi), Simó, Bedő (Dragóner), Őri, Papp, Megyesi, Földvári. Vezetőedző: Bozsik József.

Gólszerzők: Jasarevic (48.), Szalka (54.), illetve Sebestyén (35. – 11-esből).

A jobb erőkből álló hazaiak otthonában kontrákra rendezkedett be a zalai csapat. Az első játékrészben jól működött a ZTE taktikája, és egy kontra végén a hazai kapus szabálytalankodott, a jogos büntető után vezetett vendégcsapat. A második játékrészre nagyobb sebességre kapcsolt a hazai együttes. Egy távoli lövéssel egyenlítettek a házigazdák, és a vendégek nehezen dolgozták fel a bekapott gólt, így gyorsan jött a második óvári találat is. A hazaiak vezetésük tudatában visszaálltak, kontrákra rendezkedtek be, Köcse többször védett bravúrral, egy alkalommal a kapufa hárított. A ZTE mindent megtett az egyenlítésért, de nem sikerült újabb gólt szereznie.

Bozsik József: „Hosszú ideig megvalósítottuk a taktikai elképzeléseinket. A második félidőben sajnos gyorsan kaptunk két gólt. Fiatal csapatom így is becsülettel helytállt.”

A további eredmények: Sopron–Tatabánya 0-4, Lipót–Nagyatád 3-1, THSE-Szabadkikötő–Veszprém 3-0, Ménfőcsanak–Balatonfüred 5-0, III. Kerületi TVE–Gárdony 3-0, Fehérvár II–Komárom 0-2. Bicske-BKV Előre (lapzárta után). A Pápa–Puskás FC II. találkozót elhalasztották.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában