megnőtt ennek a pontvadászatnak a jelentősége

2020.05.20. 20:00

Erős mezőnyben versenyeztek a kanizsai motokrosszosok, Jakab Dávid első helyen zárt

A Tolna megyei Csikóstőttősön a Dél-MX motokrossz-sorozat kötelékébe tartozó futamot rendeztek, és a versenyen kanizsai indulókat is köszönthettek.

Kühne László

Jakab Dávid (60) erős mezőnybe csöppent a Tolna megyei motokrosszversenyen, ahol az első helyen végzett

Fotó: a szerző

Mint az a nagykanizsaiak beszámolójából is kiderült, a jelenlegi helyzetben megnőtt ennek a pontvadászatnak is a jelentősége. Nem véletlen, hogy Jakab Dávid, a KMSE igazoltja is örült annak, hogy jó formában motorozhatott.

Jakab Dávid (60) erős mezőnybe csöppent a Tolna megyei motokrosszversenyen, ahol az első helyen végzett Fotó: a szerző

– Mivel az országos bajnokság szünetel, és még bizonytalan, hogy milyen formában rendezik meg, ezért igencsak erős mezőny jött össze – mondta el Jakab Dávid. – Természetesen a szervezők ügyeltek arra, hogy nézők nélkül rendezzék meg a versenyhétvégét, de persze az utánpótlás-szekció fiataljainak szülei azért jelen lehettek, ugyanakkor figyeltek az elengedhetetlen egészségügyi óvintézkedések betartására. Hogy milyen szakmai értéke lett a déli régió motokrosszos versengésének, azt az is jelzi, hogy a mostani hétvégén sorra kerülő kalocsai fordulóra gyakorlatilag fél óra alatt megtelt az online nevezési lista.

Jakab Dávid a haladó MX1 kategóriában KTM-jével végül az első helyen végzett. (Bocskai Balázs, a Kanizsa Mo­tocross SE másik versenyzője negyedik lett.)

A szülői büszkeség ugya­nakkor tetten érhető volt Tóth Dániel esetében: két gyerkőce közül az ifjabb Tóth Dániel a negyedik, Tóth Milos pedig az ötödik helyen végzett a legifjabbak között. Érdekesség, hogy Milos négy-, míg az ifjú Dániel hatesztendősen pattanhatott nyeregbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában