Kósa László tíz éve ül a Böde kispadján és most is motivált még

Kósa Lászlót aligha kell bemutatni a megye labdarúgásában. Rajta kívül persze vannak még páran, akiknek a neve említése után mindenki tudja, hogy kiről van szó, viszont egyhuzamban tíz évet eltölteni egy csapat kispadján, ma már ez is ritkaságszámba megy.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Kósa László mindene a futball, hiszen több mint negyven esztendeje, hogy nem tud elszakadni tőle. Ahogy sokan az egerszegi gyerekek közül, ő is a ZTE-ben kezdett el futballozni, az NB I-es tartalékbajnokságban is pályára léphetett, majd a Z. Dózsa, a Zala Volán, a Kemendollár következett számára. Na meg persze Ausztria... Edzőként a Tungsramnál kezdett, de volt a ZTE FC-nél is az utánpótlásban. És elérkezett 2010, azóta pedig Böde...

– Garamvölgyi Norbert elnökkel már korábban is beszélgettünk erről a lehetőségről, aztán 2009 telén megállapodtunk, így 2010 januárjában megtartottam az első edzést a Böde SE-nél – kezdte beszélgetésünket Kósa László. – Akkor a csapat a megye háromban szerepelt és a 11. helyen állt, de a szezon végére feljöttünk a negyedikre. A következő évben megnyertük a bajnokságot, méghozzá 16 pontos előnnyel, felmentünk a másodosztályba. Az első évben megpróbáltunk ugyanazzal a csapattal kiállni, aztán a végén csak hármat tudtunk megelőzni… Be kellett látni, hogy erősíteni is kell. Bajnokok ugyan soha nem voltunk, de tíz év alatt hatszor a dobogón végeztünk. Volt felkérés, hogy induljunk a megye egyben, de az utánpótlás-együttesek szerepeltetését egy ekkora településről nehéz lett volna megoldani. Aztán kevesen is vagyunk és már nem mindenki fiatal…

Tíz éve mégis ott van, azt mondja, jól érzi magát a bödei együttesnél. A falu is lelkes, ha a futballról van szó és jók a körülmények. Mindezt ő mondta el így, ő jellemezte így a környezetet, meg aztán megvan a rendszeres edzés a csapatnál, lehet dolgozni és mindig volt előrelépés. Most, az egycsoportos megyei II-ben azért már nehezebb, ám ez is egy kihívás. Azt kérdeztük tőle, nem válik-e ennyi idő után unalmassá egy edzőnek. Szerinte nem…

– Amióta én vagyok az edző Bödén, nagyjából száz játékos fordult meg a csapatnál – válaszolta a felvetésre. – Ha most itt lenne nálam a füzetem, pontosan meg tudnám mondani ezt a számot is, hiszen mindent vezetek. Ha megkérdeznék mondjuk, hogy 2014. augusztus valahányadikán ki volt edzésen, pontosan fel tudom sorolni. Magamnak vezetem ezt, azért, hogy lássam, ki hányszor van ott, mikor hiányzik. De például az ellenfelekről is vezetek magamnak egy kis füzetet: jó látni, amikor újra ők jönnek, hogy kire, mire kell figyelni. Bár, ez amatőr szint, itt azért nem lehet úgy felkészülni, mint egy profi osztályban. Az is megesik, hogy egy-egy fordulóhoz képest akár négy-öt helyen is változik a saját, vagy az ellenfél összeállítása, ha éppen a munkahely, vagy valami más közbeszól. Én azt mondom, az edző legyen mindig motivált, enélkül ez nem megy. Közben a Police-Olánál is dolgozom az utánpótlásban, ott is fontosnak érzem ezt a

feladatot.

A motiváció tehát adott, de azt is megkérdeztük, hogy mit jelent Kósa László számára a futball, mióta van meg ez a fajta elhivatottság.

– Régóta – válaszolta. – Nem voltam tíz, amikor elkezdtem futballozni, most ötvenhárom vagyok. Volt benne kudarc is, de nem teher ezt csinálnom, bár én is érzem és tapasztalom, hogy egyre nehezebb összeszedni a csapatokat. Csak a magam példájából kiindulva, más már a mai futball. Annak idején olyan nem létezett, hogy az egerszegi Vizslapark üres legyen, ne futballozzon ott valaki. Napi hat-hét órát focival töltöttünk. Volt egy társaság a Vizslaparkban, egy a Takarék közben, meg egy az akkor November 7. téren, és hétvégenként egymás ellen játszottunk. Hol az egyik, hol a másik grundján, törzshelyén, ahogy tetszik. Na és a városi strandon… Ott muszáj volt nyerni, hogy a pályán maradj, mert mindig a győztest hívta ki valaki. Ilyen most nincs, ezt azért be kell látni.

Tíz év egy csapatnál, az ember gondolná, hogy ez kellő tiszteletet is ad. De, hogy miért jó focizni, edzősködni a megyeiben?

– Mert jó futballozni, jó egy közösséghez tartozni – érkezik a válasz. – Viszont, tényleg jó ez a kérdés, ezen soha nem gondolkodtam el… Talán azért, mert jó nyerni, jó eredményt elérni, van egy társaság, amelyik egy irányba halad. Az, hogy tíz éve vagyok egy helyen, maximum megismerik az embert, de előnyt ez nem ad. A lényeget én abban látom, hogy mindegy honnan jössz, vagy mivel foglalkozol. A pályán egyfajta szerelés van, mindenki ugyanabba bújik…KA