2019.10.09. 17:52
Ruzsics Milán újra nyert, és diákolimpiai bajnok
Püspökladányban rendezték meg a kötöttfogású birkózók Diák II. korosztályának országos diákolimpiáját, amin 160 induló vett részt, köztük azok a zalai fiatalok, akik a területi döntőről továbbjutottak. A Zalaegerszegi Birkózó SE versenyzője, Ruzsics Milán (50 kg) diákolimpiai bajnokként térhetett haza!
Farkas Gergő (balról) és Ruzsics Milán edzőikkel Fotó: ZBSE
A Kaposváron rendezett területi döntő után következett Püspökladányban a Diák II. korosztály (2008–2009-es születésűek) kötöttfogású diákolimpiai döntője. Az egerszegi Ruzsics Milán (Zalaegerszeg, Petőfi–Dózsa-iskola) az 50 kg-os súlycsoportban mindhárom mérkőzését magabiztosan, technikai tussal megnyerte, s ezzel diákolimpiai bajnok lett. Ruzsics Milán ebben a szezonban a saját korcsoportjában minden versenyét megnyerte, kötöttfogású és szabadfogású magyar bajnoknak, illetve diákolimpiai bajnoknak is mondhatja magát.
Jutott még egy érem a zalai színek képviselőinek, hiszen a 63 kg-os súlycsoport mezőnyében ott volt az indulók között Farkas Gergő (Tófej, Kincskereső-iskola), aki szintén felállhatott a dobogóra, ugyanis bronzérmet szerzett.
A Kaposváron rendezett területi diákolimpiáról az alábbi zalai versenyzők jutottak tovább. A Diák I. korcsoport számára a hét végén következik az országos döntő.
Diák II. korcsoport (2008–2009). 29 kg: 2.Varga Manó (N. Rozgonyi), 3. Fata József (N. Batthyány). 32 kg: 1. Rékli Hunor (Z. Eötvös). 35 kg: 1. Lakatos Kevin (N. Piarista), 3. Tóth Nimród (Tófej, Kincskereső). 50 kg: 1. Ruzsics Milán (Z. Petőfi–Dózsa). 54 kg: 1. Német Péter (Z. Ady). 58 kg: 3. Lakatos Mátyás (Tófej, Kincskereső). 63 kg: 1 Farkas Gergő (Tófej, Kincskereső).
Diák I. korcsoport (2006–2007). 38 kg: 1. Cséri Csenger (Z. Mindszenty). 46 kg: 1. Henczi Benjamin (Z. Eötvös), 2. Henczi Marcell (Z. Eötvös). 50 kg: 3. Erdei-Nagy Dávid (Tófej, Kincskereső). 54 kg: 1. Varga Zalán ( Z. Öveges), 3. Gyarmati Balázs (Teskánd, Csukás). 58 kg: 1. Lukács Egon (Tófej, Kincskereső), 3. Hathalmi Marcell (Tófej, Kincskereső). 69 kg: 1. Pőcze Bence (N. Bolyai), 2. Tarsoly Tas (Zalaszentgrót, Deák).
Felkészítő edzők: Berzicza Ferenc, Gerencsér Zoltán, Gerencsér Roland, (Zalaegerszegi BSE), Szanati József (Tófej), Szatmári Zsolt, Farkas András (Kanizsai BSE).