A védő is tudja, mi kell még a teljes boldogsághoz

2019.03.27. 19:55

Az ifjú apa, Devecseri Szilárd teljesítené a tervet a ZTE FC-vel

Devecseri Szilárd csapatával, a ZTE FC-vel már várja a bajnoki folytatást, és csakis a feljutás motiválja a pályán, hogy minél jobban szerepeljenek. Ráadásul ifjú apaként változott vele a világ, és az NB II-ben élen álló egerszegi védő azt is elárulta, miért örült nagyon pár héttel ezelőtt annak a balmazújvárosi döntetlennek…

Kerkai Attila

Devecseri Szilárd továbbra is gőzerővel készül

Fotó: Szekeres

Devecseri Szilárd kislánya, Laura még a Dorog elleni meccs előtt született meg, ám csak két napja vihette haza kislányát a kórházból. Beszélgetésünkkor egy kisebb sóhaj kíséretében jegyezte meg, hogy most már minden rendben van. Amiről ugyanis korábban nem beszélt, hogy felesége veszélyeztetett terhes lett, így például a Balmazújváros elleni meccsre nem utazott el a csapattal egy nappal korábban. Csak aznap tette meg a hosszú utat, amikor kiderült, hogy a szülés még nem esedékes.

– Amikor az ember felmegy a pályára, ki tudja kapcsolni a külső körülményeket – mondta el erről az időszakról Devecseri Szilárd, hiszen most már beszélhet róla. – Balmazújvárosba reggel utaztam el, s noha nem én vezettem le a több mint négyszáz kilométert, de azért fáradt voltam, főleg a szünetben éreztem ezt. Hála istennek lehoztuk a meccset gól nélkül. Ennek azért is örültem, mert nem lett kárára a csapatnak az, hogy nem pihenten meccseltem azon a napon. Ezúton is szeretném megköszönni a klub vezetőinek, a szakmai stábnak, hogy megengedték ezt, hiszen ott akartam lenni a kicsi születésénél, ami akkor úgy volt, hogy bármikor megtörténik.

Devecseri Szilárd tehát már ifjú apaként várhatja a folytatást. Szerinte a csapat négypontos előnye jó alap a folytatásra. Rutinos játékosként azzal is tisztában van, hogy az ünnepléssel még várni kell.

Devecseri Szilárd továbbra is gőzerővel készül
Fotó: Szekeres

– Nagyon jó a pozíciónk, ugyanakkor veszélyes is – értékelte a mostani helyzetet. – Nem lehet még beleülni ebbe a helyzetbe, mert aki azt várja, hogy vége legyen a bajnokságnak, azt meglepetések érhetik. Még nagyon keményen kell készülni. Ezt tettük mi is az FTC elleni edzőmeccsel kapcsolatban. Nem úgy vettük, hogy játszunk egyet, hanem úgy, mintha egy komoly bajnoki meccs következne. Szerintem jó meccs volt a 2-2-es végeredményt hozó találkozó.

Bajnoki címről egyelőre még nem beszéltünk Devecseri Szilárddal, de a feljutásról igen, na meg a közönségről. Szerinte jó úton haladnak.

– Amikor tavaly Egerszegre szerződtem a Haladástól, a gyengébb ősz után az volt a cél, hogy a legjobb nyolc között legyünk és majd a következő szezontól áll össze egy olyan együttes, amely a feljutásért harcolhat – mondta el erről az időszakról a védő. – Ebből a tavasz nem éppen úgy sikerült, ahogy a tervek szóltak, de ez ismert. A többi része viszont úgy néz ki, hogy összeáll. Jó csapatunk van, ezt eddig már bizonyítottuk. Elölről sérülés miatt kiesett csapatkapitányunk, Babati Benjamin, akiről tudjuk, hogy remek játékos, de amíg visszatérhet a pályára, kell, hogy legyen, aki pótolja majd őt. A folytatásban a közönségnek is nagy szerepe lehet, és az érdeklődés a csapat iránt már most is látszik, hogy megnőtt. Nagyon jó lenne, ha egyre többen lennének a lelátón, hiszen a szurkoló a tizenkettedik játékos. Jómagam egy olyan csapattól érkeztem, ami a ZTE-nek egyik régi riválisa. Szerintem úgy történt velem is, mint bárhol lenni szokott, vagyis ha jönnek az eredmények, elfogadják az embert. Remélem, hogy ez tényleg így van az egerszegi szurkolók részéről is. A legfontosabb, hogy a csapat jól teljesítsen, és engem is ez motivál.

A ZTE FC vasárnap 17 órakor a Soroksár csapatát látja vendégül a ZTE Arénában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában