Labdarúgás

2019.02.24. 20:06

A Kaposvár nyerte a rangadót a ZTE FC ellen

A labdarúgó NB II 25. fordulójának rangadóját Kaposváron rendezték, ahol a tabellán harmadik hazaiak a második ZTE FC-t fogadták. A mérkőzésen egy gól döntött, amit a Kaposvár szerzett.

Kerkai Attila

Fotó: Szekeres Péter

Kaposvári Rákóczi FC – ZTE FC 1-0 (1-0)

Kaposvár, 1000 néző. Jv.: Kassai (Georgiu, Kovács II. G.)

Kaposvár: Slakta – Úr, Szabó A., Hadaró (Fodor, 68.) – Nagy K., Hegedüs – Zsiga (Nagy J., 84), Szakály A., Tömösvári (Bíró, 75.) – Beliczky. Vezetőedző: Waltner Róbert.

ZTE FC: Zöldesi – Bolla, Lesjak, Devecseri, Bedi – Kiss M., Kocsis (Farkas B., 64.)– Babati, Grumic, Barczi – Bobál G. (Gajdos, 84.). Vezetőedző: Dobos Barna.

Gólszerző: Hegedüs (45.).

Sárga lap: Nagy K. (43.). Zsiga (80.).

Piros lap: Farkas B. (68).

Útközben Kaposvár felé már sok ZTE-szurkolóval lehetett összefutni és mintegy százan ott is voltak a vendégeknek fenntartott szektorban. A zalai várakozásokat pedig csak erősítette, hogy időközben véget ért a Soroksár – Gyirmót találkozó, amin az éllovas gyirmótiak kikaptak, így a ZTE FC előtt ott volt a lehetőség, hogy a tabella élére ugorjanak. Ehhez persze minimum pontot kellett szerezni a Kaposvár otthonában, amely szintén elszánt volt.

Az első helyzet a hazaiak előtt adódott, amikor a 7. percben Zsiga lőtt a jobb sarok mellé. A ZTE próbálta irányítani a játékot, de nem tudott a védelem mögé kerülni. Ugyanakkor a Kaposvár veszélyesebb akciókat vezetett, de nagy helyzete nem adódott. A 26. percben Szakály lőtt mellé, akire amúgy is figyelni kellett. Az őszi, Egerszegen rendezett mérkőzésen, amin a Kaposvár 2-1-re nyert, szépségdíjas gólt ért el. Egy idő után aztán a ZTE FC is kezdett veszélyeztetni, így a 31. percben Bobál jobbról leadott lövését ütötte szögletre a hazai kapus. Igazi átütőerő viszont nem volt a zalai támadásokban, aztán a 43. percben az addigi legnagyobb helyzet maradt ki. Barczi szerzett labdát és azonnal indította a középen kilépő Babatit, aki a kapusra vezethette a labdát, de végül elakadt benne a lövés… Pedig nagyon kellett volna a gól, hiszen a félidő „zárszava” a Kaposváré lett. A 45. percben Zöldesi még nagy védéssel Nagy K. lövését tolta szögletre. Jött a beadás, ami után Hegedüs ugrott fel középen és 10 méterről a kapuba fejelt, 1-0. A ZTE szempontjából lélektanilag a legrosszabbkor jött ez a találat.

 

A második félidőt látszólag igyekezett megnyomni mindkét csapat. A Kaposvár jól zárta a területeket, szervezett volt, s játékán látszott, hogy nem véletlenül áll a tabella előkelő helyén. Ahogy a ZTE is megdolgozott már jelenlegi pozíciójáért, úgyhogy ezen a találkozón még bőven volt ideje javítani helyzetén. A 62. percben egy jó támadás végén Bobál lőhetett, de nem találta el igazából jól a labdát, ami a hazai kapus zsákmánya lett. A 67. percben pedig tíz főre fogyatkozott a zalai csapat. Mindössze négy perce volt a pályán Farkas Balázs, amikor Hadaróval csapott össze és a belépőt Kassai Viktor túl keménynek ítélte meg. Piros lappal kiállította a ZTE játékosát. Hadarót le kellett cserélni, és rögtön ezután Szakály lövésénél csak Zöldesin múlt, hogy nem duplázta meg előnyét a házigazda.

A ZTE FC helyzete immár nem volt könnyű, hiszen vesztésre állt, és emberhátrányban futballozott. Az egerszegiek nem tettek le a pontszerzésről, beszorították a Kaposvárt, de ez már így kockázatos játék volt, hiszen ki kellett nyílniuk. A házigazda mintha már erre is játszott volna, hogy megkontrázza a zalaiakat, de a ZTE nagy erőket mozgósított, hogy gólt szerezzen, egyben pontot is a rangadón. A 89. percben Babati lövéseét csípte el a hazai kapus és immár a Kaposvár kapaszkodott, hogy elkerülje az egyenlítést. Végül kihúzta, a ZTE FC vesztett a rangadón, de megőrizte a második helyén a tabellán, viszont most már három csapat is 50 pontos.

Waltner Róbert: „Fegyelmezetten játszottunk, játékosaim végig betartották a taktikát. Jól zártunk, volt a ZTE-nek egy nagy ziccere az első félidőben, de mi irányítottunk. Nagy szó, hogy rangadót játszhattunk a ZTE-vel, az pedig, hogy oda-vissza megvertük, ez az extra.”

Dobos Barna: „Nehezen lendültünk bele a játékba, agresszív volt az ellenfél. A döntő pillanatokban mi hibáztunk, gondolok itt Babati ziccerére és Farkas kiállítására. Hiába lett a második félidőben folyamatosabb a játékunk, tíz emberrel nem sikerült pontot szereznünk.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában