neves vendégek

2019.01.17. 20:21

A legsikeresebb évén van túl a Kiscápák SE

Rendhagyónak is nevezhető évértékelőt rendezett a Keszthelyi Kiscápák SE, ami egy közös edzéssel kezdődött Késely Ajna és Berecz Blanka ifjúsági olimpiai bajnokokkal a Csik Ferenc Tanuszodában. Este a klub ifjú úszói a vonyarcvashegyi Zenit Hotelben találkoztak ismét a meghívott vendégekkel és értékelték az elmúlt évet, s díjazták a legjobbakat.

Kerkai Attila

Középen Berecz Blanka (kibontott hajjal) és Késely Ajna vendéglátóik társaságában az uszodában, ahol közös edzés és „miniverseny” volt a programban Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap

Kedden még edzettek a Kőbánya SC versenyzői a fővárosban, majd edzőjükkel, Turi Györggyel, aki a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) szakmai alelnöke is egyben, Keszthelyre utaztak. A Csik Ferenc Tanuszodában aztán Késely Ajna háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok, felnőtt Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes úszónk, illetve Berecz Blanka, szintén ifjúsági olimpiai bajnok versenyzőnk a Keszthelyi Kiscápák SE tagjaival közös edzést tartott. A Kiscápák SE elnöke és edzője, Szántó Kata rendhagyó váltóversenyeket indított, amelyekben neves úszóink is részt vettek a keszthelyi fiatalokkal, miközben Turi Györgygyel váltottunk pár szót, aki elismerően szólt a Balaton-parti klub munkájáról is.

– Kétezertízben adták át a tanuszodát, amin magam is részt vettem, és itt volt Cseh László is, azóta pedig kinőtte magát itt egy eredményes szakosztály – mondta Turi György. – Ritka, hogy ennyi idő alatt és egy ekkora uszodában ilyen eredmények szülessenek. Ha mindenhol ilyen ütemben fejlődnének a klubok és a versenyzők, nyugodtam mondhatom, nagyon meg lennénk elégedve. És vannak már olyan versenyzőink is, mint Nett Vivien és Hetyei Nóra, akikben mi is látjuk a lehetőséget.

Középen Berecz Blanka (kibontott hajjal) és Késely Ajna vendéglátóik társaságában az uszodában, ahol közös edzés és „miniverseny” volt a programban Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap

látjuk a lehetőséget. A meghívott vendégek este részt vettek a Keszthelyi Kiscápák évértékelő közgyűlésén Vonyarcvashegyen, ahol Nagy Bálint, Keszthely város alpolgármestere köszöntötte őket. Ezt követően dr. Iglódi Endre vezetésével félórás élménybeszámolót tartottak a válogatott versenyzők. A 16 esztendős Berecz Blanka korosztályában már minden sikert elért 200 m pillangón, kivéve a világbajnoki aranyat. Idén Budapesten lesz az ifjúsági világbajnokság, ahol egyértelműen az aranyérem lesz a célja. Késely Ajna kiemelte szüleinek és kishúgának támogatását, valamint rendkívülinek nevezte edzője, Turi György munkáját, ami az ő 2018-as sikereiben is döntő volt. Meséltek napi időbeosztásukról és arról, hogy miként tudnak tanulni 10., illetve 11. osztályosként ilyen megterhelés mellett. A hétvégén a válogatott tagjaiként Thaiföldre utaznak háromhetes edzőtáborba, Késely Ajna pedig még versenyben van a 2018 legjobb női sportolója címért, míg Berecz Blankát a napokban választották meg a hét legjobb utánpótlás sportolójának egyikévé idehaza.

Turi György felszólalásában kiemelte a Kiscápák rendkívüli sikereit 2018-ban, amelynek eredményeként volt olyan korosztály, amelyikben a harmadik, volt, ahol a hetedik helyet érték el csapatszinten az országos ranglistán. A kis egyesületnek számító klub tavaly 29 (!) érmet szerzett országos bajnokságokon. Öt versenyzőjük tagja a Jövő bajnokai válogatottjának, ketten a MÚSZ Héraklész-válogatottnak, Hetyei Nóra pedig a magyar serdülő úszóválogatottban már a címeres mezt is magára ölthette. A MÚSZ egyesületi pontversenyében összesítésben a Dunántúlon csupán Győr és Pécs előzte meg az eredmények alapján Keszthelyt. Turi György köszönetet mondott a nevelőedzőknek, a szülőknek, s kérte a város kiemelt figyelmét és támogatását, amit a MÚSZ részéről a jövőben is megadnak a dinamikusan fejlődő csapatnak.

Szántó Kata egyesületi elnök a legsikeresebb évüknek nevezte 2018-at. Jelezte, tíz úszójuk szerzett érmet országos korosztályos úszóbajnokságon, az országos diákolimpián a Keszthelyi Csány-Szendrey ÁMK képviseletében hat érmet gyűjtöttek Csala Tamás edző irányításával. Bejelentette, hogy pályázataiknak köszönhetően hat úszójuk indulhat Szingapúrban, négyen pedig Los Angelesben vehetnek részt rangos viadalon idén tavasszal. A rendezvény végén Késely Ajna, Berecz Blanka, Turi György és Nagy Bálint alpolgármester jutalmazta az elmúlt esztendő legjobb keszthelyi úszóit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában