Kosárlabda

2018.07.05. 19:41

ZTE KK új légiósai: Thompson és Ware

Csütörtökön két új igazolást jelentett be a Zalakerámia-ZTE KK férfi kosárlabdacsapata. Méghozzá két légiósét, így Bernard Thompson és Dustin Ware is a ZTE KK-t erősíti majd a következő szezonban.

Kerkai Attila

Amennyiben ismerősek ezek a nevek, akkor az nem a véletlen műve. Az amerikai Bernard Thompson a legutóbbi bajnokságban a felsőházba jutó Kecskemét csapatának volt az egyik vezére, hiszen 19,6 VAL-értéket szorgoskodott össze a NB I A-csoportban. A 25 éves, 191 cm magas hátvéddel a szezon végéig szóló szerződést kötött a klub.

A másik új szerzemény sem ismeretlen idehaza, pláne nem Bencze Tamás vezetőedző számára. A szintén amerikai Dustin Ware ugyanis a 2014–2015-ös idényben éppen Bencze Tamás jászberényi edzősködése idején volt a JKSE vezéregyénisége. Azóta Ware játszott (2015–17 között) Franciaországban, majd a legutóbbi szezonban Bulgáriában és Görögországban légióskodott.

A 28 éves, 183 cm magas Dustin Ware irányítóval szintén a szezon végég kötött szerződést a klub.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában