Újat tanulni – ebből még soha nem volt baj

2018.01.31. 19:00

A Wing Tsun egyesület az idén is rendezett szemináriumot és szereztek mesterfokozatot

Évek óta tart szemináriumokat az egerszegi Wing Tsun Kung Fu Egyesület, melynél legutóbb a kelet-európai főinstruktor helyettese, Szél Gábor oktatott. Az egerszegi klub vezetője, Gausz Tamás pedig ma már a szablyavívásban is egyre tökéletesíti tudását.

Kerkai Attila

Gausz Tamás itt a legkisebbek munkáját figyeli Fotó: Katona Tibor

Tradicionális harcművészeti ág lévén a wing tsun is prioritásként tekint a hagyományokra, ám a modern korhoz igazodva, képviselői az önvédelmi ismeretek során egyéb technikákat is elsajátítanak. Mindezt azért is hangsúlyozzuk ki, hiszen az egerszegi egyesület legutóbb szervezett szemináriumán azontúl, hogy mesterfokozatokat szerezhettek a tanítványok, Szél Gábor olyan technikákat is oktatott, melyek a rendvédelmi szervek tagjainak repertoárjában szintén szerepelnek.

Szél Gábor bemutatóját figyelik nagy érdeklődéssel a szeminárium résztvevői Fotók: Katona Tibor

- Nagyon sok változás történt a mostani és az ezt megelőző szemináriumunk között, hiszen azóta tíz tanítványunk szerzett magasabb mesterfokozatot – árulta el Gausz Tamás, az egerszegi klub vezetője, egyben régióvezető és 6. mesterfokozattal rendelkező oktató. – Szél Gábor 8. mesterfokozattal rendelkezik, ő a rendvédelmi szervek tagjainak rendszeresen tart oktatást. Ezek önvédelmi technikák, de pusztakezes harc és több támadó, illetve fegyveres támadás elleni védelem is szerepel benne. A mai világban ezeket bármikor használni szükséges, ám a wing tsun egyben a belső értékeket is fejleszti, ennek a kihangsúlyozása szintén fontos.

S hogy mennyire kell feladni a hagyományos technikákat az említett modernkori kihívások miatt? Gausz Tamás szerint semennyire, ugyanis véleménye szerint a kung fu eleve rendelkezik fegyver elleni harcra történő felkészítéssel.

Gausz Tamás itt a legkisebbek munkáját figyeli Fotó: Katona Tibor

- Az már más dolog, hogy amikor ezeket a technikákat megteremtették, nehezen gondolták, hogy a kétezres években is használni és hasznosítani lehet majd – mondta Gausz Tamás. – Mi is lépegetünk előre, mindig igyekszünk újat tanulni, mert abból még soha nem volt baj… Irányzatunk elsősorban az önvédelemre összpontosít, tagjainkkal edzőtáborokba szeretnénk eljutni, s már tavasszal is alkalmunk lesz rá.

Az újdonságoknál maradva, Gausz Tamás egy másik történelmi harcművészeti ág, a szablyavívás egyik szerelmese és művelője. A hagyományőrzés a legfontosabb célja, s külön kihangsúlyozta: semmilyen formában nem mossa össze a wing tsun-nal, hiszen az abszolút független ettől.

- Történelmi szablyavívó iskolánk működik, és készülünk az 1848-49-es szabadságharc százhetvenedik évfordulójára, amit idén ünneplünk – tért rá másik nagy kedvencére Gausz Tamás. – De nemcsak a szabadságharc, hanem a Magyar Honvédség megalakulásának is 170 éve már, így az idén Zala megyében is lesznek ünnepségek, ahol mi is megmutatjuk tudásunkat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában