ZTE FC

2017.12.07. 19:42

Ifj. Mihalecz István: Az új feladat és motiváció döntött

Távozik a ZTE FC-től ifj. Mihalecz István utánpótlás szakágvezető, aki a Vasas Kubala Akadémia és a Siófok NB II-es csapatának szakmai vezetője, kvázi sportigazgatója lesz. Miért most vált? – többek között erről kérdeztük.

Kerkai Attila

Fotó: Pezzetta Umberto

Ifj. Mihalecz István „hozzánőtt” a ZTE-hez, hiszen édesapja, Mihalecz István a klub egyik legendás játékosa, ő pedig utánpótlás-edzőként, vezetőként többször is szerepet vállalt a klubnál. A 2015-2016-os NB II-es szezonban beugróként az utolsó hat mérkőzésen irányította a ZTE-t, amellyel 3. helyen végzett.

- Miért most vált, hiszen volna feladat a ZTE FC-nél is bőven – tettük fel a kérdést ifj. Mihalecz Istvánnak.

- Siófokon már korábban is dolgoztam, s onnan kerestek, hogy újra vállaljak szerepet a csapatnál – mondta a szakember. – György Tamás tulajdonossal is beszéltem, aki a Vasas Kubala Akadémia többségi tulajdonosa egyben. Akkor került szóba, hogy a Siófok és az akadémia szakmai vezetője is lennék, ami már olyan motivációt jelentett, hogy legyőzte a maradás érzését.

- Nem most lenne szükség mindenkire a ZTE FC-nél? Ráadásul üres a kispad...

Fotó: Pezzetta Umberto

- Értem mire gondol. A felnőtt csapatot hat mérkőzésen már irányítottam. Az egy beugrás volt részemről, a hatból négy meccset megnyertünk, egyet elveszítettünk és egy lett döntetlen a Szeged ellen... Az a két pont hiányzott a feljutáshoz. Akkor maradhattam volna a kispadon, de úgy éreztem, hogy az utánpótlásban többet segíthetek a ZTE-nek.

- Amit most éppen elhagy...

- A távozásomat egy hónapja bejelentettem, a nyártól pedig közös akaratból, eleve határozatlan idejű szerződést kötöttem. A klub vezetőivel is normális kapcsolatom volt. Most a Siófoknál és a Vasas akadémiáján a komplett irányítási feladat lesz az enyém, hogy ki kerüljön fel az utánpótlásból a felnőtt csapatba, s ki az a fiatal, akit érdemes menedzselni. A ZTE-nél az utánpótlást irányítottam, de nem volt ráhatásom ilyen mélységében ezekre a folyamatokra.

- Hasonló szerepkört kapva, mint amit új állomáshelyén majd betölt, maradt volna?

- A kérdés teoretikus. Nem érkezett ilyen kérés felém. A másik dolog. Az MLSZ besorolása alapján Egerszegen régiós alközpont vagyunk és az Illés Akadémia alá vagyunk rendelve. Vannak és voltak tehetségeink, de elvitték őket a kiemelt akadémiák. Maradhatnának is, ám ha odaadjuk őket, azért bónusz jár a klubnak, s ebből a pénzből lehet fenntartani az utánpótlás-nevelést. Ezek a korlátok továbbra is fennállnak, míg a Vasasé kiemelt akadémia, és ez szakmailag is nagyobb motivációt kínál.

- Úgy kérdezem: vannak tehetségek a ZTE FC-nél?

- Persze, hogy vannak. Csak egy példa: az U17-es válogatottban, amely legyőzte Hollandiát Eb-selejtezőn két egerszegi fiatal is játszott. Másfél, egy éve Körmendi Kevin és Papp László is a mi játékosunk volt. De említhetném Csóka Dánielt is, akit Angliába vittek egy éve. Minden korosztályban van két-három srác, akikből potenciálisan minimum egy jó NB II-es labdarúgó válhat. Ezért hiányzik egy fiókcsapat a ZTE-nél, hogy az ifiből kiöregedők ne kallódjanak el. Az első csapat mindenkori szereplése az, ami alapján megítélnek egy klubot, de azt senki nem látja, hogy közben hol tart. A ZTE bázisa fejlődik, a létesítményrendszer száz kilométeres körzetben a legjobb és a tulajdonos hozzáállása is pozitív: amit ígér, azt teljesíti. Ám még dolgozni kell azon, hogy meg lehessen tartani a tehetségeket, bár az is igaz, hogy a mostani rendszerben a legjobbak megtartása valóban nehéz dolog.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában