"Fecském, fecském, édes fecském!"

2024.04.15. 11:30

A Vajda József Népdalkör megalakulásának 35. évfordulóját ünnepelték Gellénházán

Megalakulásának 35. évfordulóját ünnepelte szombaton délután barátai körében a Vajda József Népdalkör Egyesület. Jó szokásukhoz híven a gellénházi művelődési ház színpadára állítva sok-sok dallal fűszerezve elevenítették fel történetüket. A jeles alkalomra a Csoóri Sándor Alap támogatásával, Népszokások címmel CD-lemezük is megjelent.

Fincza Zsuzsa

A Vajda József Népdalkör Egyesület népdalokkal fűszerezve elevenítette fel az elmúlt 35 esztendő jelesebb eseményeit

1989-ben művészeti vezetőjük, Kulcsárné Csejtei Marianna hívására – "Jöjjön velem, kinek szépen cseng a hangja,/ ki kedvet érez ehhez, az most ki ne hagyja" – először a női dalárda alakult meg, majd Vizlendvai László példáját követve hamarosan férfikarral is büszkélkedhettek. Műsoraikat a sok-sok népdal, népdalcsokor mellett tánccal is színesítették, s országos hírnévre tettek szert a népi játékok, népszokások feldolgozásában, színpadra állításában is. Az utóbbiak sorában a leghíresebb és legtöbbször bemutatott mű a névadójuk és példaképük, Vajda József népzenetanár által gyűjtött "Göcseji lakodalmas", aminek a felújításával 10 évvel ezelőtt a 25. születésnapjukat is megünnepelték.

A pohárköszöntőt Farkas Imre Józsefné, Gellénháza polgármestere mondta
Fotó: Fincza Zsuzsa

Megalakulásuk után már a 2. évben arany minősítést kaptak, amit az elismerések hosszú sora követett. A számukra legmagasabb elismerést jelentő Aranypáva díjat 10 alkalommal érdemelték ki. Az eltelt évek alatt bejárták az egész országot, a határon túlra is többször elvitték népdalkincsünket. A sok-sok próba, fellépés, közös program összekovácsolta a csapatot, a 35 év alatt legalább 2500 próbát tartottak, s összeszámolhatatlanul sok órán át daloltak együtt. A kezdetekben sok segítséget kaptak Vajda József népzenetanártól, népdalgyűjtőtől, rendszeresen találkoztak, csokrokat állított össze a számukra, bemutatta, elénekelte, hogy is kellene szólni egy-egy népdalnak: "Fecském, fecském, édes fecském,/ vidd el az év levelecském,/ Vidd el, vidd el, messze tájra,/ Tedd a babám ablakába". Halála után 2000-ben, a család hozzájárulásával felvették mentoruk nevét, többször hangsúlyozva, hogy Vajda József a számukra nem pusztán névadójuk, hanem a példaképük is.

A színpadi bemutatkozás után vetített képekkel idézték fel a 3 és fél évtized történéseit, majd a műsorfolyam kezdeteként újra pódiumra álltak, először zalai népdalcsokorral örvendeztették meg a közönséget, majd bemutatták (vastapssal jutalmazott) néptánctudásukat is. Az ünnepség fényét tovább emelték a Kulcsárné Csejtei Marianna szakmai vezetésével szintén szép sikert elért baráti kórusok: a besenyői Szivárvány Dalkör Tolna megyei, a Döbrétei Dalkör Fejér megyei, a németfalui Vadvirág Népdalkör szintén Fejér megyei népdalokból kötött csokrokkal állt színpadra, a Felsőrajki Népdalkör muravidéki szerelmi dalokkal, az alibánfai Lila Akác Dalkör pedig zalai szerelmi dalokkal kedveskedett. A színvonalas műsort az ünnepeltek népi játékok: farsangi csúfolódós, húsvéti locsolkodós, keresztelős-komatálas, aratási, újkenyér-sütési, szüreti és Luca-napi szokások felelevenítésével, János-napi és újévi köszöntők bemutatásával koronázták meg.

Az előadások után a jubiláló népdalkör egyesületnek először Farkas Imre Józsefné, Gellénháza polgármestere gratulált, megköszönve fáradozásukat, amivel számtalan alkalommal öregbítették településük jó hírét. Külön kiemelte, hogy munkájukkal hozzájárultak a helyi hagyományok őrzéséhez, rangos programokkal gazdagították a közösségi életet, s a település egyéb rendezvényein is számíthattak a helytállásukra. A névadó népzenetanár gyermekei: Vajda László és Etelka meghatottan köszönték meg a hűséget és szeretetet, amellyel a gellénházi és példájukat követve a baráti dalkörök őrzik és ápolják Vajda József emlékét, életművét, s a jeles alkalomból virággal, ajándékkal lepték meg az ünneplőket. Kiss Gábor főkönyvtáros a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár nevében köszöntötte a jubilálókat, s mint a magyar kultúra területén együttműködő partnerüknek átadta számukra a bibliotéka különleges elismerését: a Deák Ferenc Emlékplakettet. Ugyancsak ajándékkal kedveskedtek az alibánfai, a babosdöbrétei, a besenyői, a felsőrajki és a németfalui népdalkörök képviselői, akikhez a helyi civil szervezetek nevében Tóth Tibor, a kertbarát egyesület elnöke is csatlakozott. A köszöntők után az ünnepeltek és a vendégek közösen elénekelték a "Szép Zalában születtem" című népdalt.

 

A rendezvény Farkas Imre Józsefné polgármester pohárköszöntőjével, svédasztalos vendéglátással és baráti beszélgetéssel zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!