Az Örvényesvölgy Fesztiválon lesz az első hazai fellépése

2024.03.23. 07:00

Matteo Bocelli exkluzív interjút adott a zaol.hu-nak

Alig ért haza édesapjával a 96. Los Angeles-i Oscar gáláról, másnap már a magyar sajtó képviselőit fogadta a toscanai birtokon a világhírű tenor Andrea Bocelli fia. Az exkluzív találkozót és interjúkat Badacsonyi Tamás, az Örvényesvölgy Fesztivál igazgatója szervezte, Lajaticoban egy napot töltött a magyar stábokkal a fiatal olasz énekes és dalszerző, Matteo Bocelli.

Mozsár Eszter

Matteo Bocelli Lajatico-ban, a családi birtokon. Az interjúk közben minikoncerttel is megörvendeztette az újságírókat.

Fotó: Örvényesvölgy Fesztivál - Erhardt László

Matteo Bocelli cikkünk megjelenésekor első önálló lemezének ausztrál turnéjára készül (Sidney, Melbourne, Brisbane, Perth), aztán Észak-Amerika és Európa (Helsinki, Baltikum, Lengyelország, Prága) következik. A turnénaptárban már ott olvasható a magyarországi dátum: június 29. Zalacsány. Tavaly ősszel kezdte a debütálást, utoljára Dubai-ban lépett fel decemberben. A szoros dátumokból érezhető, hogy mekkora megtiszteltetés ért minket: látogatás a Bocelli-birtokon, minikoncert, vendégség a család éttermében, végül megtekintettük a Teatro del Silenziót (Csend Színháza), ahol minden évben Andrea Bocelli és sztárvendégei adnak különleges koncertet a festői toszkán dombok között. Az idei azért is más, mivel 30 éves pályafutását ünnepli a világhírű tenor. Budapesti duplakoncertjére gyorsan fogynak a jegyek. Nem mellesleg a toszkán rendezvény ihlette Tamást és feleségét, Nikolettát, hogy Zalacsányban hasonló szabadtéri programot hozzanak létre.

Matteo Bocelli
Badacsonyi-Kovács Nikoletta, Badacsonyi Tamás fesztiváligazgató Andrea és Matteo Bocelli társaságában a toszkán családi birtokon. Fotó: 
Fotó: Erhardt László

Matteo Bocelli önálló lemeze tavaly ősszel debütált

A szárnyát bontogató 26 éves tehetség hatévesen kezdett zongorázni és 18 évesen lépett először közönség elé, Verdit énekelt a római Colosseumban. A legenda szerint tenor édesapja úgy csalta fel a színpadra a félénk fiút, aki egy év múlva már felbátorodva adta elő a Caruso-t a David Foster Alapítvány Miracle gáláján Vancouverben. A vörös szőnyeg házigazdája Oprah Winfrey volt. Matteo azóta többek között a New York-i Madison Square Gardenben, a Sydney-i és Dubai Operaházakban, sőt a Fehér Házban is énekelt. Gyakran szerepel édesapjával, legutoljára az Oscar-gálán adták elő a „Time to Say Goodbye” legújabb hangszerelését, amit a kétszeres Oscar-díjas Hans Zimmer készített. Az előadás után Matteo így nyilatkozott: ez a dal családjának nemzeti himnusza.

2018-ban közösen adták ki a „Fall on Me” című érzelmes duettet, ami a szülő és gyermek kapcsolatáról szól. A dal a „Diótörő és a Négy Birodalom” címet viselő Disney-film egyik betétdala lett és mára több mint 400 millió letöltést ért el világszerte. A dal akusztikus szóló verziójával Matteo a Covid-járvány idején a pandémia ellen küzdők előtt tisztelgett. Aztán elérkezett az idő, s a fiatalember 2021-ben adta ki első kislemezét, a Solo-t: címe már egyértelműen arra utal, hogy egyedül és külön indul el a zenei pályán, méghozzá a pop világában.

Interjú a szerény és sármos olasz művésszel, Matteóval

Az olasz fiatalember őszintén meglepődött a nagy számú csapaton és érdeklődésen. A lajatico-i Bocelli-birtokon az írott média képviselői kezdték az interjúzást. A Zalai Hírlap elsőként arra volt kíváncsi, hogy miért mondott igent az Örvényesvölgy Fesztivál felkérésére, s hogy miként készül a szimfonikus zenekarral közös fellépésre?

– Nagyon megtisztelő, hogy olyan valaki kért fel, aki személyesen járt a Teatro del Silenzio-ban, ahol magam is felléptem. Az is örvendetes, hogy ez a rendhagyó, természetközeli, édesapám által felkarolt vállalkozás egy másik fesztivál létrejöttének az ihletője. Büszke vagyok arra, hogy felléphetek Magyarországon, azon belül Zalában, ugyanis nagyon sok világhírű zeneszerzőt, előadót adott az Önök országa. A szimfonikus zenekarral való közreműködés kihívás, ám izgalommal tölt el a velük való munka. Nagyon jó híre van a magyar zenészeknek, könnyen lekövetik az előadót, öröm velük együtt dolgozni. Magam ugyancsak szívesen tanulok másoktól, tehát olyan élményre készülök, ami egyben engem is szakmai fejlődésre sarkall. A két helyszín (Csend Színháza és Örvényesvölgy) természetközelisége, varázsa valamennyire közös, így lélekben átérzem azt a miliőt, felemelő, családias estre készülők. Látatlanban bízom a befogadó magyar közönségben.

Exkluzív interjú a sármos és tehetséges olasz énekessel, Matteo Bocellivel a lajatico-i Bocelli-birtokon. Matteo június 29-én lép fel a zalai Örvényesvölgy Fesztiválon szimfonikus kísérettel         Fotó: Örvényesvölgy Fesztivál - Erhardt László

– A zenei tehetségen kívül milyen örökséget kapott az édesapjától?

– Minden szülő a saját legjobb tudása szerint neveli a gyerekeit. Mindenkinek az a tökéletes, amit átad az utódoknak. Számos gyermekkori és későbbi élményeim mellett talán azt emelném ki, hogy édesapám mentalitását, hozzáállását a világhoz, értékrendjét szeretném továbbadni majd leendő családomnak. Olyan maradandó példa számomra, amiért hálás vagyok.

– Édesapja harminc éve van a pályán. Ön is hasonló távlatokban gondolkodik?

– Egy zenésznek lételeme az a késztetés, hogy énekeljen, zenét írjon, hogy a közönséggel megossza az élményeit, lelki vívódásait, érzéseit. A dalaimmal szeretnék másokat elgondolkodtatni, boldoggá tenni. Az hajt előre, hogy a zene szeretetét továbbadjam másoknak. Harminc év múlva is szeretném ezt a késztetést, belső erőt érezni.

– A három évig készülő és most debütáló saját albumon szerepel egy korábbi kislemeze, a Chasing Stars, amit Ed Sheeran és bátyja, Matthew írt. Milyen volt a közös munka könnyűzenei példaképével? Lesz még folytatás?

– Ez a dal talán azért fogott meg már elsőre, mert mindkettőnkben közös, hogy zenét szerető családba születtünk, ezt a szenvedélyt szüleinktől kaptuk. Gyermekkorom óta rajongok érte, tisztelem, láttam koncerten, nagyon megfogott az egyedi hangzásvilága. Klasszikus zenét szerető családban nőttem fel, ám az én generációm már Ed Sheeran-en és Eminemen nőtt fel, én is azokat hallgattam. Felemelő és megtisztelő, hogy az ő szerzeménye is szerepel az albumon. Csak egy kicsit változtattam, néhány énekrészt átdolgoztam, ő teljesen elégedett volt a végeredménnyel. Igen, jó lenne, ha tudnánk még közösen munkálkodni a jövőben.

– Utazásunk előtt gyorsan megnéztem még egyszer a 2022-ben bemutatott Háromezer év vágyakozás (Three Thousand Years of Longing) című filmet, amiben Musztafa hercegként debütált a filmvásznon. Sőt a „Cautionary Tale” című, Tom Holkenborg holland zeneszerző által írt betétdalt is elénekelhette. Milyen érzés volt Idris Elba és Tilda Swinton mellett játszani? Később is szívesen vállalna filmszerepet?

– Hatalmas élmény volt belekóstolni a filmezésbe, ami kicsit más, mint a zene világa. Ám mégis különleges volt, hogy nemcsak színész lehettem, hanem énekeltem is. Igen, bármikor vállalnék hasonló felkérést – felelte mosolyogva Matteo.

Matteo Bocelli a film bemutatója után nem sokkal azt nyilatkozta, hogy valószínűleg a Bulgari kampány modellfotózása után fedezte fel őt George Miller rendező, aki megtekintette az édesapjával készült „Fall On Me” videoklipet is. Végül kérdésünkre annyit még elárult, nagy szenvedélye az autószerelés, leginkább a második világháborús katonai dzsipek érdeklik, de kedveli az amerikai Land Cruisert is. Egyszerű gépek, nem kell hozzá nagy szaktudás, a toszkán dombok között pedig kiélvezheti az offroad életérzést. Emellett ha ideje engedi, nagybátyja éttermébe is ellátogat, szereti az olasz konyhát, s bizony nem rest serénykedni a családi birtokon, legyen olíva- vagy szőlőszüret, esetleg gombaszedés. Búcsúzóul elmondta, nagyon várja már első magyarországi fellépését

Az édesapa nyomdokaiban, ám árnyékából kilépve

A tehetséges fiatal olasz dalszerző minikoncerttel örvendeztette meg a magyar sajtót, így zongorakísérettel hallhattuk a lemezen szereplő Solo és Tempo című dalt, egy Frank Sinatra-örökzöldet és a könnyeket szemünkbe csaló érzelmes Carusot. Matteo utóbbi dallal lépett fel Kanadában, a vancouveri David Foster Alapítvány gáláján. Az exkluzív interjúk készítése közben némi közjáték, hogy édesapja is betoppant a birtokra lovagolni.

Andrea Bocelli gyermekkora óta lovagol. Matteóval való interjú közben is nyeregbe pattant
Fotó: Örvényesvölgy Fesztivál - Erhardt László

Köztudott, hogy az énekművész már akkor megtanult lovagolni, mielőtt látását elveszítette, s ez a szenvedélye máig tart. Számára a lovaglás jelenti a tökéletes szabadságot és a természettel való közelséget. A híres tenorral való találkozás a véletlen műve volt, ám kedvesen fogadta kérdéseinket, s szívesen beszélt arról, hogy mennyire büszke fiára, most induló karrierjére. Megjegyezte, hogy máshogy kell képezni a hangot a komoly- és a könnyűzenében, Matteo pedig a konzervatórium elvégzése után is mindkét műfajban folyamatosan fejleszti a technikáját.

Andrea Bocelli az újságírók gyűrűjében a toszkán családi birtokon        Fotó: Örvényesvölgy Fesztivál - Erhardt László

A Tetro del Silenzio-tól az Örvényesvölgy Fesztiválig

Badacsonyi Tamás fesztiváligazgatót elsősorban arról faggattuk, hogy milyen érzésekkel, gondolatokkal érkezett haza a toszkán utazásról.

– 2010-ben jártunk utoljára feleségemmel, Nikivel, és szüleimmel Lajaticóban. Akkor még semmi nem volt a zalacsányi birtokunkból, ahol mára közel 20 hektár területen családunkon kívül jelenleg még 40 dámszarvas él. 2010-ben meghatározó élmény volt Toszkánában a földúton megközelíthető, a szántóföldek és gyönyörű dombok közötti színpadon világsztárokat látni. Valamikor 2009 karácsony táján megleptem családomat egy Blu-Ray lemezzel Andrea Bocellitől, akkor jött az ötlet, hogy elmenjünk egyik koncertjére. A jegyek hamar elfogytak a 2010-es előadásra, de a főpróbára sikerült bejutnunk, a negyedik sorból élveztük a látványt. Nagy ösztökélést adott a bátorság, amit láttunk: hogy lehet a semmi közepén, szántóföldek között, szabadtéri színpadon tízezer ember előtt grandiózus koncerteket adni egy 800 fős kis falu szélén, távol a nagyvárosoktól.

Matteo Bocelli a Teatro del Silenzio-t is megmutatta a magyar sajtó képviselőnek   Fotó: Örvényesvölgy Fesztivál - Erhardt László

A faluban aki él és mozog, önkéntesként a koncerteken dolgozik, ez a legnagyobb büszkeség számukra, hogy a falu szülöttje ide hívja el azokat a világsztárokat, akik máskülönben csak nagyvárosi színpadokon vagy arénákban szerepelnek.

– Valami különlegeset szerettek volna megálmodni Zalában is?

– Igen. Hasonlóképpen nem szokványos és nem könnyű utat járunk. Kényelem és biztos piac lenne egy nagyvárosban, zárt koncertteremben, helyben élő közönséggel, időjárási kockázat nélkül széles tömegeket vonzó, lehetőleg nem drága előadót találni. Ezzel máris megvan a sikeres rendezvény és a busás üzlet receptje. Minket más megoldás érdekelt, ami nehéz, ami egyedi. És nem az üzlet, hanem a kihívás és az alkotás vágya miatt. Láttunk egy működő példát, a világ egyik legnagyobb előadójától, és hittünk benne, hogy ez lehetséges Zalában is, ahol nem kis-Toszkána vagyunk, hanem Zala és Örvényesvölgy. És valósággá vált az is, hogy Andrea és Matteo Bocellivel mindezekről a saját otthonukban beszélgettünk 2024-ben.

A toszkán útról való beszámolót ITT olvashatják.

Matteo Bocelli 1997 októberében született, Andrea Bocelli és első felesége, Enrica Cenzatti második gyermekeként. A toszkán Forte dei Marmiban nőtt fel bátyjával, Amos-szal. Féltestvére, Virginia, édesapjának Veronica Bertivel kötött második házasságából született. Matteo az érettségi után egy olaszországi konzervatóriumban tanult (The Conservatory of Lucca in Tuscany). A Bocelli családnak a floridai Miamiban is van otthona. Zenei pályája mellett a fekete-fehér reklámjairól híres amerikai ruházati cég, a Guess felkérésére modellfotózáson vett részt Jennifer Lopezzel együtt egy kampányban, majd az olasz luxuscikkgyártó, a Bulgari kérte fel reklámarcának. 2002-ben a Háromezer év vágyakozás című filmben debütált a mozivásznon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!