Megnyílt a Kossuth-díjas Somogyi Győző tárlata Balatongyörökön

Villányi Éva, a Bertha Bulcsu Művelődési Ház vezetője felidézte: két évtizede indult a sorozat, Palásthy Bese ötlete nyomán, aki azóta is sokat segít abban, hogy a nyári időszakban 2-3 hetente új anyagot láthassanak a vendégek. A kezdeményezés mellé pedig a mindenkori önkormányzat is odaállt.

– Kell az értő közönség, amely befogadja ezeket az alkotásokat. Hál Istennek kiderült a húsz év alatt, hogy Balatongyörök, Keszthely, Tapolca s a Balaton-felvidék teli van kultúrára fogékony emberekkel, akik nemcsak a hagyományos és figurális művészetben találják meg a szépséget, hanem a nonfiguratív, absztrakt festmények is megfogják őket. Ez kellett ahhoz, hogy ez a kiállítássorozat jól működjön, és reméljük, ez így lesz nagyon sokáig – szögezte le Villányi Éva.

Az idei első vendégművész, a ma már 80 fölött járó Somogyi Győző a 60-as években, s a 70-es esztendők első felében papként szolgált – majd kilépve a szolgálatból, a művészi pályát választotta. Istenhez és hitéhez azonban mindmáig hű maradt.

– Szüleimtől vallásos nevelést kaptam s később a mestereim is ebbe az irányba tereltek – idézte fel a négy évtizede már a Balaton-felvidéken élő és az alkotás mellett gazdálkodó Kossuth-díjas grafikus- és festőművész. – Ráadásul teológiát végeztem és katolikus papként működtem hét évig. Ez persze kevés ahhoz, hogy az ember megszentelődjön, de a világban Isten keze nyomát keresem. Nem a kritika és az eltörlés a művész célja, hanem a világ csodálata és a szépségek megmutatása.

Somogyi Győző arról is beszélt, a kulturális sokszínűség alapja a sokféle nemzet és helyi kultúra, „s nekünk felelősségünk a miénket fenntartani”. Hozzátette, a magyar történelemnek nemcsak a hősies,

hanem a sötét és szomorú oldalát is szeretné bemutatni munkáiban, például a Balatongyörökön is látható fekete-fehér grafikákban, „amelyek alkalmasak arra, hogy az 1848-as szabadságharc véres és keserves oldalával is megismerkedjen a látogató”.

– Persze, nem a horrorra hívom fel a figyelmet, hanem az emberi szépségre és jóságra, amely a legborzalmasabb körülmények között is érvényre jut. 1848-49-ben a magyar nemzet olyan derekasan helytállt, annyi emberi nagyság és csoda volt ott, hogy ez jó példa és kapaszkodó számunkra.

A tárlatot a régi barát, Szemadám György Munkácsy Mihály-díjas festőművész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, leszögezve: Somogyi Győző a legbátrabb emberek közé tartozik, aki anno a pesti Dzsumbujban szolgált papként, és soha nem titkolta jobboldali és nemzeti elkötelezettségét, s szembenállva az akkori rendszerrel később szamizdatokat is árult a műtermében – elkötelezetten, dacolva minden veszéllyel.

A kiállítás-megnyitón Waszlavik „Gazember” László – a hajdani A.E. Bizottság alapítója –, ének- és harmonikaszóval ejtette rabul a művelődési házat csordultig megtöltő publikum szívet.