Kendlimajorban felfrissül a lélek

2023.06.10. 06:50

Ludvig nemzetközi művésztelep – Találkozás az alkotókkal

A világ kortárs képzőművészeti térképén megbecsült helye lett mára a Kisrécse-Kendlimajorban működő Ludvig Nemzetközi Művésztelepnek. Az idén 31. alkalommal megrendezett inspirációs találkozón új és izgalmas alkotások születtek a művészek kezei között.

benedek bálint

A házaspár, akik a művészteleppel együtt lélegeznek, vagyis Ludvig Klára és Ludvig Zoltán

Fotó: Gergely Szilárd

A kéthetes kurzus utolsó napjaiban érkeztünk, a hirtelen lezúduló – mostanában oly gyakori – záporeső sem szeghette a művészek kedvét. A műterembe lépve az olaj- és akrilfesték mámorítóan erős szaga csapta meg az orrunkat, az egyik sarokban pedig a hajszárító hangjára lettünk figyelmesek. Korábban is hallottuk már, ezért tudtuk, nem a rendeltetésének megfelelően használják, sokkal inkább a festékek szárítását gyorsítják a forró levegővel. Utóbbi módszerrel épp Verebélyi Diána dolgozott, aki Szentendréről érkezett immár negyedik alkalommal Kendlimajorba. 

– Anatómiai figurákat egyszerűsítek le, felismerhető nőalakok lettek kalapban, mintha modellek pózolnának a vásznon – mondta. – Ez a popart és a konstruktív stílusok ötvözése, kicsit szürreálisak. Mindegyiken a közös pont egyfajta gömb­forma, mely a szívet jelképezi. Hangulatokat, érzelmi állapotokat, azok mélységeit bontogatják a festmények. Csodás érzés ebben a közegben lenni, a barátaimmal, s ilyenkor felfrissül, megújul az ember lelke. Az esős időjárás lassított rajtunk, túlságosan is nyugodtak lettünk, álomszerű hangulatban rezonálunk. Persze az elmúlt napokban 8–10 órákat dolgoztunk, alkottunk, ezért nem bánom, ha kicsit lenyugodnak a kedélyek. 

Csuta György alkotás közben. Az elmúlás gondolata vezette az alkotásban
Fotó: Gergely Szilárd

Három lépésre Diána asztalától a fővárosi Szőke Péter Jakab dolgozott. Gyakori vendég a szimpóziumon, aki a nagykanizsai Ludvig 70 című, Plakátházban látható kiállítás megnyitóján a vendégkönyvbe alkotást készített. Méghozzá Ludvig Zoltán portréját rajzolta le tollal. Ez azt mutatja, sok szállal kötődik a művésztelephez, melyre meghatározó élményként tekint. Ifjú művészként az építészetből érkezett, de olyan családra talált Dél-Zalában, akikkel szívesen találkozik minden évben. 

Fotótranszferrel alkotott, mely egy olyan speciális kézművestechnika, amely ötvözi a modern kori nyomtatást és a hagyományos iparművészetet. Ezzel a módszerrel konkrét fényképeket visz fel bármilyen lecsiszolt falapra, aminek végeredményeként a képnek csak a festékanyaga kerül át, a fa erezete látható marad. 

– Ezek csak színesítik a kép részleteit – mesélte. – Épp gyárakat tettem fel, melyhez arcok készülnek, egész más lesz aztán majd a mondanivalója. Akril alapozást követően olajfestékkel fejezem be a festményeimet. Hangulatok és arcok, ez a mostani irányvonal. 

Korbely István alkotói hajtóereje a kutatás: a színek, árnyalatok végtelen lehetőségeinek felfedezése
Fotó: Gergely Szilárd

Egy asztallal arrébb a szintén nagy visszajáró Korbely István gyönyörű színeivel kápráztatta el a szemeket. A művésztelep igazi varázsa a produktivitásban rejlik, hiszen itt minden alkotó a vászonnal, a szobrokkal foglalkozik, nem billenti ki őket semmi sem a lelki harmóniából. Művészi hitvallását is megosztotta, mely szerint a festő gondolkodhat képekben, ő a látvány, gondolat és személyiség ötvözetének a tolmácsa. Alkotói hajtóereje a kutatás: a színek, árnyalatok végtelen lehetőségeinek felfedezése. Vallja, a festészet egyfajta csendes kommunikáció. Néző és alkotó között létrejött néma áramlás. Fontos, hogy tiszta, őszinte legyen a kifejezés a képi világában. 

– A Ludvig család vendégszeretete évtizedek óta semmit sem változott, ugyanolyan jó itt lenni, mint évekkel korábban – ezt már a szintén „hetvenkedő”, békési Csuta György festőművésztől hallottuk. – Ott belül magamban soha nem éreztem azt a hét ikszet, bár az otthoniak gyakran mondják, itt lenne az ideje visszavenni. Aztán valahogy elkezdett foglalkoztatni az öregség, az elmúlás gondolata, de alapvetően optimistaként csak előre nézek a jövőbe.

Hozzátette: festészetébe beenged újdonságokat is, például egyik képére egy 1926-os kézzel írt levélfoszlány is került. Az alkotóháza felújítása közben a padlás kitakarításakor hullott szó szerint az ölébe a múlt század. Az újságok mellett kézzel írott könyv, megannyi levél érkezett a múltból, melyek a jelenben új értelmezést nyernek a festményein. 

A „csinált” városi Tóth Norbert különleges projektet követett
Fotó: Gergely Szilárd

A hazai vonalat színesítette a megyeszékhelyi Tóth Norbert képzőművész is, aki szokásosnak mondható helyén, a többiektől távolabb, egy emeleti galériában dolgozott. Egészen izgalmas fába vágta a fejszéjét. Mint mondta: Ludvig Dani barátja mindig azzal szekálta, hogy a „csinált” városból, Zalaegerszegről jött ide Dél-Zalába. 

– Beleástam magam a témába, kutattam ennek a sztorinak a hátterét, hiszen a megyeszékhelyi képzőművészet összefügg a múlttal – mondta. – A magyar könyvekben nem szerepel mint „csinált” város, viszont egy nemzetközi intézet foglalkozik ezzel a kérdéskörrel, és ott különféle kategóriákba sorolják ezeket a fajta településeket. Zalaegerszeg azok közé tartozik, ahol van némi történelmi múlt, de markáns arculatváltás történt azáltal, hogy sokkal nagyobb számú lakosság telepedett be és megváltozott az egész jellege. Egy hivatalnokvárosból próbáltak egy ipari várost csinálni, ami nem jött össze. A sokféle identitáskérdést próbálom képzőművészeti eszközökkel feltárni, kifejteni és reflektálni rá. Most épp a tejüzemet alkottam meg egy 1960-as évekbeli fotó alapján. Azzal, hogy a művészet nyelvén nyúltam a témához, segít mindenkinek megérteni az elmúlt évtizedek történéseit. 

Kanyarodjunk is vissza a jelenbe. Abba a világba, ahol Ludvig Klára házigazda és Ludvig Zoltán festőművész mindent megtesznek azért, hogy az alkotók a június 10-ei zárókiállításon már azon gondolkozzanak, hogy jövőre mivel lepik meg magukat és a látogatókat. 

– Az embereknek, bármilyen országból is érkezzenek, szükségük van egymásra, a társaságra és a művészetre, ezek együtt segítenek átvészelni a legnehezebb időszakokat – mesélték. – A telep megszervezése akkora munka, hogy gyakran mondjuk, nekünk ez túl sok. Ez nem panaszkodás, sokkal inkább dicsekvés, nagyon élvezzük, és talán minden vendégünk, a kiszolgáló személyzettel, szakáccsal együtt így érzi. 

Ludvig Zoltán szerint Kendlimajor valóban egy olvasztótégely, megannyi olyan alkotóval, akik együtt és külön-külön is csodákra képesek. Az inspirációiknak köszönhetően a zárókiállításra olyan kortárs anyag születik, mely országos szinten is kiemelkedő. 

A maláj Jane Yap a maszk mögötti embereket ábrázolta
Fotó: Gergely Szilárd

Ha megengedik, a csattanót a végére hagytuk. Dolgozott a művészek között egy kiemelkedő tehetség, méghozzá a maláj tanárnő, Jane Yap, aki szívéből fest, különösen szereti a szemeket, orr és száj nélkül, hiszen, ahogy a mondás is tartja: a szem a lélek tükre. 

– Malajziában a Covid-járvány miatt még a mai napig szükséges az arcmaszk viselése, és az elmúlt évben az emberekből nem látszott más, mint a szemük – folytatta. – Lassan nyitott ki az országunk. 

A gyerekek közül vannak olyanok is, akiknek soha nem látta még az egész arcát, mindig csak elképzelte, milyen lehet. A szemeikből tükröződő érzelmeket viszont most a vásznon megpróbálja visszaadni a nézőknek. 

– Örültünk annak, hogy édesapámmal, a szintén festőművész Yap Hong Gnee-vel végre eljöhettünk Kendlimajorba és fejlődhetünk, az új érzések, az új barátságok erőt adnak a jövőben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!