Program

2023.05.14. 09:00

Evangélikus egyházmegyei találkozó

A Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegyei gyülekezetei, illetve az érintett területeken élő hívek számára rendez találkozót a magyarországi evangélikus egyház. A június 4-i program helyszíne a Somogy vármegyei Csurgó, a házigazdája pedig az ottani egyházközség lesz.

Zalai Hírlap

A találkozó 10 órakor ünnepi istentisztelettel kezdődik, majd ezt követően előadások és közösségi események várnak a résztvevőkre. 11.30 órától Egyház és a Mammon címmel Mészáros Tamás nyugati egyházkerületi felügyelő, Péter Dániel kaposvári bankigazgató, valamint Pfeiffer Ottó iharosberényi-vései evangélikus lelkész beszélgetnek az egyház és a pénz viszonyáról, illetve ezzel párhuzamosan Raffai Balázs olyan kémiai kísérleteket mutat be, amelyek az evangélium tanításához kapcsolódnak. 14 órától zárásig zenés műsorokkal szórakoztatják a jelenlévőket, de a nap folyamán a Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye gyülekezetei, intézményei és szervezetei szintén tartanak interaktív tematikus programokat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában