„együttállás” a Gönczi Galériában – Varga Bálint Tamás megtalálta saját hangját

A színes gyűjtemény nem véletlenül kapta az „együttállás” címet. Első pillanatra úgy tűnhet, mintha nem is egy, hanem több személy művei kerültek volna a falakra. A stílusban, technikában, látásmódban, témában eltérő olajfestmények, grafitképek ugyanis többévnyi útkeresésről adnak számot és egyfajta ígéretet a beérkezésről. A bodajki művészeti szakközépiskola tanára, Filep Sándor festőművész, az MMA rendes tagja így vall kollégájának útjáról:

- Kiválóan nyomon követhetjük a művész gondolkodását, a világra faló reflexióit, a művészetét befolyásoló hatásokat, azok csiszolódását. Általában a művészek elvégzik a kötelező stúdiumokat – anatómia, aktrajzolás, térábrázolás –, majd belevetik magukat a keresésbe, több stílust kipróbálnak, elvesznek az izmusokban, míg rátalálnak saját forma- és színvilágukra, kézjegyükre. Úgy érzem, hogy Bálint megtalálta a saját hangját, jó úton halad, érlelődik. Az akt az egyik legnehezebb műfaj, s itt kiemelném Bálint tehetségét a figurális ábrázolásmódban. Arra biztatnám, hogy folytassa akt sorozatát, mert nagy szüksége, igénye van a mai modern világunknak ezekre a finom, realisztikus képekre. A klasszikus stílushoz, elődökhöz visszatérni jó dolog, ám egyben nehéz is. Manapság vannak, akik giccsnek nevezik a figurális ábrázolást. A közönség hálás akkor, amikor jól érthető, világos festményekkel, rajzokkal találkozik. A figurális művészetnek, amely elbeszélő és van tartalma, mindig lesz létjogosultsága. Egy művész útkeresése eltarthat nagyon sokáig vagy akár nagyon rövid ideig is. Utóbbi azt jelenti, hogy az ember elkezdi ismételni önmagát, ami nem jó, mert rutinná válik minden. S azt a közönség és a művész ugyanúgy megunja. Az ő esetében szerencsére nincs ilyen, alkotói világa nagyon friss és előremutató.

Talán az sem véletlen, hogy két évvel ezelőtt éppen egy aktot fejezett be Tamás, amikor felkerestük műtermében. Nagy méretű Maya című grafitrajzát akkor láttuk először, amely most mintegy gyönyörű triptichon részeként a tárlat hátsó felén a két kharisz, Kalleisz (szépség) és Aglaia (dicsőség, gyönyör) című képének társaságában időz csendesen. Az alázat, a tisztelet, az egyszerűség, a tisztaság, az aprólékosság és a türelem szimbolikus képei. Ők a római gráciák, a báj, a kellem, a kreativitás és a termékenység istennői.

Ám a kiállításon további izgalmas utat járhatunk be magunk is, miközben a Parabola antennák, egy Lámpa és a Kerékpártartó, a Korsó és a feszítővas puritán egyszerűségét, perspektíváját kémleljük. Az origami figurák grafitrajza, az Oroszlán és a nyúl ugyancsak kíváncsivá tesz. A Galambok a tetőn és a Két pad realizmusát lassan felváltja Zita portréja, miközben szívesen fejünkbe csapnánk az ezüstveszővel rótt Szalmakalapot. És nem mehetünk el addig, míg meg nem nézzük közelebbről a Blake című litográfiát, s tekintetünkkel a legújabb, idén készült színes olajfestményt, Fruzsina csinos arcát pásztázzuk. Bálint most a realizmus korszakát éli. 2003-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán, ahol Baranyay András és König Róbert volt a mestere. Rendszeres résztvevője a Grotta elnevezésű, tatai kortárs képzőművészeti kiállítássorozatnak. Évekig kísérletezett, szürrealista, absztrakt irányokba indult, sőt egy darabig a konceptuális, azaz fogalmi, gondolati művészet vonzotta, a diplomamunkáját is annak jegyében készítette. Ám most megállapodni látszik. A hölgyek aktja, portréja legalábbis ezt igazolja. Rögtön adódik a kérdés: az időigényes rajzok és olajportrék készítését vajon mennyire halványítja el a mostanság annyira népszerű és fejlődő mesterséges intelligencia által készített vizualizáció.

- Bevallom őszintén, számomra idegen és kicsit ijesztő, hogy mi mindenre képes a technológia. Magam is nézegetek néha olyan képeket, amiket a mesterséges intelligencia „rajzol”. Bizarrnak, emberidegennek tűnik, nem érzem benne az alkotót, kissé lélektelen. Lehet, hogy naiv elképzelés, de úgy gondolom, hogy a kézzel készült munkák egyre inkább felértékelődnek majd, s egy ilyen kiállítás örömöt okoz a nézőnek – vallja Bálint.