A hazai pop-rockzenei élet egyik kiválósága volt

2023.04.19. 20:00

Mindennél többet jelentett számára a zene – zalai emlékek Török Ádámról

A hazai pop-rockzenei élet egyik kiválósága volt a 75 éves korában elhunyt Török Ádám. A Mini néhai alapító frontembere – aki nemcsak énekelt, de fuvolán is játszott – számos alkalommal megfordult Zalában. Több koncertet adott Zalaegerszegen, de fellépett Keszthelyen és Lovásziban is. Összeállításunkban a zalai zenei élet néhány szereplője osztja vele kapcsolatos élményeit, emlékeit.

Gyuricza Ferenc

Török Ádám

Forrás: ZH-Archívum

- Török Ádám a Woodstock-generációhoz tartozott, ennek megfelelően élt is, egy igazi bohém hippi volt, aki számára a zene mindennél többet jelentett – mondta a Shabby Blues Band zenekarvezetője, a szájharmonikás Kránitz Tóni. – Nagyon sokszor volt alkalmam találkozni vele, hiszen a zalaegerszegi koncertjeit talán egy kivétellel mind én szerveztem. Ádám több helyen is fellépett Zalaegerszegen az éppen aktuális zenekarával, az egykori Atlantis Clubban, a Krumplirózsában és a mostani Keresztury VMK-ban is. Általában ők voltak a főzenekar, s mi játszottunk előttük a Shabby Blues Banddel. Ennek okán baráti kapcsolatunk volt, többször felhívott telefonon, hogy beszélgessünk egy kicsit. Halálhíre kapcsán tódulnak elő az emlékek. Az Atlantis Clubban egy alkalommal téli időszakban zenéltünk, s a feleségem kocsonyát főzött nekik. Ádám két tállal is megevett, de az akkori dobosa, Köves Miklós Pinyó, aki a Piramisban is zenél, szintén elfogadott egy adagot. A 2013-as Egerszeg Fesztivál előtt pedig együtt söröztünk, erre is jól emlékszem. 

Kránitz Tóni azzal folytatta, hogy a Shabby Blues Band nagyon sokat köszönhetett Török Ádámnál. A zenekar pályafutásának még kezdeti időszakában, 1994-ben ugyanis az ő javaslatára léphettek fel az ország első számú blues zenei rendezvényén, a Paksi Blues Fesztiválon. 

Kránitz Tóni
Fotós: Gyuricza Ferenc

- Ádámnak nagyon széles körű ismerete volt a hazai zenei életről, jó rálátása volt a színtérre, ezért szervezőként a háttérből segítette a Paksi Blues Fesztivált – folytatta a Shabby Blues Band vezetője. – Ő hívta fel a főszervező figyelmét a zenekarunkra, pontosabban ő ajánlott be bennünket. Valójában ez elegendő is volt ahhoz, hogy meghívjanak bennünket is a fellépők közé. A paksi szereplés nagyon sokat lendített a zenekar karrierjén, nagy lökést adott a Shabby Blues Bandnek, utána számos helyre hívtak még bennünket. Gyakorlatilag annak a koncertnek, így közvetve Török Ádámnak köszönhetjük, hogy országos hírnévre tettünk szert. 

Az 1994-es Paksi Blues Fesztiválról egy CD is készült, a Shabby Blues Band – akárcsak Török Ádám akkori zenekara, a R.A.B.B. – ezen a lemezen is szerepelt a Linda Lu című dalával. A zalai zenekar történetében ez volt az első hivatalos kiadvány, amin szerepeltek, hiszen saját albumuk csak 1996-ban jelent meg.   

- Török Ádám a hazai zenei élet egyik megkerülhetetlen alakja – tette még hozzá Kránitz Tóni. – Úgy tudom, autodidakta módon tanult zenélni, s a Jethro Tull miatt kezdett el fuvolázni. Nagyon egyedi, ugyanakkor sokrétű zenész volt. Több műfajban is maradandót alkotott, a jazz-rock és a fúziós blues legnagyobb hazai alakja volt. A Mini a hetvenes években világszínvonalú zenét játszott, azóta sincs ilyen muzsika Magyarországon. Török Ádám egészségi állapota köztudottan nem volt problémamentes, évekkel ezelőtt stroke-ot, agyér-infarktust kapott, amiből ugyan részlegesen felépült, de életritmusa lelassult. Azt hallottam, álmában halt meg, többet azonban nem tudok róla. 

- Török Ádám vonzó kisugárzású, a rendkívül rokonszenves arc volt, aki mögött egy igencsak komoly karrier áll – válaszolta kérdésünkre Németh Ernő, azaz Mazsi, aki ugyancsak szervezőként dolgozott számos hazai zenésszel. Török Ádámmal ennek ellenére csak érintőleges kapcsolata volt, de így is megérintette a fuvolista-énekes halála. Mint mondja, olyan zenész távozott most, akinek muzsikáját évtizedeken keresztül élvezhette a hazai közönség, s akinek életműve rendkívül gazdag. 

- Személyesen én sem találkoztam Török Ádámmal, bár a Sziámi-béli tagságom idején nagyon sok ismert hazai zenésszel léptünk fel közös színpadon, de érdekes módon vele sosem – árulta el Kardos Bozi Endre, akinek fő hangszere ugyancsak a fuvola. – Ádám nagyon jó fuvolista volt, egy magabiztos előadóművész. Frontembernek is ideális, nagyon otthon érezte magát a színpadon. Kiváló zenészek játszottak vele, a billentyűs Papp Gyula, a gitáros Tátrai Tibor és Závodi János, a dobos Köves Miklós, ők mind-mind magasan kvalifikált muzsikusok. Bizonyára tőlük is rakódott rá sok minden, de tehetség nélkül nem jutott volna ennyire magasra. 

Bozi érdekes helyzetbe került a Mini frontemberének halálával. Török Ádám ugyanis egy nagyszabású koncertre készült, május 8-án a budapesti Erkel Színházban ünnepelte volna 75. születésnapját. Ezen a koncerten a Syrius és a Mini repertoárjának legjobbjai mellett Török Ádám új Bartók-albuma került volna bemutatásra, illetve Orszáczky Jackie emlékére játszottak volna egy blokkot. 

Kardos Bozi Endre
Fotós: Gyuricza Ferenc

- Még nem tudni, hogy ezt a koncertet megtartják-e, s ha igen, milyen formában – mondta Kardos Endre. – Az egyik szervező, Balogh Károly hívott fel azzal, hogy vállalnék-e közreműködést ezen az esten. Ádámot kellene helyettesíteni, ami óriási feladat, s egyben nagyon nagy felelősség is. Miután nagyon rövid a rendelkezésre álló idő, így maximum arról lehetne csak szó, hogy több közreműködő zenész megosztja egymás között a feladatot, s ha így lesz, akkor egy 4-5 dalból álló blokkot talán én is elvállalnék. De ez még nagyon kezdeti cipőben jár, az is lehet, hogy semmi sem lesz az egészből. 

Török Ádám nemcsak az Erkel Színházbéli koncertre készült, egy tíz albumból álló életműsorozat kiadásán is dolgozott. A lemezek kiadója az a H-Music lesz, amely a zenész egyik aktuális formációja, a Mini Akusztik Trió legutóbbi, tavaly decemberben megjelent Nyitott kapu Bartók költői világára című stúdió-koncertfelvételét is gondozta. A kiadó vezetője Hartmann Kristóf az alábbiakat mondta a közös tervek kapcsán. 

- Török Ádám 75 éves születésnapja kapcsán további kiadványok előkészületi munkálatai is zajlottak. Ádám egy klassz, 10 lemezes retrospektív sorozatot álmodott meg, halála előtti estén még a hozzá tartozó könyv 180 oldalas, véglegesnek szánt verzióját is nyomda alá rendezték munkatársával, másnap reggelre pedig a nyomdai találkozó, valamint leadás volt megbeszélve. Tudtuk, hogy versenyt futottunk az idővel, hiszen már a Bartók album kapcsán is mint élete utolsó, s egyben legfontosabb munkájáról beszélt Ádám, de amikor az megjelent, lelkesen vágott bele az újrakiadásokba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!