Egyre több zarándokot vonz

2023.04.12. 06:50

Csoda Međugorjében, zalai is segítette a Szűzanya üzeneteinek fordítását

Csoda Međugorjében (fonetikusan Megyugorje) címmel olvasható a hangzatos hír, mely szerint nemrégiben magyar fiataloknak is megjelent a Szűzanya. Az erről szóló videót a YouTube felületén is megosztották az érintettek.

Mihovics József

Nagyboldogasszony ünnepén a zarándokok védelmezőjének tiszteletére felszentelt Szent Jakab templom előtti téren

Fotó: Međugorje Info

 A korántsem bizonyított állítással kapcsolatban óvatosan fogalmaznak az egyházi méltóságok, mondván: a hitelességet illetően várjuk meg az alapos, körültekintő vizsgálatot. Mint ahogyan erre várunk immáron több mint negyven éve Megyugorje kapcsán, ahol 1981-ben jelent meg először az ottani hat pásztor gyereknek Jézus anyja, Mária.

Szokatlan fényjelenség a Kereszthegyről nézve
Fotós: Međugorje Info

Ettől függetlenül a hercegovinai kegyhely egyre több zarándokot vonz a világ minden tájáról, Magyarországról is. Ahogy arról értesültem: a jelenések 42. évfordulóján, júniusban a szombathelyi egyházmegye területéről – Szombathely, Szentgotthárd, Körmend, Zalaegerszeg, Nagykanizsa és Letenye érintésével –, különbusz indul a több mint félezer kilométeres útra. Erről jut eszembe az ismerős házaspár egykori élménybeszámolója. Ők ötven fős társasággal keltek útra. Negyven éves házassági évfordulójukat tették ily módon emlékezetessé.  Ahogy barátaim fogalmaztak: sok ember ült a buszon, sok okból, akik más-más szándékkal, de ugyanoda tartottak. Mint minden zarándoklat, ez is gazdagította őket, kitágította látókörüket. Tetszett nekik, ahogy a járművön együtt imádkozták a rózsafüzért. Velük tartott az egyházközség papja, aki a busz hátsó sarkában gyóntatószéket rögtönzött, fogadta a bűnbánókat. Az atya igencsak fölkészült, folytatásokban kimerítő előadásokat tartott híveinek a szent helyről.

Az egész   arra sarkallt, hogy adódó alkalommal felkeressem a szent helyet. Ezt meg is tettem makarskai tartózkodásom idején. A dalmát parttól légvonalban alig több 50 kilométer a távolság, ám a valóságban 78 kilométer. Autóval átszelve a sziklás Dinári hegyeket, kacskaringós utakon értük el a célpontot. Magyarul úgy is írják, hogy Medjugorje, ami szintén elfogadott, s jelentése „hegyek között”. Helytelen viszont, ha Medzsugorjének ejtik és írják a horvát szót.

Dombormű a Jelenések hegyén
Fotós: Međugorje Info

Követtük a zarándokok gyakorlatát, akik többnyire azt a háromszöget járják be, amely a Szent Jakab-templomot, a Jelenések helyét és a Kereszthegyet foglalja magába. A templomtér a kiinduló központ, ahol számos világnyelv mellett magyarul is ellátják prospektusokkal és térképpel az érdeklődőket. A plébániát 1892-ben alapították, a hozzátartozó templomot Szent Jakab apostol, a zarándokok védelmezőjének tiszteletére szentelték fel.

Zalai hírforrásokból tudható, hogy a homokkomáromi Nyolc Boldogság Közösség tagja, Sziráki Erzsébet Mária több évig Medjugorjéban élt. Először 1987-ben járt ott, majd oda költözve, társaival együtt főleg francia és magyar zarándokcsoportokat fogadott, valamint segített a Szűzanya üzeneteinek fordításában, hogy azok minél több emberhez eljussanak.

Kövek között botorkálunk a Jelenések hegyén
Fotós: Međugorje Info

Magunk mögött hagyva a kisvárosi bazárt, hegyi útra térünk. A közelebbi, jelenések színhelyére könnyen eljutunk. Oda, ahol 1981. április 24-én Mária először jelent meg a kecskéket terelgető gyerekeknek. Tovább haladva, inkább araszolva az 500 méter magas Križevac hegyre (križ jelentése kereszt) kőrengetegben botorkálunk. Kitartóan küzdünk a sziklákból kiálló kövekkel, amelyeket az évek során fényesre csiszolt a zarándokok millióinak cipőtalpa. Sokan megszabadulnak lábbelijüktől, mezítláb kapaszkodnak fölfelé. Végig a kálvária (keresztút) stációit követjük, hogy aztán eljussunk a csúcsra, s ott a 12 méter magas betonfeszülethez. A nagy fehér kereszt 1933 óta áll annak bizonyságaként, hogy már fél évszázaddal a jelenések előtt gondoltak Jézus keresztre feszítésének 1900. évfordulójára.

A gyermek-látnokok mára felnőttek. Velük, bárhol is legyenek, folyamatosan üzen a Szűzanya, akinek szavait immár interneten is közzéteszik. Ezekből kisejlik: a Gospa (Nagyboldogasszony) azt szeretné, hogy békéjének hordozói legyünk, miközben a saját békénkért is imádkozzunk. Egyik, napjainkra igencsak aktuális intelme így szól: „Ima nélkül nincs béke… az imában jön el hozzátok a legnagyobb öröm és a kiút minden kilátástalan helyzetből .” Nem véletlen, hogy a magyar zászló alatt vonuló honfitársaink ajkán az Angyaloknak királynéja című litániás népének csendül fel, annak is a Békességnek királynéja, tiszta Szűz… kezdetű versszaka.

Tekintettel az ide érkező hívők millióira, Ferenc pápa hosszas vizsgálódás után jóváhagyta a međugorjei zarándoklatokat. A döntés nyomán az egyházmegyék és plébániák hivatalosan is szervezhetnek ide zarándoklatokat, nem csak privát formában, ahogyan korábban tették. 

Utolsó stáció a Kereszthegyen
Fotós: Međugorje Info

Persze, ez még nem jelenti az itt történt események teljes elismerését – azokat az egyháznak tovább kell vizsgálnia teológusok, orvosok, pszichológusok vagy akár pszichiáterek bevonásával, hogy kiderítsék: valóban természetfeletti eseményről van-e szó, vagy az illető pszichéjének zavaráról. A kegyhely-elismertség felé mutat, hogy az egyházfői tanács 2021-ben Megyugorjét olyan kiemelt helyek közt említi, ahol Mária a oltalmát kérhették a hívők a pandémia idején.

A lenyűgöző, egykoron szegény vidék egyik napról a másikra turisztikai látványosság lett.

 Túlnyomóan horvát lakói 1981 előtt szőlő- és dohánytermesztésből tartották fenn magukat. Lélekszámuk megduplázódott 1990 óta, mára túlszárnyalta a négyezret. A kisvárossá előlépett Bosznia-Hercegovinai település harmadik turisztikai központ lett Szarajevó és Mostar mellett. Az egész országban itt regisztrálják a legtöbb vendégéjszakát. Sokak fő megélhetési forrása a vendéglátás; a sok éhes és szomjas embert élelemmel, itallal kell ellátni és szállást biztosítani a több napra érkezőknek. A pandémia előtti évben kétmillióan keresték föl, most megint fölfelé ível a látogatottság.

A vallási turizmus kedvelt célpontja lett az egykori szegény falu
Fotós: Međugorje Info

A biblia egyik fejezete arról a szamaritánus asszonyról szól, aki azt kérdezte a Názáreti Jézustól, hogy hova, melyik szent helyre kell zarándokolni: Jeruzsálembe, vagy a szamaritánusok Garizim nevű hegyére? Jézus így válaszolt, ahogy az a Szent János evangéliumában olvasható: „…elérkezik az óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar.”

Égi történések a földön

A teológusok számba vették az utóbbi két évszázad nagy Mária-jelenéseit. Egy horvát professzor Égi történések a földön címmel jelentetett meg tanulmányt. Ebben kiemeli: Megyugorje földrajzilag a keresztény és az iszlám kultúra találkozási vonalán fekszik. A szerző kitér az Úr 1858-as esztendejére, arra, ami a Párizs melletti  Lourdes-ban történt. Abban az időben, amikor Európát és a világot morális válság fenyegette. a szabadkőműveség eszméi törtek előre. Mária helyi francia dialektusban így mutatkozott be a szegény, tanulatlan rőzseszedő Bernadettnek: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás.” A természetfeletti jelenséget 33 év elteltével, 1891-ben XIII. Leó pápa hivatalosan is elismerte.

Hasonló óvatossággal járt el a Szentszék az 1917-es portugáliai esetben. Akkoriban a világot az ateizmus, a kommunizmus rémsége járta be. A fatimai jelenés Rózsafüzér Nagyasszonya néven él a világ emlékezetében.

És Megyugorje 1981. június 24-én, Szent Iván napján? Itt szólt így az Angyalkáimnak nevezett gyerekekhez Mária: „Én vagyok a Béke királynője”.

Elgondolkodtató, hogy tíz évvel az első találkozás után kitört a brutális öldöklés a horvát, valamint a bosnyák és hercegovinai földön, aminek Jugoszlávia szétesése lett a vége. A kilencvenes években, amikor rendszerváltást követően szabad lett volna az út, a szent hegyet a jugoszláv háborúban harcoló felek lepték el…  


 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!