Nem csak olvas, ír is

2023.02.18. 17:30

Pete Polgár Máté a rédicsi plébános

Pedagógusnak készült, majd megérezte a hívó szót a papi szolgálat iránt. Közel egy éve a határ menti településen teljesít szolgálatot Pete Polgár Máté plébános, aki Szombathelyről került az alig ezer fős községbe.

Korosa Titanilla

Fotó: Korosa Titanilla

Korábban Szentgotthárdon és Zalaegerszegen is szolgált a körmendi származású atya, aki történelem-pedagógia szakra járt a főiskolára, de a sport is közel áll hozzá. Oszlopos tagja, egy időben kapitánya volt a papi szeminárium focicsapatának, most plébánosként gyakran kerékpárral járja be a 13 hozzá tartozó települést. „Súlyos szenvedélye” az olvasás, mint mondta mindenevő: irodalomtörténeti könyvek, hittudományi írások, irodalmi lapok, kortárs szerzők művei mind érdeklik. Volt Vass Albert, Nyírő József korszakai, nem maradtak ki az Alkonyat és az Éhezők viadala köteteket sem, és Bán Mór Hunyadi sorozatát is elolvasta már.

De nem csak olvas, hanem maga is ír, legújabb kötete idén tavasszal jelenik meg. Erről, illetve a papi hivatásról is beszélgettük vele.

-Az ember nem csak értelem és akaratból, hanem érzelemből is áll, nehéz megmagyarázni, hogy miért is akar az ember pap lenni – beszélt küldetéséről Pete Polgár Máté. - Mondjuk úgy, hogy vágy ébred az emberben a hivatás, a szolgálat iránt. Ösztönzött a küldetéstudat mellett az is, hogy fiatalon autóbalesetet szenvedett egy barátom, megrendítő, hogy az élet mennyire törékeny, mulandó, és a halálsokk egyfajta életsokkot is okozott, megéreztem egyfajta felelősséget mások iránt, illetve, hogy ne hagyjuk az időt csak úgy eltelni, hanem töltsük meg tartalommal. Hivatásunk minden életkorra szól, szólnunk kell időshöz, fiatalhoz, munkakorúhoz. A fiatalságban mindig van erő, képes változtatni a világ helyzetén. Számomra meghatározó volt, hogy középiskolás koromban Körmenden olyan közösségbe kerültem, ahol vittük egymást előre a tanulásban és odafigyeltünk egymásra, hogy nem menjünk rossz irányba és volt megtartó ereje is a közösségnek. Ezzel az óvó szándékkal igyekeztem magam is a későbbiekben minden szolgálati helyemen ifjúsági csoportot életre hívni, hogy legyen a fiataloknak olyan találkozó helye, ahol biztonságban vannak. Bízom benne, hogy Rédicsen is alakul lassan egy ilyen közösség.

Hozzátette, hogy manapság nem könnyű a közösségépítés, az egyházat is érik támadások, de minden korszakban voltak nehézségek, kihívások, ezekbe nem beleroskadni kell, hanem bizonyítani. Ha az egyház tud hiteles lenni, akkor az emberek szívesen fordulnak felé.

Nagyvárosiból lett vidéki plébános Máté atya, a váltásnak vannak nehézségei, de szépsége is.

-Nem volt könnyű a kezdet, felújítás alatt állt a plébánia, mikor Rédicsre kerültem, rendbe kellett tenni a kertet is – sorolta az első feladatokat. - Azóta kifőztük már a plébánia almafáiról az első pálinkát és sikerült otthonná varázsolni a házat. Az emberek bizalommal jönnek, jól érzem magam, érzem a falusiak jóindulatát. Persze más vidéken, mint a nagyvárosi lelkipásztorkodás. Itt – úgymond - több a munka, a mise, a beteglátogatás, de üdítőbb, mások az emberek és van a vidéknek egy tapasztalható varázsa.

A napi teendők után estéit gyakorta olvasással, avagy írással tölti. Több kötete jelent már meg, és folyamatban lévő írások is lapulnak a fiókban.

-2018-ban jelent A lelkész lánya címmel az első regényem, melynek megírására későbbi könyvkiadóm, Gyurácz Ferenc (Magyar Nyugat Kiadó) biztatott, miután olvasta az első fejezetet A lelkész felesége címmel. A kötet egy szubkultúrát mutatja be, az USA déli államaiban működő terrorszervezet, a Ku Klux Klán árnyékában felnövő fiatalok történetét, akik maguk mondják el saját drámájukat. Olyan belső harcokkal szembesülünk általuk, mint a szerelem, felnőtté válás, faji háború. 2018-ban jelentek meg emellett ifjú kori írásaim, novellák kicsit átdolgozva az Éjszaka Magyarországon című kötetben. A fiktív, de sokszor reális elbeszélések a mai és az elmúlt magyar valóságnak akarnak tükröt tartani. 2019-ben jött A lelkész lánya folytatása A hármak bosszúja címmel, majd 2019-ben az Egy ördögűző végnapjai című, egy pap, illetve a papság drámáját megmutató könyv, mely a jelenünkben játszódik. Unokahúgom születésére írtam, azzal az ajánlással, hogy nőjön fel egy jobb és szebb világban. 2021-ben került a közönség elé a karácsonyra írt novellás kötetem, az Adventi séták, ami már második kiadást is megélt.

A témák sem véletlenek, a könyveknek van egyfajta didaktikus jellege, tanító szándéka, hisz a plébános jobban szereti egy-egy történeten keresztül átadni gondolatait, mert sokkal hatásosabb, mint egy direkt tanítás, bölcselkedés. A történeteken keresztül a konfliktusok, az abban felmerülő kételyek, hiányok sok mindenre rámutatnak, rávezetnek. Az empátia, megfigyelés – mint mondta - nélkülözhetetlen ebben a műfajban.

- A lelkész lánya megírásakor 17 éves lányok bőrébe belebújni izgalmas kihívást is jelentett. Sokat segített ebben például Gyarmati Fanni (Radnóti Miklós felesége) naplója, illetve a saját fiataljaimmal való beszélgetések, hisz akkor már megvoltak az első tanítványaim és első csalódásaik. A könyv is azért született, hogy megmutassa, hogy mindig van tovább, van kiút a kudarcokból.

Az Egy ördögűző végnapjai kapcsán szóba került, hogy máig létezik az ördögűzés intézménye, az egyházhoz máig érkeznek bejelentések furcsa, természetfelettinek tűnő esetekről. Ezek 99 százaléka vaklárma, vannak „burleszk” esetek, illetve a pszichiátria körébe tartozó betegségek okozta képzelgések, de ezen túl jelen van a világban a gonosz - magyarázta Máté atya. 

- A történelem is rámutat arra, hogy rengeteg gonoszság történt akár a 20. században – folytatta a gondolatot. - Mert mi más az emberiség története, mint vérfolyam, s miért alakult így? A hitünk azt a magyarázatot adja, hogy egy természetfeletti gonosz áll emögött, mert az ember nem csúszhat le idáig. Ennek ellenőrzése az egyház hatáskörébe tartozik. A regényben a ördögűzést végző pap végül kilép hivatásából, amivel arra utalok, hogy ma nem vesszük fel a harcot a gonosszal, például a munkahely kiégéssel, a sok életpálya feladás mögött az áll, hogy helyet adunk a gonosznak, így, ahogy a regényben is, győzelmet tud aratni. A globális gonoszság - úgy hiszem - megállíthatatlan, a történelem rá a példa, ám ha egyének, közösségek megerősödnek, és azt mondják, hogy mi jobban akarunk élni, akkor lehet változás. Igazából a kereszténység sem arról szól, hogy meghódítjuk a világot, hanem kis közösségek, családok voltak azok, akik megmutatták, hogy lehet máshogy, csendesen élni és a jó minta ragadóssá vált.

A következő kötete Remény címmel jelenik meg ezév tavaszán. Témája mondhatni aktuális, főszereplője egy 40-es éveiben járó, életkrízisből kilábalni próbáló tanárember. A férfinak túl egy váláson el kell hagynia a nagyvárost és vidéken építi újra magát, életét. A könyv az identitáshoz való visszatalálásról szól izgalmas fordulatokkal, krimi szállal. Ahogy a többi regény, ez is az USA-ban játszódik, de mindenkinek szól. A szerző azt sem titkolta, hogy Rédicsre kerülése is ihlette a regényt.

Dolgozik további írásokon is Pete Polgár Máté, hisz megihlette a vidék, a vidéki élet. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában