Mester Edit elhagyja a színészi pályát

Szombat este még polgármesterné a Noszty fiú esete Tóth Marival című darabban, majd vasárnap felül a déli vonatra, este pedig már a 420 kilométerre lévő szülőfalujában hajtja álomra a fejét. Mester Edit színművészt a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház közönsége az elmúlt 36 évben nagy és kis szerepekben egyaránt láthatta. Ismerték őt az egerszegi parkok, városszéli kiserdők, az itteni kutyás társadalom oszlopos tagja volt.

– Az én Egerszegem a környező természet. Közegem a Gébárti-tó, a Zala folyó, a Parkerdő. A nézőknek pedig nagyon-nagyon köszönöm ezt a 36 évet, ami Zalaegerszeghez kötött. A civil, hétköznapi életben leginkább a hangomról ismernek fel – mondja semmit sem bánó mosollyal, amikor az utolsó egerszegi színpadi jelenléte után késő estébe hajlóan beszélgetünk.

Mert elhagyja a színházat. Elköltözik a Tisza-partra, Tiszapalkonyára, ahol született, felnőtt.

– Képzeld, nem olvastam el a színházi kritikákat, pedig a kollégák mondták, hogy a kisebb szerepeimet is értékelted. Köszönöm!

– A Cigánykerékben párpercnyi villanással építettél meg egész életet.

– Aki 40 évnyi gyakorlattal nem tud megoldani egy villanást, az nem színész.

A legendás rendező, Kerényi Imre vette fel a színművészeti főiskolára a Leninváros (mai Tiszaújváros) gimnáziumában végzett Mester Editet, ott Kerényi Imre–Huszti Péter osztályába járt. Amit a szakmában meg lehetett tanulni, megtanították neki. Azt is, hogy a másik monológja közben nem zavarunk külön játékkal, hanem alázattal segítjük őt. Van rossz tapasztalata…

– A mai napig nem értem, miért vettek fel első jelentkezésemre, 18 évesen a színművészeti főiskolára, még nagyon éretlen voltam. Azt se tudtam, hogy kell Budapesten közlekedni. A nővéremmel kettőnket egyedül nevelő édesanyám magyarázta, csak menjek mindig egyenesen a Keletitől, egyszer csak odaérek a Rákóczi út 21-be. Mentem, mentem, elfáradtam, végül taxiba ültem, pedig már 100 méter sem volt hátra. Jót mosolygott a sofőr a „helyismeretemen”.

A családban nem volt előzménye a színészetnek, de ő már kislányként is színész akart lenni. Itt külön történet kezdődött a beszélgetésben, azt a címet adtuk neki, hogy „Szüleim szerelme”.

Nagy korkülönbség, asztalosmester apa, szép fiatal anya. Tisztes megélhetés és a szegénység érzete került össze egy fedél alá. Sok munka a műhelyben, alárendelt háziasszonyi szereppel a háttérben. Az édesapja fiút várt, így a nővére, Éva az inasok mellett, Edit (másodikként is lányként) pedig a ház mögötti Tisza-parton, vadon nőtt fel. A folyó nevelte, csatangolt, veszélyeket küzdött le egyedül, saját fantáziavilágában, saját történeteiben élt. Apja végül a segédeivel ácsoltatott neki a parton libikókahintát, ez volt a játszótér netovábbja. (Az élete visszakanyarodik, most abban az utcában az egykori tanítója házát vette meg.)

– Később biztos néztél színdarabokat, ha ez a pálya vonzott.

– Hol? Tiszapalkonyán vagy az akkori Leninvárosban? Dehogyis! Televíziónk nem volt, csak másoknál nézhettem a színházi közvetítéseket. Rengeteget „szerepeltem” az iskolai szünetekben, szórakoztattam az osztálytársakat. A moziban jegyszedőként dolgozott a nagyapám, ott sok nagy filmet láttam. Ma is nézem az Aranyembert, a Kőszívű ember fiait, a Tüskevárt, a Tenkes kapitányát. Képzeld, harmadévesek voltunk a főiskolán, a Madách Színházban töltöttük a gyakorlati éveinket, a Doktor úrban játszhattam Zenthe Ferenccel. A színlapon a szobalánynál a kipontozott helyen először nem volt név, majd odakerült az enyém. Elájultam. Akkora nevekkel dolgozhattam, mint Márkus László, Haumann Péter, Piros Ildikó, Békés Itala. Nagyon tiszteltünk mindenkit, sokat tanultam tőlük a két év alatt. Sulyok Máriának még köszönni is csak félve mertünk.

Erős mezőnybe került, osztálytársa volt Gergely Róbert, Igó Éva, Moravetz Levente, Gáspár Tibor, Kelemen Csaba. A vizsgaelőadáson Kleopátrát játszott a kivételes szépségű ifjú növendék. Friss diplomásként Pécsre, majd a budapesti Népszínházhoz szerződött, azután Nyíregyházára, végül 1987-ben Zalaegerszegre. Negyvenhat színész dolgozott az ő érkezésekor, mára kevesen maradtak közülük.

Az elmúlt években Arthur Miller, Schiller, Shakespeare, Moliere, Brecht, Dürrenmatt, Pirandello, Móricz, Mikszáth, Vörösmarty szövegei adtak szerepeket Mester Editnek.

A Névtelen csillagban meglepetésre az addig naiva szerepkörben mozgó színésznő karakterszereplőként aratott nagy sikert. Ezért a színháztól megkapta az előadás legjobb alakításának díját, majd az év végén a Színházpártolók Köre díját.

Első negatív szerepe a Kakukk­fészek című drámában Ratched nővér figurája volt, a nézőktől ezért kapta a legtöbb elismerést. Alázata, megértése, empátiája messze az átlag feletti.

A legutóbbi évadokban a Szent Péter esernyője, az Oscar, a Tóték, a Cigánykerék, az Érettségi, utoljára a Noszty fiú esete Tóth Marival című darabokban adott élményt az egerszegi nézőknek.

– Boldog évtizedeket töltöttem Zalaegerszegen. Mindenkivel jóban voltam a színházban, szerettem velük a munkán kívül is időt tölteni, imádom a fiatal kollégákat. Érdemeiknek megfelelő szerepeket kellene találni minden korosztálynak, tudom, nem könnyű. Sajnos kevesebb a bemutató és a játszási tér.

Talán kevesen tudják, Egervári Klára utolsó éveit is ő tette vidámmá, többek között sok-sok hétvégi kártyapartival, sétával.

– Noha az ő élete a színház volt, arra intett, vigyázzak magamra, ne áldozzak fel mindent a szakmáért.

– Mi következik ezután?

– Egy egészen másfajta élet. Kérlek, írd csupa nagybetűvel: MAGÁNÉLET, CSALÁD. Hosszú pályát, sok szép, jó élménnyel éltem meg, nincs bennem hiányérzet, inkább hála és elégedettség. Harminc évig éltem egyedül, a színház, a kollégák, a barátok tartottak életben. Ők voltak az én családom. Köszönöm nekik. Most, hogy betöltöm a 65. évet és nyugdíjas leszek, úgy érzem, eljött az ideje, hogy a vér szerinti családom közelében legyek. Inspiráló terven gondolkodunk régi középiskolai osztálytárssal, talán rendhagyó irodalomórák képében ölt testet hamarosan. A Jóisten megsegített, hogy mindezt véghez tudjam vinni, ehhez küldött nekem egy igazi társat is.

– Mit üzensz a nézőknek?

– Szeretettel kívánok mindenkinek jó egészséget, jót, szépet, boldogságot!

Fotók: ZH-archívum és Mester Edit tulajdona