2022.12.12. 11:00
Megbecsülést érdemel a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar
Nemrégiben ünnepelte fennállásának 100 éves jubileumát a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar a HSMK-ban. Az együttes múltjáról életéről Kocsis Katalin nyugalmazott könyvtárossal beszélgettünk.
A száz éves szimfonikus zenekar a város kincse, melyet óvni és védeni kell
Fotó: Szakony Attila
A város muzsikáló fiataljainak saját erőből megalakított zenekara egyesült az Irodalmi Körben tömörült muzsikusokkal. A karnagy a 19 éves Mathea Károly lett. Az együttes 1921. január 8-án lépett először nyilvánosság elé, így a századik évforduló pontos napja 2021. január 8. lett volna. Készültek is a zenészek, hogy napra pontosan emlékezzenek meg a jeles évfordulóról, ám a járvány keresztülhúzta számításaikat, sőt, még a 101. évfordulón is meghiúsította a koncertet. Az idén semmi sem állhatott a Krátky István Egyesület égisze alatt működő együttes útjába, akik kiadásában megjelenhetett Kocsis Katalin A Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar 100 éves története című könyve is. Az est díszvendége pedig Zádori Mária, a város díszpolgára, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekművész volt. Az eseményre meghívást kaptak továbbá a zenekar korábbi karmesterei, zenészei is.
- Egy szimfonikus zenekar működése mindenhol fontos pillére az európai, polgárosodott település kulturális életének - mondta Kocsis Katalin. - Mert olyan értékeket képvisel, amelyeket a világ bármely pontján értenek, és kiemelt figyelemmel tisztelnek. A zenekar kincs, amelyre vigyázni kell, hiszen léte üzenetet hordoz és sugároz szét a városról.
Hozzátette: az ünnepi est első zenedarabja Beethoven Egmont nyitánya volt, amelynek aktualitást adott 1956 októberében játszott szerepe, de azt is megtudhatta a közönség, hogy a zenekar a művet 1925-ben tűzte először műsorára. Joseph Haydn Trombitaversenyét az egészen ifjú Tatár Ádám, a kanizsai fúvóstanár, Tatár Csaba fia játszotta. Közreműködése szépen rímelt a zenekar megalakulásában az ifjúságnak játszott kiemelkedő szerepére. A koncert karmesteri feladatait a Bécsben élő szepetneki születésű Papócsi Róbert látta el, aki immár 2017 óta állandó vendégkarmestere az együttesnek, amelyet az ünnepi fellépésre kiváló formába hozott. Pálcája alatt a zenekar mintegy keresztmetszetet adott százéves történetéből, amennyire ez egyetlen koncert esetében lehetséges. Az említetteken kívül a közönség hallhatott egy virtuóz Rossini-nyitányt, Mozart „nagy” g-moll szimfóniájának első tételét, Brahms egyik Magyar táncát és Bartók Este székelyeknél című alkotását.
A szép jubileum fényéhez hozzájárult, hogy Pintérné Grundmann Frida, a Krátky István Egyesület elnöke oklevelet adott át a zenekarban több mint ötven éve folyamatosan muzsikáló Bujtor Mártának, Borsos Péternek, Kígyóssy Zoltánnak és Murka Lászlónak. A koncertlátogatók több olyan régi muzsikust is felfedezhettek a kottapultok mögött, akik már máshol élnek, de erre az estre visszajöttek – mint például Papp Tibor, aki az 1970-es évek közepétől egy évtizeden át a zenekar koncertmestere volt. A fontos koncert remélhetőleg újra emlékeztette a város vezetését arra, milyen kincs van városa birtokában, amelyet még a mai szűkös körülmények között – sőt, ilyen nehéz időkben különösképpen – védeni, óvni és támogatni kell.
Korábbi cikkeink:
https://www.zaol.hu/kultura/2016/04/szimfonikus-csemege