2022.11.09. 16:00
Takács Andrea grafikáit mutatják be a páterdombi technikumban
A ZSzC Báthory István Technikum galériájában kedden délután Takács Andrea grafikáiból nyílt kiállítás. A fiatal alkotó műveit Pusztai Zsuzsanna iskolaigazgató és Lóránt Zsolt fraktálgrafikus, a tanintézmény matematika, fizika és számítástechnika szakos tanára ajánlotta pedagógustársai és a diákság figyelmébe.
Takács Andrea (balról a 2.) szívesen rajzol portrékat. Mellette Lóránt Zsolt, jobbról Pusztai Zsuzsanna iskolaigazgató és Tóth Vera igazgatóhelyettes
Fotó: Fincza Zsuzsanna
- Takács Andreával Zalaszentgróton volt anno közös kiállításunk, neki az volt az első bemutatkozása, így a kezdetektől figyelemmel kísérhettem a munkásságát, s tapasztalhattam, milyen sokat fejlődött úgy a témaválasztásban, mint a rajztechnikában, ezért örömmel patronáltam önálló tárlatait, s javasoltam bemutatkozását iskolánkban is - tájékoztatta portálunkat Lóránt Zsolt.
- Gyermekkorom óta rajzoltam, majd néhány év kihagyás után 2019-ben vettem újra ceruzát a kezembe – mi tagadás, ebbe a Covid okozta bezártság is besegített. Szívesen rajzolok portrékat, épületeket, tárgyakat, szóval mindent, ami elém kerül. Szeretném kipróbálni magam a színek világában is, már vettem olajfestéket... - árulta el Takács Andrea, aki egyelőre hobbinak tekinti az alkotást.
- Örültünk a lehetőségnek, hogy diákjaink, különösen a kreatív ágazat tanulóinak képzőművészeti ismereteit egy újabb, korosztályukhoz közelálló témákat felvonultató tárlattal gyarapíthatjuk - fogalmazott Pusztai Zsuzsanna. – Igaz – tette hozzá –, a Báthory-galéria sohasem üres, most éppen iskolánk régi, padláson porosodó taneszközeiből, felszereléseiből is felvonultatunk néhányat, s a kereskedő tanulók is berendeztek egy vitrint remekművű díszcsomagolásaikból. Galériánk ezen kívül rendszeres bemutatkozási lehetőséget kínál tanáraink, diákjaink számára, de megtisztelte körünket már számos neves képzőművész is.
A kiállítás december 8-ig tekinthető meg.