Szép Zalában születtem

2022.11.11. 17:00

Diákok népdaléneklési versenye Zalaszentbalázson (videóval, képgalériával)

"Szép Zalában születtem" címmel rendezték meg a zalaszentbalázsi Petőfi-iskolában a népdaléneklési verseny területi döntőjét, melyen az általános iskolások szólóban, illetve kisegyüttest és énekegyüttest alkotva léptek a szakértő zsűri elé.

Benedek Bálint

A zalaszentbalázsi iskola népzene szakos tanulói dél-dunántúli és gyimesi dallamokat adtak elő

Fotó: Szakony Attila / Zalai Hírlap

Az Oktatási Hivatal által meghirdetett tanulmányi versenyre a helyi tanulók mellett Galambokról, Borsfáról, valamint Nagykanizsa városrészeinek iskoláiból, Palinból, Miklósfáról és Kiskanizsáról is léptek színpadra fiatalok.

A megjelenteket Kovácsné Bali Lívia igazgató köszöntötte. Beszédében elmondta: az iskolában már hagyománya van a népdaléneklésnek, hiszen 19. alkalommal fogadhatják területi döntőn a környék lelkes diákjait. Az indulókon kívül köszönet jár a pedagógusoknak is, akik fáradtságot nem ismerve felkészítették a tanítványaikat a megmérettetésre.

A szakértőkből álló zsűriben Csordásné Fülöp Edit mesterpedagógus és ifjabb Horváth Károly népzenész, a népművészet mestere ült. Mindkettejük fontosnak tartja, hogy a népdaléneklés fennmaradjon az iskolások körében, hiszen ez a műfaj csak élőben értékelhető tökéletesen.

- A régióban tanító pedagógusok különösen odafigyelnek a magyar népdalok oktatására, a szakmai felkészítésre - fogalmazott ifjabb Horváth Károly. - Zalaszentbalázs mellett területi döntőket tartunk Zalaegerszegen, Pacsán és a szlovéniai Lendván. Ezúttal zalai dallamokkal juthatnak tovább a legjobban teljesítő gyermekek a tavaszi megyei fordulóba, illetve onnan szólóban és együttesben a legjobb kettő kerülhet az országos döntőbe.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában