Szép, őszinte és kíméletlen ember-állat portrék - A zalai származású Gazdag Ágnes Esztergomban állít ki

Gazdag Ágnes védjegyként szolgáló műveit nem kell bemutatni, hiszen az Ady-gimnázium egykori diákja alkalomadtán visszatér szülővárosába, így megcsodálhatjuk emberi természetünket hirdető portréit. Tíz éve a Gébárti Nemzetközi Művésztelep alkotójaként festett a tó partján, majd később 2018-ban a ZAZEE Kuturális Egyesület Decemberi LICIT nevű aukcióján vett részt képeivel. 2020 januárjában a Zalai Hírlap irodalmi mellékletében, az Előretolt helyőrségben olvashattunk róla. Ágnes az Egri Esztherházy Károly Főiskola rajz és vizuális kommunikáció szakán végzett, majd 2000 és 2006 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán diplomázott, ahol Gaál József képzőművész, egyetemi docens volt a mestere. Egyetemi tanára így jellemezte munkásságát a mostani kiállításon: „ Az állatnak nincs igazsága, ezért nem cselekedhet igazságtalanul, félelmetessége és esendősége nem tiszta és nem szennyes. Gondolattalanul cselekedni a racionális és irracionális tudata kettőssége nélkül, az állat képessége. Ezért csak a tudattal rendelkező ember lehet kegyetlen és bestiális. Mégis, ami az ember számára állati, az a fenséges és alantas közötti végtelen érzelmi árnyalatok tárháza önmagáról.”

A kérdés persze ott motoszkál mindig bennünk: Ágnes valóban ennyire tűpontosan lát lényünkbe és kíméletlen őszintességel irányítja figyelmünket az elénk tartott tükörre? Saját bevallása szerint a karantén rátett még egy lapáttal nemcsak az önvizsgálatra, hanem a művészi továbblépést is segítette.

- Abban a néhány hónapban volt arra időm, hogy szilikonból, emberi szőrből és hasonló anyagokból teljesen élethűen megformáljam azt, amit a képeimen látnak. Tulajdonképpen egy olyan panomtikum készül, ahol az alakjaim kilépnek majd a két dimenzióból  – avat be a részletekbe a festőművész. - Nagyon nehéz, mert semmilyen szobrászati technika nem megfelelő hozzá. Nem a jól megszokott bronz, fa, agyag vagy kerámia az alap. Fontos számomra ez az izgalmas kísérlet, mert ugyanolyan bőr- és szőrhatást szeretnék elérni, ugyanolyan élethű tekintetet, mint amilyenek  a festményeim. Ez egy nagyon hosszú folyamat lesz, mivel csak a negatív elkészítese több hónapba telik. Ott tartok, hogy kész a negatív, a két üvegszem. Abban bízom, hogy idén már kiállíthatok legalább egy ilyen plasztikát. Nagy segítségemre vannak iparművész barátaim, akik filmekben és színházakban dolgoznak, illetve viaszfigurákat, preparátumokat készítenek múzeumok számára. Eközben folyamatosan festek, ráadásul a képméreteken is nagyítottam, mindegyik 100 centiméter fölötti.

Ha jól megnézzük a festményeit, a művész stílusára pont nem az antropomorfizmus jellemző, ugyanis az állatokat nem ruházza fel emberi tulajdonsággal, hanem fordítva. Az emberi alakokat egészíti ki, arcukat alakítja át állativá úgy, hogy mindegyiknek megmarad a szimbolikája. Ő tehát a portréfestészetet forradalmasította a saját elgondolása alapján. 

- Ezek az ember-állat mixek teljesen őszinte portrék. Nincsen konkrét modellem, mindazonáltal a kevert alakokban nagyon sok archetípus felismerető. Párhuzam vonható a belső-külső tulajdonságok alapján. Sokkal bátrabban nyúlok így a témáház, ilyen értelemben kíméletlen vagyok. Nem biztos, hogy egy portréfestésnél biztos kézzel láttatnék mindent. A szörnyecskék sorozatomnál döbbentem rá arra, hogy létező ismerőseimet festettem meg. Az ember ahogy idősödik, egyre több illúzióját veszti el és élesebben lát. Ez nem mindig feltétlenül szép, inkább őszinte. Ilyen tekintetben ez inkább realizmus és nem romantikus megnyilvánulás.

Ágnes az utóbbi időben többször megfordult a Collab Gallery Budapest-ben, s csoportos kiállításon vett részt Tatabányán. Még előtte, a karantén idején a ZAZEE egyesület online galériájában láthattuk képeit. Az utóbbi években külföldön többek között Bécsben, Kasselben, New Orleansben állított ki, s meghívást kapott többször Abu-Dhabiba ösztöndíjasként, ahol elég sajátságos módon viszonyultak az általuk kevésbé elfogadott figurális művészethez. Az arab világban volt egyéni kiállítása, ahol bizony a csupasz kebleket átfestett textillel letakarva állíthatta ki nyest-sorozatát. 

Ágnes bár próbálkozott Franciaországban, Svédországban, Amerikában, mégis mindig hazahúzta a szíve, s a pesti kulturális kavalkádot már nem cserélné le semmire.