Gyanó Szilvia: A böjtben a lemondásra helyezzük a hangsúlyt

A nagyböjt hamvazószerdától a feltámadási körmenetig tart. Régen ez húsvétvasárnap hajnalban volt, a 20. században viszont már nagyszombat este vagy délután tartják a körmeneteket. Utána már elvileg lehet húst fogyasztani, mégis sokan megvárják a vasárnapi reggelit. A nagyböjt idejét, pontosabban hamvazószerda napját úgy kell kiszámolni, hogy a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnapra esik húsvét első napja, s onnét számolunk vissza 40 napot. 
 

– Hamvazószerda és húsvét között 6 vasárnap van, s habár 40 napon át böjtölünk, emiatt ez igazából 46 napos időszakot jelentene, s habár a vasárnapokra nem vonatkozott a szigorú böjt, régen mégis sokan azokon a napokon is böjtöltek – hallottuk Gyanó Szilviától, a nagykanizsai Thúry György Múzeum néprajzos-muzeológusától. – Erre vonatkozóan máig egyházi előírások vannak érvényben, melyek nagyrészt összecsengenek a néphagyománnyal – napjainkban hamvazószerda és a nagyböjti időszak péntekjei, illetve a nagypéntek a szigorú böjti napok, ezt sokan tartják. 
 

Hogy miért böjtölnek az emberek? Vannak, akiket vallásosságuk motivál, mások hagyománytiszteletből tartják a böjtöt, s olyanok is akadnak, akik pusztán divatból. 
 

A szakember jelezte: hamvazószerdán és a többi böjti napon semmilyen húst, zsírt nem szabadott enni, és a regula csupán háromszori étkezést engedélyezett, egyszeri jóllakással. 
 

– Az egyházi előírások szerint semmilyen melegvérű állattól származó ételt, így tojást és tejet sem szabadna fogyasztani, Zalában mégis megengedett volt a tejföllel, túróval, vajjal főzni – folytatta a néprajzos-muzeológus. 
 

A Thúry György Múzeumban van néhány eszköz a régmúltból, melyek összefüggésbe hozhatók a böjttel. 
 

– Az egyik egy tarkedlisütő serpenyő, melyet a kanizsai család, amelyiknek a birtokában volt, a böjtben tükörtojássütéshez használt. A felülete ki van mélyítve, ezekbe a mélyedésekbe szépen „bele tud ülni” a tojás sárgája is – mutatta Gyanó Szilvia. – Egyébként a tarkedli hasonló, mint a fánk – hívják cseh fánknak is –, csak míg utóbbit bő zsiradékban lehet szépen kisütni (ami ugyebár nagyböjtben nem szerencsés), a tarkedli elkészítéséhez kellett ez a kis serpenyő is, kevesebb zsiradékkal. A másik eszközünk egy szép, piros zsírosvéndő, amiben a sertészsírt, illetve az abba „rejtett” sült húsokat tárolták. Ezt az élelmiszert általában a következő aratásra tartalékolták, mert a jelentős fizikai munkához kellett az energia. Ezért féltve őrzött kincs volt a véndő, de leginkább a tartalma, így amelyiknek a fedelét zárni lehetett, azt a háziasszony le is lakatolta (vagy ha lakat nem volt, akkor összekötözte) és magánál tartotta a kulcsot. Nehogy valaki elcsábuljon. Különösen a böjti időszakban volt nagy a kísértés. Ráadásul disznót vágni csak a téli hónapokban lehet, ezért különösen fontos volt, hogy a húsokkal minél tovább, a következő vágásig kitartsanak. 
 

– Voltak olyan idős emberek, akik „negyveneltek”, ami azt jelentette, hogy csak naponta egyszer ettek – tette hozzá a néprajzos szakember. – Ez brutális lemondást jelentett. A lényeg az, hogy elengedjünk ezekben a napokban valamit, amit szeretünk, amivel szívesen foglalkozunk. A hangsúly a lemondáson van.