Színházi nevelési foglalkozás is csatlakozik a Tantermi deszka előadásaihoz Zalaegerszegen

A Tantermi deszka nevet viselő program a korábbi években több kortárs dráma keresztmetszetét kínálta elsősorban a középiskolások számára, akik ezeken keresztül saját generációs útkeresésükre láthattak rá, válaszokat kaphattak a kamaszkor kérdéseire.

A sorozat színházi felelőse, vezetője Mihály Péter színművész, a legújabb fejezet sikere pedig a teátrum színművészét, D. Varga Ádámot dicséri. A színművész két éve erősíti a társulatot, a nézők láthatták többek között az Elnémult harangok című színmű egyik főszereplőjeként. Ezúttal dramaturgként és rendezőként jegyzi a Közel a jóhoz címmel játszott zenés-verses összeállítást, amely a költeményeken keresztül a szerelem alakváltozásairól mesél a felnőttkor küszöbén álló tizenéveseknek. A műsor 17-18 évesek érettségét feltételezi, s hogy az alkotók ezt jól gondolták, azt az első előadáson részt vevő diákok reakciói igazolták.

„Nem hihetek a halálban már ebben az életben. / Szerelmes vagyok a szerelembe, a szerelembe!” (Elefánt zenekar)

Kovács Virág, Dura Veronika, Baj László, Ticz András és Kovács Martin előadásában mindvégig feszültségteli, fület, szemet, érzékeket, lelket fogva tartó érzelemáradatban lehet része az ifjú publikumnak. A nézők ráismernek saját kavargó érzéseikre, az emocionális zűrzavarra, arra, ami nemcsak az ő korukban teszi izgalmassá a világot, az életet.

„…de amikor először láttalak, én már emlékeztem rád.” (Áfra János)

A biztos kézzel válogatott, a színészeknek is sokat jelentő kortárs versek és zenei betétek  hullámvasútra hasonlító ívet húznak a leheletnyi könnyedséggel és bizonytalansággal megérintő, a boldogan beteljesült, az egymást tanuló, a másikat marcangoló, a fülledt, a kihűlő, a kínos, végül hideggé váló szerelem „tárgyában”.

„…s a lány most nem mer semerre se nézni, nehogy elmúljon ez a dolog, (…) de még annál is jobban attól, hogy egyszer vége lesz annak, hogy ez a fiú fogta a kezét.” (Grecsó Krisztián)

A hatvanperces előadás minimális kellékkel, fehér garbóval, blúzzal, fekete inggel, blézerrel és tonettszékekkel, gitárral, tangóharmonikával, ülőhelyül is szolgáló alkalmi dobbal építi fel a szerelem katedrálisát, nem szépelegve, a romantikát óvatosan adagolva, az árnyékokat nem titkolva. Mégis humoros, nevetést ingerlő, önironikus. A botladozás szabadságát adja a nézőnek úgy, hogy az irányíthatatlanul feltörő érzéseket tolerálhatóvá értelmezi. Ehhez nemcsak a költők kellenek, most sokkal inkább az az ízlés, ami „rendet vágott” közöttük. Sajnos, biztosak lehetünk, banális igazság, hogy (tisztelet a kivételnek) nemigen olvasnak  verseket manapság. De zenét hallgatnak, s abban ott a szöveg adta mankó. Erre is gondolt D. Varga Ádám és a Közel a jóhoz csapata. A rezonancia  így jobban remélhető. Megható a hangbejátszás, amin a színház idősebb tagjai beszélnek a szerelemről.

„Többet fogunk keresni, / Többet fogunk nevetni, / Csak azt nem tudni, mikor fogunk egymásba szeretni.” (Lóci játszik)

Az előadás előtt és után Mihály Péter invitálta játékra a fiatalokat. Elöljáróban például eldönthető volt, a szerelem a legfontosabb-e a világon. Meglepően sokan voksoltak arra, hogy nem, inkább a családot választanák. Van-e összefüggés e kettő között? Akarsz-e gyereket? Egyedül, vagy csak párban? A szüleid szerinted még szeretik egymást? Természetesen minderre úgy reagálhattak a tizenévesek, hogy az ne lépje át az személyes szférát.

„Azt súgtad, én ismerlek a legjobban. / Nem tudom, megbántad-e már.” (Áfra János)

A versek, muzsikák után három pillanatot választottak ki a diákok Mihály Péter ügyes drámapedagógiai háttérmunkájának a segítségével. Nem meglepően a szerelem nulladik pillanata volt az egyik, ami megragadta a fantáziát. A másik épp e pillanat elmúlása, amikor már elrepült az érzés, ezért barátok sem lehetnek azok, akik az előtt a bizonyos pillanat előtt még azok voltak. A harmadikat nevezhetjük az összecsiszolódás bizony vészjósló elemekkel tarkított idejének. Amikor a kívülálló látja a jeleket, a benne élők még nem. A diákok élőképeket „gyártottak”, olykor egészen érett iróniával. Felszabadult kreativitást kölcsönzött a foglalkozásnak az, hogy nem volt rossz válasz, sem rossz választás.

Hazavitték magukkal saját,  barátjuk, szerelmük érzéseinek új színeit, amit a versek, zenei betétek világítottak új fénnyel. Megküzdési stratégiát kaphattak. Mire való a művészet, ha nem erre?

Reméljük, a Hevesi Sándor Színház  Tantermi Deszka sorozatának Közel a jóhoz előadása minél több tizenéveshez eljut. Legyen mindenki közel a jóhoz.