Sztárságról, zenei behódolásról és a rögös útról beszélgettünk Letenyén Tabáni István énekessel

A Letenyei Polgári Egylet meghívásának eleget téve adott nemrég nagy sikerű koncertet a Fáklya Művelődési Házban Tabáni István Fonogram-díjas magyar énekes, dalszerző, grafikus. A koncert után váltottunk szót a művésszel, aki az Iparművészeti Múzeum teremőreként dolgozott, amikor a TV2 Megasztár, majd 2009-ben az RTL Klub Csillag születik című tehetségkutatóján indult, s utóbbit megnyerte. Azóta nagyot fordult vele a világ, saját bevallása szerint ő is változott, de a közönség és a zene iránti alázata, szerénysége és közvetlensége megmaradt. S ez bizony, nagy szó mai, embert próbáló világunkban. 

- Sajnos most éppen nem a legjobb formámat hoztam, mert kicsit megfáztam, de próbáltam úgy énekelni, hogy a közönség ebből a lehető legkevesebbet vegye észre - szabadkozott Tabáni István. - Hiszen ők a legfontosabbak, nem túlzás, ha azt mondom, hogy engem a szeretetük "doppingol". Ezért aztán a pandémia miatti karantén engem is megviselt, próbálkoztam én is online koncertekkel, de közönség nélkül nagyon rossz volt énekelni. Igenis, kell a fizikai kapcsolat. 

- Mióta megnyerte a tehetségkutatót, a világ nagyot fordult önnel, ön mégsem változott. 

- Ellenkezőleg, úgy érzem, rengeteget változtam, de persze, valószínűleg nem azokban a dolgokban, amikre ön gondol - válaszolta a művész. - Biztosan az tűnt fel önnek, hogy közvetlen vagyok, de nekem az a véleményem, hogy ma Magyarországon nincs sztárság és nincsenek sztárok. Külföldön ez lehet, hogy működik - hiszen természetesen Elvis például sztár volt -, de szerintem nálunk hülyeség eljátszani ezt a felvett allűrt. A miénk is éppen olyan foglalkozás, mint bárki másé, és éppen úgy csak a dolgunkat tesszük, mint bárki más. Ezzel együtt szerelmes vagyok a munkámba, s nagyon érdekel maga az alkotói folyamat is, az évek alatt számos dalt írtam, melyeket, úgy érzem, szeret a közönség. De hogy a felvetésre válaszoljak: nyilván énekes-pályafutásom kezdete óta engem is sokféle hatás ért, a szakmából sokakkal megismerkedtem, számos zenekart és kollégát megszerettem. Zeneileg tágult a horizontom, bármilyen hihetetlen, a metálzenét is meghallgatom, s ez a sokféle hatás megjelenik a szerzeményeimben. Másrészt magam is alakultam, csiszolódtam, hiszen aki belép a show-biznisz világába, annak valamilyen szinten fel kell vennie azokat az attitűdöket, szemléletmódot, amelyek elengedhetetlenek az érvényesüléshez. Az embert vagy megcsinálja valaki, vagy megcsinálja önmagát. Én utóbbit választottam, így maradhattam ugyanaz, aki voltam.  

- Hogyan fogalmazná meg a misszióját, küldetését? 

- Már az maga egy miszszió volt számomra, amikor neveztem a tehetségkutató versenyre, ahol szerettem volna csak úgy önmagam adni. Azóta is ehhez tartom magam, habár az elején nagyon nehéz volt, s valamennyire sikerült is megkeményednem. A küldetésem sem változott, értéket és élményt akarok adni a közönségnek mind a régi, nagy slágerekkel, melyek fontos részei a repertoáromnak, mind a saját szerzeményeimmel. Manapság azt érzékelem, hogy a világ, amiben élünk, mondanivaló nélküli, a zeneipar számos szereplője pedig trendekhez igazodik és elveszíti saját arcát. Pontosan azt szeretném bizonyítani, hogy lehet másként is. Azt persze, nem rejtem véka alá, hogy ez az út meglehetősen rögös, főleg az eszköztelenség és a financiális nehézségek miatt. Jó lenne például, ha találnék magam mellé egy állandó dalszerzőt. 

- Tervei? 

- Szeretnék olyan dalokat írni, amelyek egyfajta kirándulást jelentenének más zenei területekre, műfajokba, amúgy is örömmel kísérletezem. Nem kell, hogy a rádióknak szóljon, csak az a fontos, hogy a közönségnek tetsszen és benne legyek én is, a magaménak érezzem.