Emlékezés és alkotói szabadság – MŰSZAK kiállítás Keszthelyen

A telep főszervezőivel, Takács Ferdinánd festőművésszel és párjával, Takács-Szencz Líviával a múzeumban találkoztunk. Az elmúlt években volt szerencsém többször betekinteni az otthonukban megrendezett nyári kulturális találkozó nyüzsgő világába, ahol hazai és határon túli neves festő-, grafikus-, szobrász- és képzőművészek, fotóművészek, valamint irodalmárok vitatták meg korunk nagy kérdéseit. Kimondani is sok, de harmincegyedik évet tudhat maga mögött a festőművész által indított, a szabad alkotást szem előtt tartó telep. Nem véletlen, hogy az Emlékezés címet kapta a mostani kiállítás. A központi helyen a művek sűrűjétől kissé különváltan fényképekből, korabeli cikkekből összeállított tabló azok tiszteletére, akik már a kezdetektől, 1992 óta részt vettek a Szabad Művészet Alkotótelepen, ám már nem lehetnek közöttünk. A tábornak először a helyi iskola adott otthont, majd 2001-ben átköltöztek az alapító birtokára, s innentől nevet változtattak. Idén tehát 20 és 10 év távlatából sűrítették össze érzéseiket, emlékeiket, gondolataikat. A névsort nézve pedig mosolyogva tapasztalom, pontosan 31 művész vett részt a 31. alkotótelep. Mintha ez sem lenne a véletlen műve.

- Kicsit féltem az elején, hogy a téma kiírásánál letargikus alkotások születnek, de szerencsére nem így történt. Mindenki a maga emlékeit, történeteit próbálta anyagba önteni, s úgy érzem, az eddigi egyik legjobb kiállítást sikerült létrehozni – mutatott körbe a festőművész. – A tábor végén az akciófestés sem maradhatott el, az is az emlékezés jegyében telt, a tablóra pedig az elhunyt művészek portréi kerültek.

- Nehéz összefoglalni, de mit adott az ötletgazda számára az elmúlt három évtized?

- Az MMIK egykori népművelője, a fiatalon elhunyt Kovács László biztatására álltunk neki a szervezésnek. Felszabadító érzés volt, különösen a rendszerváltozás után, hogy a Kárpát-medence területéről olyanokat hívhattunk, akik azóta a nemzet művészei lettek vagy sikeres életutat jártak be. Indulástól hívtunk kezdőket, tehetséges művészeti középiskolásokat, mivel tudtam, hogy fiatal művészként nagyon nehéz ezekbe a körökbe bejutni. Harminc év alatt többen vannak, akik talán a szárnyaink alatt növekedtek, s a nyári találkozóknak is köszönhetően elvégezték a főiskolát vagy a művészetet választották hivatásként. Talán adott némi muníciót nekik a tábor, a technika és formavilág sokszínűsége, a tapasztalt „öregekkel” való találkozás, emellett lehetőséget kaptak a megmutatkozásra. Mindent elmond, hogy sok zalai művészteleppel ellentétben fennmaradtunk. Még úgy is, hogy az utóbbi tíz évben semmilyen támogatást nem kapunk. Az elmúlt időben a társmúzsákat is bevontuk. Minden évben egy-egy verset, írást illusztrál Lívia, illetve Bardócz L. Csaba dalköltő csatlakozott hozzánk. Szerencsénkre mindig van publikumunk, az emberek kíváncsiak ránk, nem csupán saját szórakoztatásunkra jövünk össze. Az első érában egy-egy neves művész gondolata adta a tábor témáját, most a MŰSZAK idején neves zalai, Zalához köthető alkotók ihletnek meg minket. Volt olyan nyitókiállításunk, ahol a nagybányai festőművész, Boromisza Tibor eredeti festményeit hoztuk el. De ihletet merítettünk Derkovits Gyula, Egry József, Mikus Gyula, Halápy János munkásságából is. A visszajelzések azt mutatják, hogy a cserszegtomaji telepnek rangja van. Legnagyobb értéke, hogy itt mindenki szabadon alkothat.

- 1998-ban középiskolásként csatlakozott Lívia a telephez, ma már szervezője is. Mivel lett gazdagabb az elmúlt évek alatt?

- Számomra a világra való nyitottságot hozta, sokféle emberrel, lelkülettel, karakterrel találkoztam, sok barátságot kaptam és nem utolsósorban páromat, Ferdinándot, s vele együtt a barlangászás szeretetét. Egyszóval nekem teljes szemléletváltás volt, hogy Cserszegtomajra jöttem. A Pécsi Művészeti Gimnáziumba jártam textil és festő szakra, amikor Beke Veronika barátnőm ajánlására elküldtem munkáimat. Az évek alatt egyre több háttérmunkával bíztak meg. Izgalmas például a kiállítások rendezésekor összehangolni a sokféle stílust és világot. Nagyon szeretem a szervezést, megélni az elejétől a végéig a folyamatot, köztük a telepek utóéletét. Lényeges volt mindig a megújulás, hogy a témák változatosak, izgalmasak és persze igényesek, értékesek legyenek. Nagyon örülünk, amikor a régiek mellett új arcokat is látunk.