Emlékezés Deák Ferencre: ma született „a haza bölcse”

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Diákok!

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár szakmai koordinációs igazgatójaként Deák Ferenc szülőhelyén, Söjtörön szólhatok Önökhöz, hozzátok ezen a szép napon. A levéltár, mint memóriaintézmény az általa őrzött történeti források révén a nemzet emlékezete is. Fontos küldetésünk, hogy ezeket a kulturális közjavakat minél szélesebb körben hozzáférhetővé is tegyük.

Tisztelt hallgatóság!

Nagy szükség van a hétköznapokban az olyan emelkedett ünneplésre, emlékezésre, mely felemel bennünket a mindennapok nehézségeiből.

A deáki életmű mindig aktuális, iránymutató, s ez ma sincs másképp.

Az a jogászi, politikai, emberi minőség iránytűként használható reménytelennek tűnő helyzetekben is, amikor megfáradunk a munkában, a közéletben.

Ez a megemlékezés nem biográfiai adatok, az életpálya ismertetését célozza, arra kiváló, többek között zalai, történeti tanulmányok állnak rendelkezésre, hanem reményeim szerint üzeneteket hordoz, közvetít, melyek szilárd identitást, eligazodást adnak minden korosztálynak, különösen a fiatalságnak, de a középnemzedéken át mindazoknak, akik tisztességgel végig dolgozták az életük legjavát és olyan életminőségre, kiegyensúlyozott hétköznapokra, közéletre vágynak, melyben örömüket, s boldogságukat lelik.

De a deáki életműből is tudjuk, hogy ezért minden egyes nap tenni kell, mindenkinek a saját helyén, az iskolapadban, a munkahelyeken, csak is így érhetjük el, hogy méltókká váljunk azokra az eredményekre, s büszkén és méltósággal éljünk azon értékek mentén, melyeket Deák Ferenc örökül ránk hagyott.

Deák is ez tette egész életpályája során.

Akkor is, mikor jogi tanulmányai végeztével tiszti ügyészként szolgált, s igazi humanistaként járt el ügyeiben.

Akkor is, mikor politikusként, országgyűlési képviselőként a reformkori országgyűlések meghatározó alakjaként igazi államférfivé vált.

Egyik követtársa Deák nagy hatású szónoki képességéről így írt: „a zalai követ, aki, ha meghívaték, képes lett volna Róma dicsőségét is fenntartani, midőn az veszélyben forgott volt”.

Politikusi erényei közé tartozott a kitartás.

Az 1839–1840-es országgyűlés után készített követjelentésében írta: az „igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény”.

Ehhez az elvhez igyekezett élete végéig tartani magát. A kitartáshoz kompromisszumkészség is párosult, amely nemcsak a kiegyezést megelőző években jellemezte Deákot, hanem már a reformkorban is

A jobbágykérdés volt az a pont, ahol Deák bekapcsolódhatott (1833-ban) az országos politikai közéletbe, ez volt az a terep, ahol megmutathatta politikusi, jogászi és szónoki zsenialitását, így kerülhetett be az ellenzék vezető politikusainak sorába.

Akkor is ezt tette, mikor Kossuthhal együtt megalkották 1847-ben az Ellenzéki Nyilatkozatot.

A politikai javakat „magasabb” javaknak tartotta az anyagi jólétnél, az egyéni boldogulásnál, elutasítva azt, hogy Magyarország esetleg egy más típusú fejlődési útra álljon. Ahogy az Ellenzéki Nyilatkozatban fogalmazott: „az alkotmányosság nekünk oly kincsünk, melyet idegen érdeknek, vagy bármi kecsegtető anyagi haszonnak feláldoznunk nem szabad.”

Akkor is ezt tette, amikor a március 15-i forradalom kivívását követően a pozsonyi országgyűlés tagjaként Kossuth mellett az áprilisi törvények megalkotásával elévülhetetlen érdemeket szerzett. Pozsony öntötte alkotmányos formába a forradalmi Pest-Buda követeléseit. A karok és rendek három hét leforgása alatt 31 törvénycikket fogadtak el.

A szabadelvű áprilisi törvényekkel avítt feudális intézmények sorát törölték el, új alapokra helyezték a függetlenség felé törekvő ország törvényhozását, valamint központi és helyi igazgatását, s nem utolsó sorban alapvető fontosságú szabadságjogokat tettek a jogrend részévé. A polgári Magyarország alkotmányos intézményei az áprilisi törvényeknek köszönhetik létüket.

Akkor is ezen értékeket tartotta szem előtt, mikor elvállalta a Battyány-kormány igazságügyminiszteri posztját.

Akkor is ezt tette, amikor a szabadságharc bukása után a passzív ellenállás vezéralakja lett.

Akkor is ezt tette, amikor 1865-ben megjelent híres áprilisi, húsvéti cikkében Deák kijelentette, hogy:

„készek leszünk mindenkor törvényszabta úton saját törvényeinket a birodalom szilárd fennállhatásának biztosságával összhangzásba hozni.”

Ezzel deklarálta, hogy a magyarok hajlandók a saját érdekeiket összeegyeztetni a birodalom érdekeivel. Ez pedig szükségszerűen azt jelentette, hogy ha a közös érdek megkívánja, akkor akár a „48-ból” is képesek engedni, amikor újra tárgyalják Magyarország birodalombeli helyzetét.

Akkor is ezt tette, mikor a kiegyezés létrejöttében elévülhetetlen érdemeket szerzett, s 1866-ban az általa vezetett magyar tárgyalódelegáció az áprilisi törvényekről kompromisszumra jutott a bécsi udvarral.

Az 1867-es Kiegyezés megalkotója lett, anélkül, hogy alapvető erkölcsi, társadalmi vagy alkotmányos ügyben feladta volna elveit. E magalkuvás nélküli kompromisszumkészségének köszönhetően nevezik a „haza bölcsének.”

Deák a 19. század egyik legtehetségesebb magyar politikusaként megteremtette Magyarország átalakulásának és fejlődésének törvényi kereteit.

A kortársak benne érezték azt az intellektuális és morális erőt, amelynek segítségével Magyarország megreformálása, a modern európai nemzetek sorába való felemelkedése megvalósíthatónak tűnt.

Használta „a jók belé vetett bizalmát”, ahogy Bajza József 1845-ben írt versében, biztatta Deákot.

Nem volt természetesen egyedül ebben a küzdelemben, Széchenyi Istvánnak óriási szerepe volt az ország modernizálásában, a közlekedés, a gazdaság fejlesztésében, ugyancsak elvitathatatlan Kossuth Lajos érdeme a reformerők összefogásában, az 1848-ban kínálkozó történelmi pillanat kihasználásában, a modern értelemben vett Magyarország és a magyar nemzet megteremtésében.

Deákban öltött testet a mindenki által elfogadott, mértékadónak tekintett politikus alakja. A társadalmi-gazdasági változtatások igényét, a politikai akaratot ő tudta leginkább a jogszabályok nyelvére lefordítani, s nem hagyott kétséget a felől, hogy milyen értékek mentén politizál. Ez is tiszteletet ébresztett iránta.

Deák nem írt politikai elméletet, konkrét programot nem alkotott, politikai világának egyetlen alapköve a magyar politikai közösségre vonatkozott.

Ahogy fogalmazott:

„Az egyedüli program, amit adhatok, harmincévi nyilvános politikai életemnek elvei, melyekhez hűtlen soha nem voltam. […] Elmondhatnám én is programmképpen azon ingatlan meggyőződésemet, hogy az ország törvényes önállása, függetlensége s az alkotmányos szabadság alapföltételei nemzeti létünknek, melyeket semmi árért, semmi nyomásért föl nem áldozhatunk. […] De uraim, ez nem programm. Ez mélyen gyökerezett hitvallása nemzetünknek.”

A nemzet fogalmán Deák nem érzelmi, adminisztratív közösséget értett, hanem egyedül a politikai jogokra és azok kiterjesztésére gondolt.

Deák Ferenc legfőbb társadalomátalakító törekvéseit természetjogi alapozású, szabadelvűsége jellemezte. Életművét két rivális eszmeáramlat és jogfilozófiai tradíció, természetjog és jogpozitivizmus együttesen jellemezték. A társadalom, a magánjog szintjén természetjogi álláspontra helyezkedett, míg a politikai közösség, a közjog hatálya alá tartozó ügyekben a jogpozitivizmus érvényességét védelmezte.

Deák a szerződéselméletek logikája szerint gondolkodott társadalomról és politikáról.

Az ember a rousseau-i társadalmi szerződés tana szerint átruházta természeti jogainak egy részét a hatalmat gyakorlókra, akiknek azzal – mint azt Deák hangsúlyozta – kötelességük jól sáfárkodni a közjó, a közboldogság javára.

Deák törvény – és jogtudománya nem egyszerűen a paragrafusok szellemének és betűinek összessége, hanem a közjogi vitáktól hangos politikai korszakváltás idején egy történeti látásmódon alapuló eszmei-politikai fegyvernek bizonyult.

Deák a természettől kapott, vele született, örök, elidegeníthetetlen jogok közé sorolta többek között a gondolati és szólásszabadságot, a lelkiismereti és vallásszabadságot, a társadalmi különbség nélküli személy- és vagyonbiztonsághoz, valamint a tulajdonhoz való jogot.

A francia felvilágosodás gondolkodói közül Montesquieu hatott rá leginkább. Deák által nagyra becsült munkája, A törvények szelleméről című az alkotmányos monarchiát eszményíti. Ebben az ideálisnak tekintett államformában az államhatalmi ágak szétválasztása vet gátat az önkénynek: elkülönül egymástól a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom.

A közjogi észrevételek sorában kifejezetten Deák Ferencnek tulajdoníthatjuk a sajtószabadságot és a cenzúra eltörlését követelő alábbi megfogalmazást:

„A világ eddigi történeteinek folyamatja, s Európa lelkesebb nemzeteinek legújabb példái világos bizonyságul szolgálnak, hogy a közjónak előmozdítására oly igen szükséges nemzeti lelkesedést, a polgárok lelkierejének gyorsabban haladó kifejlődését, és az egyes tagok különböző véleményeinek a nemzeti közügyben egy szent célra lehető egyesítését semmi oly sikeresen nem eszközli, mint a sajtónak szabadsága.”

Tisztelt Hölgyeim és uram, kedves Diákság!

Mit is üzen a mának a deáki életmű? Azt, hogy megalkuvás nélküli, okos kompromisszumokkal lehet csak konszolidált politikai és társadalmi békét teremteni.

Ahogy Deák fogalmazott:

„ A hatalom csak eszköz, végcél a népek boldogítása.”

Tisztelt Hallgatóság!

Deák Ferenc alakja különleges helyet foglal el a Zala megyeiek emlékezetében., Szobrok, intézmények emléktáblák viselik a nevét, róla elnevezett utcák, terek találhatók megyeszerte. Ez a kitüntető figyelem csak keveseknek adatik meg, a „haza bölcse” rászolgált erre. Deák Ferenc által ismerhette meg az ország Söjtör, Kehida, Pusztaszentlászló, Zalatárnok nevét, s ez a biztos alapokon és értékeken nyugvó viszony számos tanulsággal szolgálhat a ma emberének is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Diákság!

Kövessük

Deákot!„

Kapcsolódó cikkünk:

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/deak-ferencre-emlekeztek-szuletesenek-218-evforduloja-alkalmabol-megyeszerte-5687939/?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator