Frissen Zalából

2021.06.01. 13:00

Az ókori Jeruzsálem történetébe nyerhettek betekintést Zalalövőn

Jeruzsálem történetét bemutató elő­adással indult újra a Salla Művelődési Központ és Könyvtár rendezvénysorozata. Múlt hét pénteken dr. Gürtler Katalin régész, teológus volt a Világjárók Klubja vendége.

Gyuricza Ferenc

Dr. Gürtler Katalin

Fotó: GyF

A jelenleg Kőszegen élő dr. Gürtler Katalin megyénk több városában tartott már elő­adást – többek között a Bibliában nevesített földrajzi helyek régészeti leleteiről is – ám Zalalövőn most járt első ízben. A pénteki program során taglalta, hogy miként fejlődött, hogyan épült ki Jeruzsálem az évszázadok folyamán, s kitért arra is, hogy miért éppen ez a város lett a Szentföld központi települése.

Mint mondotta: bár az ókori nagyvárosok többségétől eltérően nem tengerparti fekvésű település, mégis stratégiai szerepet játszott az ókorban, hiszen elhelyezkedésével a közel-keleti törzsek által birtokolt területek mindegyikétől semlegesnek számított, fekvése, építészeti megoldásai miatt jól védhető, a támadásoknak könnyen ellenálló volt. A közel 4000 éves történetének feltárása a régészdinasztiából származó dr. Eilat Mazar professzornak köszönhető, aki néhány napja hunyt el.

Dr. Gürtler Katalin
Fotó: GyF

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában