Frissen Zalából

2021.06.30. 11:00

A komolyzenét népszerűsítik Zalaegerszegen

Harminc alkalommal csendülnek fel komolyzenei darabok a város különböző pontján, ugyanis újraindul a tavaly életre hívott, majd a pandémia miatt kényszerűségből félbeszakadt Térzene koncertsorozat.

Mozsár Eszter

Az önkormányzat az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázatán nyert 7,5 millió forintot a közel egyéves sorozat megvalósítására, a szervezésben a Filharmónia Magyarország Kft. segít – hangzott el sajtótájékoztatón.

A sajtótájékoztató résztvevői balról jobbra Tóht Renáta, a DFMVK igazgatóhelyettese, Tóth László zongoraművész, ötetgazda, Balaicz Zoltán pogármester és Horváth Gábor humánigazgatási osztályvezető-helyettes.

Július elsején, csütörtökön a Deák téren 18 órától Tóth László zongoraművész szórakoztatja az arra járókat, július 3-án, szombaton a Panoráma teraszon 19 órától, július 4-én, vasárnap 18 órától pedig a Dísz téren várja zongorakoncert a publikumot – tájékoztatott az ötletgazda, Tóth László, a hangversenyterem vezetője. Hozzátette: jövő héttől szombatonként 18 órakor számítanak a közönségre a Dísz téren, a programokon először a Zala fuvolakvartettel, majd a Cello Molto együttessel, a Takács Percussion ütőegyüttessel, míg július végén a Klassz 5 együttessel találkozhatunk. A sorozatban fellép a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttese. A megyei könyvtár mellett és a Gébárti-tó partján a tervek szerint 4-4 koncert lesz, és később talán a landorhegyiek is hallhatják a komolyzenei műveket.

Balaicz Zoltán polgármester hangsúlyozta, bíznak a sorozat közösségépítő erejében; Tóth Renáta, a Deák-könyvtár igazgatóhelyettese pedig reméli, hogy a kezdeményezéssel az olvasóközönséget is sikerül visszacsábítani.

Ezek is érdekelhetik