Feszült levegőzés – Oxigén filmkritika

Berobbant a brutális Magasfeszültséggel, aztán jött a Sziklák szeme remake és a Tükrök. Abszolút tisztességes iparossá nőtte ki magát, most pedig az Oxigénnel újfent bizonyította, hogy képes a fejlődésre. A közeljövőben járunk, ahol Liz (Mélanie Laurent) egy afféle orvosi kamrában ébred és nem emlékszik semmire. A buroknak az a feladata, hogy életben tartsa őt, ám inkább koporsóként funkcionál, ugyanis hősnőnknek bő egy órája van kijutni, mielőtt elfogy az oxigén.

Szeretem az egyhelyszínes filmeket, rengeteg lehetőség rejlik a látszólag minimalista köntösben, illetve értő kezekben ezek az alkotások képesek feszült utazásra invitálni, amely során szép lassan áll össze a kép. Az Oxigén ilyen darab. Első blikkre egyszerűnek tűnik a koncepció, de a végeredményt látva egyértelmű, hogy ez Aja legambiciózusabb alkotása. Beugorhat róla a Ryan Reynolds-féle Élve eltemetve, noha annyira azért nem tökös és nyomasztó, illetve a Gravitáció szintén klausztrofób világa. Bár az ötlet korántsem egyedi, bőven tartogat meglepetéseket a film. Lizzel egyetemben kezdetben fogalmunk sincs, hol vagyunk, mit keresünk itt. Egyetlen cél van, a túlélés. A kezdeti düh és pánik után fokozatosan kell a higgadtságra és a józan észre támaszkodni, hogy kiderüljön, mi áll a háttérben.

A főszereplő, bár egyedül van, segítséget kap a kamrát vezérlő mesterséges intelligenciától, M. I. L. O.-tól. Kettejük „kapcsolata” egészen furcsa, főleg azért, mert Liz információ hiányában sokszor ellenségként tekint a negédes hangú robotra. A cselekmény nincs híján a fordulatoknak, s noha nem mind a legmegalapozottabb, bőven akadnak meglepetések. A felfedezések mellett a film másik nagy erénye egyértelműen a feszültség. Bár a tempó időnként alábbhagy, a rendező mindig tudja, mikor kell rákapcsolni és húzni valami merészet, izgalmasat. Egy ilyen műnél rengeteg múlik az idővel való játékon, s jelen esetben szinte végig ott lebeg előttünk az a bizonyos mutató, ezzel is feszesebbé téve az összképet. Az Oxigén, bár nem horror, Aja nem tagadja meg a múltját és kihasználja a zsánerből adódó lehetőségeket. Lehet olcsó ijesztgetésnek titulálni, helyenként mégis kiugraszt a gatyánkból, amit én kifejezetten díjaztam, illetve hiába nem véres a film, bizony akadnak olyan jelenetek, ahol felszisszenünk. A zárás kicsit elnyújtottabb a kelleténél, valamint egy fokkal erőteljesebb epilógust vártam volna a korábbiak fényében, de ez még abszolút belefért.

Az Oxigén nem hibátlan, megvannak a buktatói, következetlenségei, hatásvadász elemei, de remek zsánerfilm, és Aja kihozta belőle, amit tudott. A feszültség mellett ki kell emelnem a remek zenét, no meg Mélanie Laurent jutalomjátékát, tele érzelmekkel. Az egyhelyszínes filmek kedvelőinek kötelező darab, de aki egy korrekt, kicsit sci-fis thrillerre vágyik, az sem fog mellélőni. Soha rosszabb klausztrofób kalandot.