Emlékező szavak Tóth Imre költő temetésének napján

„Teljesen szabályos életet éltem, csak belülről/ voltam szabálytalan. Nem tudom, kinek tetszett,/ kinek nem. De az esőnek – vége van./ A szerződés lejárt, add hát vissza a lelkem.” (Esőfront)

Zalaegerszegen nőtt fel, élt, dolgozott, a költészete is ide gyökerezett, hiszen a vidéki város – pezsgő kulturális központokhoz képest – csendesebben speciális szellemi állapotának kritikus-lírikus krónikása is volt.

Az 55. évében elhunyt Tóth Imre költőt személyesen ismerők, a verseit olvasók tudják, a halk szavú félmosolyok emberének világlátása, az élethez fűződő viszonya nem a derű óráit számolta, prófétai makacssággal rótta sorait az üresség és a semmi üzeneteiről, a talán sosem volt aranykor nevében mondott le a jelen befolyásolhatóságáról, maradva a helyzet rögzítésénél.

Az első kötetbeli megjelenés (Egerszegi füzetek) kapcsán így írt róla és két pályatársáról a fülszöveg: „Mindhármunkról elmondható, hogy – ugyan nem hasonló eszközökkel, nem rokon stílusban –, de közös jövőnkért aggódó, az emberiség távoli sorsáért perlekedő írók.”

Emlékezik munkahelye, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója, Kiss Gábor a könyvtár oldalán: „Mindig az olvasókat szolgálta – ez nemcsak munkaköri beosztására, hanem a habitusára is igaznak bizonyult. Rendkívül tájékozott volt az irodalomban, főleg a kortárs alkotók, irányzatok tekintetében – maga is részese lett ennek a világnak, hiszen ifjúkorától nemcsak olvasóként, szerzőként is megjelent az irodalmi palettán. 1985-ben, 19 évesen már olvashatók voltak a versei az Egerszegi Füzetek 2. számában; a Zalaegerszegi Írókör tagjaként került be a válogatásba.”

A sárvári Diákköltők Találkozója jelentette a kezdetet, 19 évesen pedig megjelent a Mozgó Világban. Némi csönd után a 2000-es évektől publikált rendszeresen neves irodalmi folyóiratokban: Élet és Irodalom, Kalligram, Műhely, Parnasszus, Új Forrás, Holmi. A közeli Pannon Tükörnek állandó szerzője, rovatvezetője, online szerkesztője volt. Írt a Spanyolnáthába, szerzője volt a dokk.hu-nak. Szerkesztette a megyei könyvtár irodalmi-kulturális portálját, a Deák+kertet. Társszerkesztője volt a Palackposta című muravidéki-zalai irodalmi antológiának. Három önálló verseskötet (Nostradamus menyegzője, 2004; A lélek nulla foka, 2009; Exit, 2016) és egy novelláskötet (A kert és más novellák 2015) őrzik meg a senkiéhez nem hasonlító gondolatait.

A Kert… kötet kapcsán ekképp fogalmazott Debreceni Balázs: „A szövegek világán, világain átvezető szellemi utazásban az ősi tudás néhány beavatott birtokosa (mint René Guénon, Hamvas Béla vagy László András) mellett az éppígy közös kincsestárunkat képező klasszikus (Szentírás, Dante, Bulgakov, Kafka, Borges) és a nagyközönség számára talán kevésbé ismert kortárs irodalom alkotóit (André Schwarz-Bart, Peter Rosei, Hajnóczy Péter) hívja vezetőül.

„Úgy tűnik, a végére értél./ Fáradtan botlik a láb./ A világ régensei nevetnek rajtad./ Azt mondják, hogy nincs tovább./ Súlyos terheket cipelsz, de hisz’ költő vagy.”

Farkas Balázs zalai származású pályatárs így ír közösségi oldalán Tóth Imréről: „Már aznap este olvasgattam az Exit verseit. A kötetet csaknem szétfeszíti az igazságtalansággal szembeni tehetetlenség, talán valamiféle sértettség is, de mégsem, annál méltóságteljesebbről van szó. Imre érezte, átélte a világ fájdalmát, mondhatni, csak azt őrizte csendben. Halhatatlannak tűnt emiatt.”

Debreceni Balázs szerint Tóth Imre jellemző tömörsége és élményanyaga révén kiváló példáját kínálja a parafrázisokon és különféle irodalmi áthallásokon alapuló módszernek. Első blikkre az alábbi szöveg is egy személyes katonai tapasztalaton alapuló halál-közeli élmény realisztikus leírásának tűnik, ám a költő felfogásában mindez egy XXI. századi példabeszéddé magasztosul:

„… Azóta minden nap olyan, mint egy kibiztosított kézigránát, amit eldobtak, de nem robbant fel. A parancsnok ment érte, hogy visszahozza, majd verejtékezve és remegve a kezembe adta. Ez a tiéd, neked kell vele kezdened valamit, akárcsak az életeddel. Senki nem fogja leélni helyetted, ahogy meghalni sem lehet mások helyett.”

Turbuly Lilla a Spanyolnátha című internetes irodalmi lap oldalán osztotta meg gondolatait: „Mintha egész költészetével erre a korai kilépésre készült volna. Jeleket gyűjtött verssorokba: az idő, a változás, a hanyatlás jeleit. Egy valamikor volt aranykortól a megállíthatatlan pusztulás felé sodródás lenyomatait. Volt valami szelíd, makacs heroizmus a költészetében. A váteszköltő hangja, aki nem tud hallgatni, ugyanazt súgja értetlen hallgatói fülébe ezeregyedszerre is: Zuhanunk, hát nem látjátok?! … Próbáltuk nem látni. Könnyebb volt a farmeres, kockás inges könyvtárost látni, mint a rossz híreket hozó jós-költőt.”

„A történet a nulla felé tart. Szétszórt betűk hevernek/ a földön. Aranyló Napkorongban állok./ Nincs visszaút, lenyeltem a könyvet. Ő bennem van/, és én őbenne.”

Kapcsolódó cikkünk:

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/elhunyt-toth-imre-zalaegerszegi-kolto-5045554/