Az évszak szépsége

2020.11.16. 15:00

Ősz az erdőben: válogatás Kálovics Enikő fotóiból

A nagykanizsai 24 éves, politikai elemző diplomával rendelkező Kálovics Enikőről korábban a kiállítása kapcsán írtunk.

Benedek Bálint

Processed with VSCO with m5 preset

Enikő jelenleg a fővárosban nemzetközi kapcsolatok szakon tanul. Ha tanulmányai mellett szeretne feltöltődni, akkor a város környéki erdőket látogatja. Mint elmondta: az ősz beköszönte nemcsak a hideget és a tél ígéretét hozza magával, hanem ezernyi szín kavalkádját, ami leginkább az erdőben mutatkozik meg.

A hobbi természetfotós egyik kedvenc időszaka a novemberig tartó évszak. Hiába kell öt-hat réteg ruhát magára vennie az egésznapos fotós túrák során, az sem riasztja el a természettől és a benne rejlő állatoktól. Enikő ősszel felveszi az erdő színeit, barna árnyalatot öltve vág neki a rengetegnek és az sem zavarja, hogy a nedves talajon kúszva kell megközelítenie az őzeket, nyulakat vagy éppen a kócsagokat.

Rendszeresen kilátogat a Kis-Balatonra és környékére az ott fellelhető szürke gémek és kormoránok társasága miatt. Az erdőjárás során a fotós megtanulja, hogy mikor jó a széljárás, melyik nyiladékra kell ülni, hogy merről jön a vad, de persze még így sem mindig teljes a siker. Enikő, ha csak teheti délutánjait az erdőben tölti és egy háromlábú széken ülve, bokornak öltözve várja fényképezőgéppel a kezében, hogy mikor bukkan már végre fel a vad.

Fotóiból most az alábbi, őszi válogatást közöljük:

Kapcsolódó cikkünk:

https://www.zaol.hu/kultura/helyi-kultura/megnyilt-kalovics-eniko-hobbifotos-kiallitasa-nagykanizsan-4516976/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában